Éjjeli lepkék | 2025 tavasza nem kedvelte a lepkéket

Nem jellemző rám, hogy könnyen mondanék le bármiről is, de most a tavaszi lepkészetről lemondtam már. Minthogy rögtön vége a tavasznak, nem is igen van más választás. Most már hiába is ugrálnék. Elvileg nyakunkon a nyár, de még mindig olyan hideg van néha, ami kora tavasszal is dermesztő túlzás volna. Tavaly volt minden idők legmelegebb tavasza, s még a végén ez lesz az utóbbi száz év leghidegebbje. Szegény lepkék képtelenek rendesen megindulni, és ez igaz a nappali lepkékre és az éjszakai lepkékre egyaránt. Fontos lett volna alaposan megnézni a tavaszi éjjeli lepkéket, mert tavaly közel 300 fajt regisztráltunk, köztük jó pár ritka és fontos fajt.
Ezek legalább annyira fontosak, mint a ritka madaraink, vagy békáink és gőtéink.
Próbálkoztunk is a hideg ellenére, de az első nekifutásunk siralmasra sikerült. Míg 2024-ben már április első napjaiban tele volt éjente a kivilágított lepedő, addig 2025 május 12-én éjjel, az első kísérletünk alkalmával szó szerint tök üresen maradt. Mintha napalm-támadás másnapján próbálkoznánk. Egy szúnyog sem volt, nemhogy lepke. Akkor már másfél hónapos késésben voltunk 2024-hez képest! Igaz, állati hideg volt. Éjfél körül végre aztán találtunk 2, azaz kettő darab szúnyogot. És annyi. Hihetetlen volt.

Elszomorodtam, hogy a hideg, a tök hülye május miatt olyan ritka fajokról nem lesz egyetlen adatunk se az idén, amiről tavaly egész adatcsokor jött össze. Azért nem adtuk fel. Némi szünet után, két nappal később, május 14-én, amikor kicsikét melegebb lett az egyik este, újra próbálkoztunk. Akkor sem voltak ideálisak az állapotok, ráadásul az éjszaka jelentős részében holdvilág is volt, de azért aznap már akadt pár lepke, összesen 10-12 példány. Köztük néhány tavalyról ismerős, szép faj. Például jött 3 piros szender (Deilephila porcellus). Ezek tavaly még olyan meglepetések voltak, amivel rohantam Marának megmutatni az elsőket, a „Barbie-lepkéket”. Aztán hamar rájöttünk, hogy a birtok rendkívül gazdag szenderekben, sok és sokféle van.


Május 14-én akadt egy mogyoróbagoly (Colocasia coryli) – ebből a fajból is rengeteget láttunk tavaly. Szintén találkoztunk már a sárgás medvelepkével (Spilarctia lutea), de a kevéske lepke között akadt egy roppant tetszetős, és nem is igazán gyakori, a birtokra nézvést új lepkefajunk is, a hermelin púposszövő (Cerura erminea). Utóbbi faj nemcsak új volt, hanem egy idő után kezes is (nem minden éjszakai lepkefaj az).


Ezzel pedig most gyakorlatilag összefoglaltuk
a 2025-ös tavaszi lepkészés összteljesítményét. Ez van. Pár nap maradt júniusig, de az éjszakák továbbra is dermesztőek. Tegnap annak is örültünk, hogy nem fagyott. Éjjeli lepkéket elvétve látunk, ha mondjuk felkapcsoljuk a lámpát a teraszon. Most már kimondhatjuk: ami a lepkészést illeti, 2025 tavasza kimaradt. A hideg miatt. Nem akartunk akkora lepkészéseket csinálni, mint tavaly, de ha lettek volna normális, enyhébb éjjelek, akkor azért egy tisztes mintavételt megejtettünk volna.
Valamivel jobb a helyzet a nappali lepkékkel, hiszen még új fajaink is voltak (fecskefarkú lepke, kis fehérsávoslepke), és bár bőséges virágmezőink vannak, alig lézeng rajta pár lepke. Attól tartunk, hogy a sokadszor is visszatérő kemény hideg annyira megtizedelte a lepkéket, a bábokat és hernyókat, hogy ez a lepkék számában a későbbiekben is megmutatkozik majd. Ha lesz egyáltalán nyár.
Ennyi hideg után szinte valószínűtlennek tűnik, hogy lesz még meleg; lepkészésre is alkalmas fülledt nyári éj.

Borítókép / illusztrációk: Centauri
Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket!
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
ITT KÉRJ INGYENES HÍRLEVELET ✉️

Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több „Kert és vadon”










































A hermelin púposszövő nekem nagyon tetszik! 🥰 Igen találó nevet kapott.
Ne aggódj, Cen’! Biztos vagyok benne, hogy lesz idén is fülledt, meleg nyári éj. Csak legyen hozzá lepke is!
Nekem már egész szép kép gyűjteményem van a lepkékből. Kedvenc cikkeim közé tartozik. Szépséges lények. Érdekes lesz látni mit hoz majd a meleg éjszaka.