Mintha te írnád a történelmet – egyes egyedül | Blog
Kicsit minden másképp alakul, mint ahogyan terveztük, és ahogyan az ebben az időszakban normális. Május 22-én arra ébredni, hogy alig látni a sűrű ködben, és olyan az udvar, mintha szeptember végén járnánk – szinte halljuk már a gímbikák közeledő csörtetését és fújtatását – kicsit meglepő. Még mindig tart a hűvös, hideg, zord tavasz, sehogy sem akar megérkezni a meleg, ezért lassan fejlődnek a mézelő zónák, viszont minden korábbinál sikeresebb a csírázás, mert hiszen a kisebb esők és a hajnali harmatok miatt sok virágfaj nagy számban csírázott, csak aztán a hideg miatt keservesen haladnak előre.
Ennek ellenére tegnap
(2025. május 21.) megjelentek az első virágok (erről majd külön). Tegnap megérkezett az eső is, amit durván két hónapig kerülni akartunk, hogy ne zavarjon be a vizes élőhely-rehabilitációnak (az áradások megnehezítették volna az előrejutásunkat), most már viszont – amióta eljutottunk a terelősáncokkal a Kissásrét vonaláig – inkább drukkolunk az esőnek. Kellene pár kiadós zuhé, hogy a Nagypatak vízhozama ismét emelkedjen, mert a második árasztásunknak is vége már, a víz visszahúzódott a patakmederbe. A tegnapi eső azonban arra semmiképp sem volt alkalmas, hogy a patak vízhozamán is meglátszódjék.
Jó volt fűnek, fának, kifejezetten remek a mézelő zónáinknak (mindhárom vetésünk továbbra is remekül zöldül, még a gyurgyalagfalat körül ölelő U-sánc is), közvetlenül az eső előtt negyedszer is vetettünk, ezúttal a sáncokon és gázlókon fűmagkeverékkel, és ha ilyen nyirkos marad pár napig minden, akkor a legújabb vetésünk is megindulhat, de az eddig lehullott csapadék ahhoz távolról sem elég, hogy bármit is változtasson a vizeinken.
Elvileg még két napig reménykedhetünk.
Ugyanakkor a május eleji hosszú hétvégére tervezett szártépőzés azóta is halogatódik. Most éppen szerelik a trakit. A Nagysásrét és a Nagyberek kanadai aranyvesszős részeit akarjuk lezúzni, hogy az aranyvesszőt megint csak visszaszorítsuk, és azért is, hogy amikor esetleg megjön a nagy víz és egy komolyabb árasztás lehetősége, ne a derékig érő aranyvesszőre irányítsuk a vizet, hanem rövid füves területre.
Ma is lesz egy telefonhívásom, és ha szerencsével járok, akkor holnap végre szártépőzünk. Könnyen lehet, hogy esőben. Nem számít, csak legyünk rajta túl. Kicsit nyomasztó, amikor heteket kell várni egy viszonylag egyszerű munka elvégzésére. Bárcsak lenne saját traktorunk. Mennyivel flottabbul haladna minden, mennyivel kisebb energiaveszteségekkel dolgozhatnánk. Talán egyszer eljutunk odáig is.
Bár tegnap éjjel olyan erővel harsogtak a levelibékák a Nagyberekben, mint korábban soha, mert talán folyamatosan gyűlnek ott, és mert tegnap a párás, nedves éjszaka igazán a kedvükre való volt, mégis: a Nagypatakban és a Nagyberekben minden elcsendesült. Miután megérkezett a hideg. Vannak még új fejlemények, új kutatási eredmények, de szerencsére a blogokkal, a „Kert és vadon” rovat posztjaival végre jól álllok. Miután hetekig rosszul álltam, és rettenetese elmaradásokat halmoztam fel – mert ugye minden perc, amit terepen töltök, az írásból hiányzik; és minden perc, amit az íróasztalnak, az írásnak és a Cenwebnek szánok, a terepi munkából, a kutatásból, az udvari dolgosságokból rabolja az időt.
Három napja nem fognak semmit a varsák.
Totálisan leállt a mozgás. A békáké már hetekkel korábban. Újabban pedig a gőtéké és már a halaké is. Ez persze nem gond, elvileg ugyanakkor bőven lenne dolgunk a patakon, a halivadékok, az ebihalak, a vízi rovarok, a szitakötők tanulmányozásával, ám ebben a hidegben még a halivadékok is eltűntek a parti sávból. Ugyanezért lepkészni sem lehet. Próbáltuk, de hiába. Az idén a tavaszi éjjeli lepkészés szinte teljesen kimarad, amint nappali lepkéket is csak hébe-hóba látni.
Hajnali öt órakor már mosogattam, letisztítottam a tűzhelyt is, elpakoltam, amit csak lehetett, ma főzök egy húslevelest, azt hiszem, és kihasználom, hogy a szeptemberi hideg, a várható eső, az újra és újra elhalasztott gépi munkák miatt most beállt egy kicsi csönd. Nincs semmi igazán durva, nagyléptékű munkám (csak épp mondjuk egy regény szerkesztésének befejezése). Mindenből kicsi van (igaz, a regényből is, legalábbis a megírásához mérten). Akad pár elmaradt poszt (többek között megint van egy új madárfajunk!), akadnak még el nem ültetett növények (bodza, fehér nyár, mogyoró, ribizli…), el nem vetett magok (egy csomag búzavirág meg hat tasak kapor – utóbbit a legújabb lepkefajunknak, a fecskefarkú lepkének szánjuk.). Akad néhány válaszra váró levél.
A dolgozószoba pedig az élőhelyrehabilitáció óta romokban hever.
Katasztrófa sújtotta terület. Az íróasztalomon minden van, amit csak elképzelhet egy asztalra az ember. A friss kávétól és a Kalandos tél kéziratától kezdve a különféle magokon át egy barkácssufni mindenféle okosságáig. Vérnyomásmérő, stabilizátor, távcső, gyűjtődobozok, kalapács, csavarok, jegyzetek, egy Biblia, ami a Kalandos tél írása miatt két hónapja a laptop jobb oldalán fekszik, ugyanannál a passzusnál kinyitva (Sámson történeténél), damil, tű és cérna a varsák megvarrásához… a szék mögött a padló is felvette egy árverezés előtti raktár formáját, van itt is minden, egy D-odú, az ebihalmentésből maradt sáros ruhák (de még a szemüvegtartóm is sáros), a maradék szarvaskerep vetőmag (ezt már csak ősszel vetjük), még mindig akad műfecskefészek, ezekre lyukat is kell fúrni még, kézinagyítók az ebihalak határozásához, a fotósállvány, mondjuk ez utóbbi mindig a hátam mögött van, mert állvány és fényképezőgép nélkül nem lépek ki a lakásból…
A hajnali mosogatás, tűzhelytisztítás után rájöttem, hogy ideális ez a nap, esetleg ez a két nap, a csütörtök-péntek, egy kisebb renováláshoz, és nagy újraindításhoz. El is kezdtem lepakolni az asztalt, megszabadítottam a határozóktól, kéziratoktól, jegyzetektől, de a szobára bőven ráfér már egy nagytakarítás is. Ezért döntöttem úgy, hogy a Cenweben se új „Kert és vadon” poszttal indítok ma, hanem egy bloggal, aztán puccba vágom a szobát, és csak aztán írok meg 2-3 posztot az újabb megfigyeléseinkről. Ezzel talán elmegy a délelőtt.
Gőzöm sincs, milyen időjárás lesz délután,
lehet, hogy zuhog majd az eső, ha igen, akkor örülünk majd, nagyon szeretnénk már látni, mit hozna egy tisztességes árasztás, ha meg nem esik délután, akkor a sok beltéri aprócseprő után nekizuhanhatok a sok kültéri aprócseprőnek, a maradék magok elvetésének, fa és bokorültetéseknek, az odújavításoknak, befejezhetném az Angolkertben a legújabb rönkös megrakását is, meg a Kiságyúdombnál is összerakhatnám rönkösbe az összevágott ágakat. Ráérősen, szöszölni fogok a tervek szerint, hogy legyen az évben két nap, amikor csak molyolok.
Amúgyis, az ilyen varrogatós, foltozgatós, stoppolgatós, ám fontos munkákkal nem lehet úgy haladni, ahogyan egy parcella kaszálásával vagy a homokzsákok rakásával. Ezek apró munkák. Apró idők, apró erők, apró mozdulatok kellenek hozzájuk. De valamikor mindezt (is) el kell végezni, mielőtt ismét indusztriális nagyságrendben kell tolni mindent. Mielőtt megérkezne a traktor és szárzúzóznánk, és ha hétvégére kisüt a nap, ismét az Angolkertben megkezdett munkákat kell folytatni, például a kaszálást befejezni, és megejteni az első szénabeszedést, mert aztán talán már egy hét múlva jöhet az első nagy kaszálás, és a bagolyboglyák felújítása.
Most tehát reszetelek. Újraindítom a rendszert. Mert néha lemerül. Mert néha elakad. Mert időnként lefagy a májusi hidegben és sűrű ködben. Mert néha összetörik az idő, cserepekre hullik szét az is, de mivel az élet drága, amint a jó bor maradékát sem hagyjuk ott a pohár alján, az összetört idő darabkáit sem hagyhatjuk veszni. A nagy időket úgy kell megélnünk, mintha egyes egyedül mi írnánk a történelmet; a kis időket pedig úgy kell beilleszteni a nagy tettek és nagy idők közé, mint egy kirakós hiányzó darabjait, amelyek nélkül – legyenek bármily kicsik és jelentéktelennek tűnők – a nagy egész minden monumentális fejezete értelmezhetetlen és valóban jelentéktelen ízekre, mikroszkopikus rezzenésekre esne szét.
Borítókép / illusztrációk: Centauri
Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket!
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
ITT KÉRJ INGYENES HÍRLEVELET ✉️
Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több blog
Egy fotó az íróasztalodról még inkább feldobta volna ám a cikket! Olvasni is élvezet róla, de látni sem lenne utolsó! 🙂
A kapott időt meg kell becsülni, és fel kell használni, amire csak lehet. Minden idő jó valamire, bármilyen kicsi is.
Nils Frahm zenéjének nagyon örülök!! 🙂 🙂 Köszi!
💖💖💖
Milyen klassz írás ez itt- s milyen jó, hogy száműzött az időjárás bentre. A kaotikus „rend+ az asztalon az összes feladat listája. Milyen jó, hogy tudsz fontossági rendet ebben. Az sosem üresjárat, ha az ember úgy „elvan ” és számot vet mit végzett és mi jöhet szép sorban. Én is főzök, ha éppen „üresjáratot” érzek-az egyik legkreatívabb dolog és nagyon jó gondolatok jönnek közben.
Biztosan nagyon finom a húslevesed is.
„Mert néha összetörik az idő, cserepekre hullik szét az is, de mivel az élet drága, amint a jó bor maradékát sem hagyjuk ott a pohár alján, az összetört idő darabkáit sem hagyhatjuk veszni.”
Ez megint nagyon költői! 🙂
Kívánságotok teljesült, 20-30 mm eső megérkezett hozzátok. Remélem jég nem tarolta le a mézelő növénykéket!
Már kezdettől fogva szeretem a blogokat, amilet írsz, Cen’, tele apró és nagyobb bölcsesség- sziporkákkal. Nem kis dologba fogtal, azóta talán sikerült végig vinni a „rendrakást”, amit elterveztél és bizonyára esett (és esik) elég eő ott felétek. 😊🌊🌊⛈️⛈️