De, az élet épp ilyen! | Jessica útja | filmajánló
Hajnalban már alig maradt erőm, éhes is voltam, pedig vacsoráztam tegnap. Néha eszméletlenül fáj a vállam, hetek óta, és ez frusztrál, megkockáztatom: bizonyos idő után kimerít. Talán elszakadt pár hete egy izomszalag, nem tudom, minden esetre szerkesztés közben néha az egeret is alig tudom mozgatni, de azért teszem, amit kell.
És bevallom, ha nem is hősnek, de azért néha kitartónak érzem magam, hogy bármi van is, minden nap nekiülök, nincs nap, amikor ne húzhatnék ki valamit a weboldallal kapcsolatos problémák közül, de azért ma hajnalban megszégyenültem – egyúttal át is lendültem mindenen. A fáradtságon, a fájdalmon, és a hősiesnek hitt mindennapok gőgjén is.
Gondoltam hajnalban, eszek valamit, tegnap este remek garam massalás csirkét sütöttem, három tengerésznek való adagot, így csak szednem kellett a hűtőből és két perc melegítés után már ehettem. Úgy éreztem, meg kell állnom kicsit, és kell valami, ami nem munka; és valami, ami nem a harminc éve permanensen siralmas közélet, hát gondoltam, keresek egy filmet.
Egyébként is vadászom az életrajzi filmekre,
az „igaz történetek” alapján készült filmekre, mert az a konyhafilozófiám, hogy így legalább nemcsak kikapcsolok másfél órára, de legalább tájékozódom is, főként, ha aztán hozzáolvasok – ahogy az lenni szokott. Ha életrajzi film, akkor jöhet minden, akár sportolók életrajza is, bár nem vagyok sportfogyasztó. Annak ellenére sem, hogy pár évig aktívan úsztam. Emlékezetes „tematikus napok” voltak azok is, amikor megnéztem Churchillről minden létező filmet és dokumentumfilmet.
Találtam is egy filmet
a Netflixen egy ausztrál lányról, Jessicáról, aki a világ legfiatalabb hajósaként 16 évesen körbehajózta a Földet. És most vagyok bajban, mert megtömhetném ezt a posztot képekkel, videókkal, blogokkal, adatokkal, hiszen ez a hajóút a legapróbb részletekig dokumentált, végtére is, amikor Jessica útra kelt, volt már mobiltelefon, műholdak figyelték minden rezdülését, csakhogy nem akarom elvenni azt az élményt senkitől, amit én kaptam.
Én ugyanis egy mukkot nem hallottam Jessicáról korábban, és úgy néztem a filmet, hogy gőzöm nem volt arról, mi lesz a vége. Ez pedig néhány ponton komoly feszültséget és kétséget generált bennem. Ha van itt most valaki, aki szintén nem tudja, kiről beszélek, keresse meg a filmet, és minden előzetes kutakodás után nézze meg.
A sztoriról nem mondok semmit. Viszont két dolgot tisztázok.
Az egyik: érzelgős vagyok. És szeretek az lenni. Számos dolog hat rám a meghatódásig naponta. Filmek is. Olyan filmek is – ezt akarom tisztázni másodszor –, melyek nem feltétlenül vonulnak be a nagy opusok körébe.
A Jessica útja klasszikus életrajzi/családi mozi abból a szempontból, hogy hasonló filmek tucatjával születnek. Nem olyan lélegzetelállító filmmonstrum, mint teszem azt a Gandhi. Talán azért sem, mert a főszereplő egy fiatal lány, egy tinédzser, és talán a film is részben ezt a korosztályt célozza meg.
Egy lány, aki Pink nevű rózsaszínre festett hajóján, rózsaszínű szívecskéktől tarkálló vitorláival „megvalósítja az álmát”,
egy akkora vitorlással, ami nem nagyobb egy átlagos balatoni vitorlásnál!
és nekiindul, hogy körbehajózza a Földet. Nincsenek nagy színészek, nincsenek égrengető alakítások, nincs bámulatos operatőri újítás, de bevallom: mindezek nekem nem is mindig hiányoznak. Szeretek közönséges, átlagos és érzelgős polgár lenni, aki csak leül, és meghallgat egy sztorit – minden különösebb várakozás vagy az egekig srófolt művészi igény nélkül.
Így értelme sincs számon kérni mindazt, amit fajsúlyosabb életrajzi filmek hoznak (például A király beszéde).
Talán egyetlen dolog zavart:
az „álmok megvalósításának” kényszeres ismételgetése (elhangzik talán négyszer-ötször is), de talán csak azért, mert a „valósítsd meg az álmod” mondásnál csak egy dolgot rühellek jobban, a „valósítsd meg önmagad!” mondást. Nem megyek most bele, hogy miért.
De egyébként működik a film, és épp úgy, amiért ezeket a filmeket készítik, és épp azért, amiért az ilyen filmek után azt a frázist pöffenti el mindenki, hogy inspirál a film, példát mutat, és ráébreszt arra, hogy mások mennyivel keményebb küzdelmeket élnek át, mint mi, átlagos, érzelgős, és a köznapi törpenyomoraink kalodájában sínylődő, de alapvetően luxusban és kényelemben, opportunista módon élő ember.
Mégis: több mint 200 nap a nyílt óceánon 16 évesen.
Egy lány, mindenkitől távol,
mert ezt vette a fejébe. Egy lány a pokoli viharok közepette. Egy lány a kíméletlen szélcsöndben. Nem tudok másra gondolni: én bizony berosálnék. Én bizony összeroppannék. Kizárt, hogy én ennek a felét is kibírjam. Mondom magamban: tudom, mennyire nehéz lehet vitorlázni, fizikailag is mekkora megterhelés, és arra gondolok, éltem át már hasonló megterheléseket. De két másodperccel később már szégyenkezem: dehogyis éltem én át ehhez fogható terhelést! Talán még papíron se. Dehogyis volt bennem akármikor ilyen elszántság és bátorság. Vagy ilyen esendőség és magány. És itt van ez a 16 éves ausztrál lány. Zavarbaejtő.
Tipikusan az ilyen filmekre, történetekre, és könyvekre szokták mondani:
„Az élet nem ilyen.”
Ez az efféle motivációs filmek legnagyobb hazugsága. Amint magyarországi íróktól is hallottam már, hogy az élet nem egy kaland. Csak szürke szerda és felejthető kedd van. Amikor ezt hallom – újra és újra –, mindig szaporább lesz a pulzusom és kidüllednek az ütőereim. Ilyenkor mindig tudom, hogy olyanok tolják ezt a dumát, akiké valóban nem ilyen, de mintha sértve lennének amiatt, hogy azért csak akadnak olyanok is, akik valóban szerelmesek, valóban hegyeket hordanak el vagy másznak meg, akiknek az élet mégis ilyen.
Mert az élet valóban ilyen.
Még azoké is, akik nem hajózzák körbe a Földet. Csak a leglangyosabbak élete nem ilyen, de ők meg mit számítanak? El kell kerülni őket, mint a vizezett bort, mint minden utángyártott okoskodást, és meg kell nézni egy ilyen családi mozit, aztán bátran mondhatjuk magunknak: az én életem az én hajóm; az én házam, munkám, családom, birtokom, hivatásom az én utam.
Pontosan az, amit ma és holnap meg kell tennem, de amiről úgy érzem, nincs már hozzá erőm, pontosan az lesz az én „Föld körüli utam”. És ha a film előtt úgy voltam vele, én bizony ezt vagy azt feladok, esetleg ott spórolok és sunnyogok, ahol csak tudok, könnyen lehet, hogy miután megnéztem a Jessica útját, úgy döntök inkább, hogy mindent, amit csak lehet, amit csak tudok, mindent, ami csak vagyok, mindent, ami mára megmaradt belőlem, mindent beleadok.
Borítókép: Jessica Watson útja | Forrás: Wikipédia
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért, 2200 forint támogatásért elérsz minden támogatói tartalmat, a heti videókat és írásokat is. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő neked, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a hello@centauriweb.hu vagy a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is megköszönve, és remélve, hogy szövetségesek leszünk.
még több filmajánló
még több életmód
Köszönjük a filmajánlót. Sajnos nincs Netflix előfizetésem, de megtaláltam a videán : https://videa.hu/videok/film-animacio/jessica-utja-ETpDKGBGKy4g0pRq
Szívesen! Remélem, megnézed.
igen!
No, én erre kíváncsi vagyok!
Nekem sincs Netflix előfizetésem, de Ibolyának hála, meg fogom nézni a filmet. (Nem hallottam eddig Jessica Watsonról semmit, most kicsit utánanéztem, hogy ki is ő.)
Én 2016 végén és 2017 elején végigkövettem a neten Fa Nándor útját a Vendée Globe földkerülő vitorlásversenyen. Igaz, az verseny volt és időre ment, a hajó kifejezetten a versenyre készült, de az útvonal és az időjárási körülmények hasonlóak lehettek Jessicánál is. Hát, nem volt egy sétahajózás, az biztos!
Azon (is) töprengtem, hogy vajon hogyan fért el 210 napra elegendő élelem – a többi felszereléssel együtt – abban a csöppnyi hajóban, a Pink Ladyben még akkor is, ha speciális élelmiszerekről van szó. Hét hónap a vízen kikötés nélkül. Az út vége felé Jessica már biztosan vágyott egy jó pizzára! 🙂
Nagyon szép leírás! Nekem is az jutott eszembe először, hogy hogyhogy nem hallottam még róla soha. Érdekes, hogy ilyesmit vesz a fejébe egy 16 éves lány, kíváncsi lennék, hogy honnan jött neki ez a nem mindennapi inspiráció. Én azért roppantul örülök, hogy nem kell ilyesmiben részt vennem. Erre mondják, hogy az egyik ember álma a másik rémálma. 🙂
Fantasztukus filmajánló, filmkritika, ami nem is csak a fimről, a film alapjáról szól, hanem az ÉLETRŐl!
Ez ismét egy hitvallás, csodálatosan beágyazva.
Nincs Netflixem, köszi a linket, megkeresem, megnézem. 🙂
Még akkor megnéztem, én is belefeszültem Jessica heroikus küzdelmébe.
Aki még nem látta, annak szívből ajánlom!