Ebihalmentés | Több mint félmillió ebihalat mentettünk és fogadtunk örökbe!

Ebihalmentés | Több mint félmillió ebihalat mentettünk és fogadtunk örökbe!

---

Számos alkalommal állapítottuk meg egymás között (én és Mara), hogy nem volt még annál jobb ötletünk, mint amikor elhatároztuk 2025 év elején, hogy mindenképp belevágunk a víztestek létesítésébe, még mielőtt a környék értékes kétéltűfaunája végleg odaveszne. Azóta számos nap volt, száz és száz óra, ezer és ezer perc, amikor azt éreztük: ennél jobb döntést nem is hozhattunk volna.

Számos alkalommal éreztük úgy: kevés dolognak van oly biztosan értelme, mint az efféle védelemnek, az ilyen aktív és eltökélt élőhely-rehabilitációnak. A kétéltűek lenyűgöző gyorsasággal reagáltak és népesítették be hetek alatt az új vizeinket, s újabban már a madarak is egyre erősebben mozgolódnak. Ráadásul, azon túl, hogy a környék kétéltűi első osztályú, biztonságos és stabil vizeket találtak maguknak szaporodáshoz, a gyepi békától (Rana temporalis) a mocsári békán (Rana arvalis) az alpesi tarajosgőtéig (Triturus carnifex), először nyílt mód arra, hogy ipari méretekben mentsünk ki ebihalakat olyan vizekből, amelyek idővel kiszáradtak.

Elsőként a belvíznél volt erre szükség,

ahonnan húsvét előtt 12 ezer ebihalat hoztunk át a Kisberekbe. Ennyi ebihallal bajosan tudunk volna mit kezdeni, ha az összeset akváriumokban kellett volna spenóton kisbékává nevelni. Így viszont rém egyszerű volt a helyzet. A márciusban létrehozott gőtementő-tavaink közül kettőbe elosztottuk a jövevényeket, a Pelso-tóba és a Forrás-tóba – és áthoztunk 12 pettyes gőtét is (Lissotriton vulgaris).

---

Máris befejeződött a béka- és gőtementés a belvízről! | Videók

Aztán jött a feketeleves.

Mert a belvízből ugyan áthoztunk 12 ezer ebihalat, ugyanakkor, amikor folytatni akartuk a mentést, azzal szembesültünk, hogy a hátramaradt ebihalak alól eltűnt az utolsó csepp víz is, így jelentős részük mégis odaveszett. Ezért határoztuk el, hogy a másik kockázatos víztestet, a záportározót gyakrabban ellenőrizzük. A záportározó ráadásul jóval nagyobb, s vélhetően sokkal több ebihal van benne. Igaz, tovább is tartja magát. Mivel nem érkeztek jelentős esők, 2025 május 11-én ismét átmentem ellenőrizni a záportározó vízszintjét, s azt láttam, hogy vészesen megcsappant (talán vizet is engedtek le róla, hogy utántölthessék a Horgász-tavat). Tudtuk, hogy két napon belül ki kell menteni onnan is az ebihalakat. Ráadásul tudtuk azt is, hogy ebben a vízben jelentős lehet a ritka gyepi béka szaporulata.

---

Két nappal később, május 13-án nagy nyugodtan, felszerelkezve érkeztem a záportározóhoz, merítőhálóval, vödörrel, hogy megkezdjem a mentést, de megdöbbentett, ami ott várt rám. A záportározó vize gyakorlatilag eltűnt, és irdatlan tömegben gyűltek össze az utolsó helyeken az ebihalak. Egy részük a sekélyebb, lefűződő pocsolyákban már nem élt. Azt is láttam, hogy alapvetően kétféle víz van. A viszonylag nagyobb, több négyzetméteres részek, amelyekből tömegével lehet merni az ebihalakat hálóval, meg a kisebb, sokszor tenyérni vízfoltok, amiből már csak kézzel lehet kiszedegetni az ebiket.

---

Bennem ebben a pillanatban az állománynagyságokban, populációdinamikában gondolkodó ökológusi szemlélet dominált, de eszembe jutott Mara, aki pedig mindig úgy néz az utolsó ebihalra is, mint entitásra, egy kis életre, amelynek épp úgy sorsa és élniakarása, boldogsága van, mint nekünk. Így aztán gondoltam, ötvözzük a két szemléletet, mentsünk a sűrűjéből és a margókról is, ehhez viszont szükség lesz Mara segítségére is. Rögtön fel is hívtam, még mielőtt megkezdtem volna a mentést. Elmondtam, mi a helyzet, mire ő rögtön hagyott csapot-papot (nem mintha ráért volna), és megindult az ebik mentésére. Kicsit tartottam attól, hogy nehezen viseli majd, hogy mentés közben is látunk ezer és ezer menthetetlen ebihalat, de úgy voltam vele, meg kell próbálni mindent. Azt is, hogy Mara is segítsen.

---

Ezt követően megkezdtem a mentést,

hamar megtelt az első vödör, amivel át is mentem az égerláperdőn, vissza a birtokra, és mivel hatalmas tömegről volt szó, vagyis nem lehetett a Kisberek tavaira zúdítani ismét a mentett ebihalakat, kénytelenek voltunk bevetni a Nagypatak duzzasztott vizeit is. Ide eredetileg nem akartunk ebihalakat menteni, hogy ne keveredjen a patak természetes ebihal-állománya a mentett állománnyal, de nem maradt más választásunk. A százezernyi ebihalat nem hagyhattuk veszni, hisz a víztesteket eredetileg épp ezért hoztuk létre. A Kisberek tavaiban „teltház” volt már, maradt a patak.

Megszedtem egy vödörrel, átvittem hozzánk, és a legkevésbé ebihalas szakaszunkba, a Sakál-vízbe engedtem az első ebihaladagot. Mire visszacaplattam egy vödör vízzel a záportározóhoz (mert a mentéshez vizet is kellett vinni), Mara is megérkezett.

---

Ezek után az volt a metódus,

hogy ő kézzel és kis bögrével a kisebb foltokból szedte az ebihalat lavórba, én meg a nagyobb tömeget halásztam le a vödörbe. A kimentett ebihalakat gyalog kellett átvinni az égerláperőn át a birtokra, és ott elosztani a patakban. Mivel sokan voltak, még a legfelső vízbe is jutott 50 ezer ebihal. Jó kis séták voltak ezek – a végén már komoly ösvény nyílt az erdőn át a sok ide-odajárkálástól, s a lábam leszakadt, és a sok hajlongástól mindkettőnk dereka. Odébb vergődni a záportározó alján összegyűlt iszapban embert próbáló feladat volt. Nem egyszer a csizmát is lehúzta rólunk az iszap. Estünk-keltünk, de mit tehettünk volna. Szedtük őket, mentettük őket, hordtuk, sétáltattuk, kerestük, kanalaztuk és merítettük őket, amennyire csak tőlünk tellett.

Annyi ebihalat vittünk át, hogy a patak képe totálisan megváltozott. Korábban sem volt nehéz ebihalakat látni a vizeinkben, de pár óra múlva már bárhol vetettünk a patakra egy pillantást, mindenütt tömegével rajzott az ebihal. Sajnos épp csak pár fotót és két videót készítettünk. Jó lett volna többet, sokkal többet fotózni vagy filmezni, de minden percben újabb ebihalak száradtak bele az iszapba, szóval nem igazán volt alkalmas a helyzet a részletes dokumentálásra.

---

Alapvetően kétféle ebihal volt a záportározóban.

Körülbelül 85% volt az apró, fekete, vélhetően barna varangy (Bufo bufo) ivadék, a maradék barnabéka, zömmel a gyepi béka ivadéka. A mentés végeztével egy kis mintát vettünk akváriumba, hogy megnézzük milyen is a pontos fajösszetétel – mégis csak illenék tudni, hogy ez az irdatlan tömeg milyen fajok milyen arányú keveréke.

Minden fordulónál feljegyeztük, hogy körülbelül mennyi ebihalat engedtünk be az egyes patakszakaszokba, így pontosan tudjuk, hogy mennyit mentettünk és hová. Az eloszlás természetesen idővel változik, mivel a korábbi megfigyeléseink azt mutatták, hogy az ebihalak intenzíven vándorolnak a vizeinkben (erről itt írtunk sok videóval).         

---

Miért vándorolnak és csoportosulnak az ebihalak? | Videók!

---

Május 13-án estig folyt a mentés.

Viszonylag jól kiürítettük a pocsolyákat, de azért még maradtak ebihalak. Ezért másnap, május 14-én is visszamentünk. Bár úgy tűnt, hogy a második körben már elég leszek én is, Mara mégis ragaszkodott hozzá, hogy ő is jöjjön. Így másnap ketten fejeztük be a mentést. Ekkor már csak 2300 ebihalat mentettünk.

A mentett ebihalakat az alábbi eloszlásban engedtük bele a vizeinkbe:

• Hód-víz | 100 ezer
• Sakál víz | 100 ezer
• Nagyfűz-víz | 112 300
• Felső-víz | 30 ezer

Összesen körülbelül 342 300 ebihalat mentettünk át.

Ebihalak mennyiségét becsülni roppant nehéz, de viszonylag elég jó belőttük, hogy mennyi ebihal fér el egy fél vödörben, körülbelül 5 liter vízben. Ebből becsültük meg az adagok létszámát. Pár nappal később kicsit oszlott már a tömeg a patakban, de azóta is irgalmatlanul sok ebihalat látni a vizeinkben. A teljes létszám meghaladja a félmilliót.

• A gyepi békák természetes szaporulatát körülbelül 90 ezerre becsüljük.
• A mocsári békák és erdei békák szaporulatát együttesen 60 ezerre
• A belvízből 12 ezer ebihalat mentettünk húsvétkor.
• A záportározóból pedig 342 200 ebihal érkezett.

Összesen: 504 200 ebihal indult neki nálunk a fejlődésnek.

---

Gondoljuk át a következőket!

A birtokon 2025-ig soha egyetlen ebihalat sem láttunk. Most több mint félmillió úszkál a vizeinkben. Mindezt durván 80 nap munkájával értük el (és a támogatásotokkal!). Ennél is fontosabb, hogy amennyiben nem állunk bele a vizes élőhellyé válás munkálataiba, akkor ebben a pillanatban arról adhatnánk hírt, hogy 2025-ben az aszályos tavasz miatt (ismét) totális kudarcba fulladt a környék kétéltűinek szaporodása. 2025-ben az ebihalak száma kereken nulla! A nullához mérten kell értékelni, hogy ezzel szemben egy félmilliós szaporulatról beszélhetünk.

Gondoljuk csak el: Meddig tarthatják magukat ezek a fajok, ha a rendes évi, félmillió körüli szaporulatok évről évre megsemmisülnek? De a fordítottja is igaz: mivel most már nem semmisül meg a szaporulat, pár éven belül látványos javulást kell észlelni, és a békák és gőték számának meredeken emelkedni kell!

Épp ezeken a kieséseken lamentálva, épp az ipari méretű ebihalmentés során gondoltuk át még a korábbiaknál is alaposabban, hogyan lehetne a kétéltűeknek időt spórolni egy olyan időszakban, amikor az idő is sokat számít. Nem mindegy, hogy mennyi idő áll rendelkezésükre az állományok regenerálására, hisz a globális körülmények folyamatosan romlanak.

---

Az is világos, hogy hiába készítettünk mi itt ideális vizeket,

és hiába fog most a környék valamennyi ebihala a mi vizeinkben „szocializálódni”, továbbra is temérdek béka gondolja majd úgy, hogy érdemes a belvízben vagy a záportározóban lerakni a petéket, ergo: 2026-ban és 2027-ben is szükség lehet mentésre. Sőt: akár hosszú éveken át minden májusban, mindig, amikor aszály sújtja a környéket. Idővel a mentésre szoruló ebihalak száma is megnőhet, így cseppet sem túlzó azzal számolni, hogy milliós nagyságrendben kell menteni az ebihalakat évről évre. Ez pedig talán még az eddigieknél is radikálisabb módszereket és „technológiákat”, intenzív védelmi formákat követel meg.

Ez nem csak kényszer, hanem lehetőség is egy olyan módszer kidolgozására, amivel nemcsak ebihalakat mentünk meg, hanem évtizedeket spórolhatunk meg az itt élő kétéltűek számára. Olyan módszert dolgozhatunk ki, ami talán másutt mások számára is sikerrel alkalmazható, és ami sokfelé menthet meg akár olyan kényes helyzetben lévő állományokat is, amelyek máskülönben már menthetetlenek volnának. Így született meg bennünk – mire befejeztük életünk legdurvább ebihalmentését – az inkubátor-tavak ötlete, amiről azonban már másik posztban írunk.

---

Borítókép / illusztrációk: Pixabay

Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket!

Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!

ITT KÉRJ INGYENES HÍRLEVELET ✉️

---

---

még több „Kert és vadon”