Elsiklottunk fölötte, holott talán az emberiség legemlékezetesebb napja ez!
Jellemző ránk. Egy igazán fejlett lény képes felfogni a dolgok jelentőségét jelenidőben, s nemcsak utólag jön rá, hogy mi volt valójában jelentéktelen (holott akkor épp jelentősnek hitte) és mi volt épp jelentős (bár akkor épp fittyet hányt rá). Az ember fejletlen lény, intellektuálisan és lelkileg is. Sokszor szánt szándékkal nem néz szembe egy esemény jelentőségével, csupán a kényelemszeretete miatt. Hisz sok olyasmi történik körötte – egyre gyakrabban –, ami jelentős és ugyanakkor kényelmetlen, esetenként akár fájdalmas is lehet a számára. Jobb tehát ezeket a dolgokat jelentéktelennek látni és hinni.
Ezzel párhuzamosan mindennél fontosabbnak, magaszatosabbnak kell hinni azt, amit épp most gondolunk a világról, és arról, hogy minek hogyan kellene kinézni. Nincs ennél fontosabb és jelentőségteljesebb, mert hiszen mi gondoljuk, és abban a képletben, amit mi állítottunk fel a világ és az ember viszonyáról, abban a mi létezésünk a csúcs. És minden, amit mi érzünk, mi gondolunk, mi akarunk…
Nincs önmagunknál fontosabb.
Nincs önmagunknál magasztosabb.
Annyira igaz ez, hogy ezért időnként akár le is lőhetünk másokat.
Olyanokat, akik a mi elképzeléseinket keresztezik. Lelőhetjük, annak ellenére is, hogy a világ legnagyobb, civilizált felén még olyanokat sem ölünk meg, akik már öltek. Sőt, olyanokat sem, akik sokszor öltek. Meg olyanokat se, akik ipari méretekben oltották ki mások életét.
De azért mindig akad olyan, aki úgy tudja: amiben ő hisz, az annyira megfellebbezhetetlen, ami bármit megér. Akár más életeket is. Ráadásul a populáció egyre nagyobb hányada kerül sötét hipnózisba, diabolikus tömegpszichózis hatása alá (amint azt itt megírtam), ahol a tömeg nemcsak kitermeli magából – egyre nagyobb számban – a mindenek fölött álló túlbuzgókat, de ahol lassan a tömeg maga is gyilkossá válik. A posztmodern tömegből csak azért nem lesz sorozatgyilkos, mert egy olyan globális rendszerben, mint amit mára létrehoztunk, csak két tömeg képződhet meg, két ellenérdekelt, két egylényegű, de egymásnak feszülő tömeg, ahol az egyik lemészárolja a másikat. S ha ezzel végzett, nem lesz már másik tömeg. Nem folytathatja vérengzését, akkor sem, ha akarná. És nyilván akarná, de már nem lehet. Az áldozat „elfogyott”.
Ugyanakkor ugyanennek a Janus-arcú, kétosztatú tömegnek, ennek a populációnak van egy kis hányada, aki teszi a dolgát, és a szemét nem a saját vagy szomszéd egójára veti, hanem univerzális létkérdésekre vagy – többek között – a kozmoszra. Van egy szűk népesség, amely képes meghaladni önmagát és képes belátni, hogy az ember perspektíváit csak akkor tudjuk felmérni helyesen, ha annak a világnak a perspektíváit is értjük, többé-kevésbé, amelyben az ember bizonytalan léte lebeg.
Egyre gyakrabban támad az az érzésem,
hogy az, amit embernek mondunk, valójában két faj elegye. A nagy populációba belekeveredett valamiként egy másik ember, amely nem küllemében, és nem is genetikájában válik el a tömegtől, hanem lelkületében – amely azonban mindig is, a történelem kezdete óta egészen más lelkületű volt, mint a többségé.
Ez a kisebbség lódította előre a többséget egy jobb élet felé, ez a kisebbség húzta ki időről-időre a gödörből is, ez a kisebbség adott a többségnek újra meg újra tág perspektívákat, ez a kisebbség őrizte és hordozta magában mindvégig a megújhodás és az önvizsgálat lehetőségét. Ez a kisebbség fejlődött szakadatlan, míg mellette a többség alapvetően ma is az, ami volt tízezer és százezer éve. És ez a kisebbség lehetett volna a többség mentsvára is.
Ennek a kisebbségnek kellett volna ismét, és végleg megmenteni a többséget önmaga elől. De attól tartok, hogy ez a kisebbség már csak arra hivatott, hogy túlélje a többség tombolását és önpusztítását. Ez a kisebbség már „csak” arra jó, hogy az utolsó órákban is arra figyeljen, ami igazán lényeges; makacsul, mintha nem harsogná túl legnagyobb felfedezéseit is a közélet és a politika, ideológiák és azok tucatfoglyainak ordítása és sikoltozása, meg a mindebből eredő káosz.
Bárhogy van is, 2025. szeptember kilencedikén
a NASA hivatalosan is bejelentette, hogy az élet bizonyítékaira talált a Marson. Három ok miatt azonban ez a hír a hírfolyamokban szinte észrevétlen maradt. Először is a köznép egyre növekvő tudománytalansága miatt egyre kevesebb figyelem fordul a tudomány felé, és persze a közösségi elhülyülés sem segít annak felfogásában, hogy mekkora súlya lehet egy ilyen felfedezésnek. Másodszor persze ott van az is, hogy a NASA maga is az óvatosnál is óvatosabban kezeli a felfedezést. Harmadszor pedig, de nem utolsósorban, egy merénylet mindent elhomályosított ezekben a napokban.
Ez lesz a jövő. Hőhullámok. Ezzel kell együtt élni. És merényletek. A káosz megannyi eseménye, melyek rendre, s egyre erőteljesebben fednek majd el mindent, ami valóban jelentős – mert a látszat ellenére az ember önpusztítása egyáltalán nem az, de legalábbis kevésbé –, ami valóban hozzásegíthet a lét megértéséhez, azon keresztül pedig egy jobb és méltóságteljesebb élethez is (esetleg), még akkor is, ha kiderülne világosan, hogy a halál után nem vár már ránk semmi és senki.
Ha a NASA nem tévedett,
akkor ezt a napot egyszer majd a túlélők civilizációja főünnepnek teszi meg. A nap, amikor rájöttünk, hogy élet létezhet rajtunk kívül is. Ez volt az első lépés, annak megértésében, hogy a Föld és az ember létrejötte csak egyetlen esemény a sok millió hasonló esemény közül. Az élet, amit élünk, nem csak a miénk. A civilizáció, amit létrehoztunk, talán csak egy a millió űrkultúra közül. Talán csak egy a fejletlenek között, ott is talán az alsó harmad táján. A világ, amiről azt hittük, ismerjük már (és halott) talán hamarabb ismert meg minket, mint mi őt (és él).
Ez a nap, amikor kipillanthattunk volna a pszichózisunkból a rettentően nagy, szabad és mennyei űrbe, és rácsodálkozhattunk volna: a szomszédunkban is kialakult élet! A Marson. Amikor először gondolkodhattunk volna el azon: ha a Marson kialakulhatott élet, akkor hány helyen még a végtelenségben? És azok a létformák vajon meddig juthattak el – ha egyszer mi idáig jutottunk?
Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket! Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá! | ITT KÉRJ INGYENES HÍRLEVELET ✉️ | Illusztrációk: Pixabay
Kedves olvasó,
lépj be a Klubba ITT, hogy elérhess minden támogatói tartalmat! Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha másként szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több publicisztika
Remélem igazolódik, hogy azok tényleg valamikori mikrobák, én kiváncsian várom a további híreket.
Most ott tartunk már, hogy inkább azt kell igazolni valakinek – ha sikerül – hogy nem mikrobák! 🙂
Ez nagyon érdekes- a teljes földi létről képzelt „teremtett világ”-nak annyi. A Föld sorsa is az lesz , sok millió év múlva egy másik bolygó intelligens lakói próbálják majd megfejteni az emberiség történetét-volt élet a Föld bolygón.
Az univerzum törvényei megfejthetetlenek a korlátolt képességű ember számára – ezért van szüksége, hogy a spirituális evolúció részeként(Csányi Vilmostól szabadon) egy magasabb rendű „Isten” akaratához kapcsolja a létét. Nagy kár hogy ez nem véd meg senkit ezen a bolygón a pusztulástól. Lehet ez az univerzum törvénye- időről időre új fajta lét lesz, egy alacsonyabb rendű kipusztul-ez lenne a mostani „homo sapiens” és majd évmilliók alatt újra lesz helyette egy fejlettebb- ez az univerzum evolúciója. Nah lehet kicsit zavaros amit gondolok.
Ez nagyon érdekes bizonyítási mód!
Megpróbálják bizonyítani az állítás ellenkezőjét, és ha nem sikerül, akkor igaznak mondják az állítást. 🙂 (Mintha a matematika területén is találkoztam volna már hasonlóval.)
Számomra felfoghatatlan a világmindensèg végtelensége és esküdni mernék, hogy létezik olyan bolygó, ahol megvannak az élet feltételei, sőt ahol élet is van.
Kérdés, hogy valaha ez bizonyítható, sőt elérhető lesz-e az ember számára.
(abszolút koca vagyok a témában, de így képzelem el😊)
Amikor ufòlàz volt, én mimdig arra gondoltam, bàrcsak összfutnék egyikükkel és vigyenek el magukkal😍
Őszintén szólva, engem nem ragadott magával az ufóláz, meglepődnék és szívesen fogadnám őket. 🙂 , persze, szívesen elmennék velük egy jó túrára.