Először ültettek chipet emberi agyba

chipet agyba

Először ültettek chipet emberi agyba


Elon Musk nemcsak a közlekedés és az űrkutatás terén van jelen, hanem az orvostudományban is. Neuralink nevű cége olyan, emberi agyba ültethető chipet fejlesztett, amely bizonyos idegrendszeri problémák, például bénulás esetén segíthet a betegeknek.

A cég szeptemberben kapott engedélyt az amerikai gyógyszerészeti hatóságtól ahhoz, hogy embereket toborozzon a klinikai tesztekhez, vasárnap pedig egy robot segítségével, sebészi úton először ültették be a chipet egy ember agyába, miután korábban majmokon kísérleteztek vele.


Az implantátum egy agy-számítógép interfész (BCI), amely az agynak abba a régiójába került, amely a mozgás szándékát irányítja. A kezdeti cél az, hogy az illető képes legyen egy számítógépes kurzort vagy billentyűzetet kizárólag a gondolatai segítségével irányítani.

A chip “ultrafinom” szálaival továbbítja az agyi jeleket a Neuralink-alkalmazásba, ami dekódolja és cselekvéssé fordítja le azokat. A kezdeti eredmények pedig nagyon ígéretesek.


A mostani, Prime elnevezésű kutatás azt vizsgálja, hogy mennyire biztonságos az implantátum és a sebészeti robot. Az eszköz öt-tíz éven belül kerülhet kereskedelmi forgalomba Telepathy, vagyis Telepátia néven.

Forrás: Reuters, NDTV/Youtube, kép: Pixabay

Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!


Kedves olvasó,

ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért, 2200 forint támogatásért elérsz minden támogatói tartalmat, a heti videókat és írásokat is. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).

Ha egyik mód sem megfelelő neked, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a hello@centauriweb.hu vagy a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is megköszönve, és remélve, hogy szövetségesek leszünk.   

még több Elon Musk

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

még több technika

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

1 hozzászólás

  1. Gondolat olvasó applikáció- nem semmi. Kérdés, hogy a sérült idegeken hogyan megy át az a parancs az agyból, hogy mozogjon mondjuk a láb, vagy a kéz. Engem már az is lenyűgözött, ahogy Stephen Hawking képes volt kommunikálni csupán a szem mozgatásával, egy komputer segítségével.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük