Mesterséges intelligencia buktatta le a krimi svéd királynőjét
Valóban bűnügyi történetbe illő, ami Camilla Läckberggel, a svédek Agatha Christie-jével történt, vagy ha igazak pletykák, amit ő maga követett el. Olyannyira, hogy 2021-ben egy Håkan Lindgren nevű svéd szerző papírra is vetette a sztorit a Szellemíró című regényében, amelyben Milli Månsson krimikirálynő egy másik íróra bízza művei megírását.
A rossz nyelvek szerint legalábbis a valósággal való párhuzam nem pusztán a képzelet szüleménye, és a főhős Läckberg alteregója.
A szerkesztő keze nyoma
Lapo Lappin, a Kvartal magazin újságírója pedig úgy döntött, utánajár a kérdésnek. Végigfuttatta Läckberg regényeit egy “stilográfiai” programon, amely összeszámolta, majd statisztikai módszerekkel elemezte a szövegben leggyakrabban előforduló szavakat.
Az eredmények elgondolkodtatóak lettek. A program úgy találta, hogy egységes stílust képviselnek a szerző szülővárosában, Fjällbackában játszódó regénysorozat darabjai, amelyek egyébként ismertté tették az írónő nevét, és amelyek középpontjában egy nyomozóházaspár, Erica Falck és Patrik Hedström kalandjai állnak.
Ettől radikálisan eltérőnek ítélte azonban az újabb bosszúthriller-sorozatot, melyhez a 2019-es Aranykalitka (2019) és a 2020-as Ezüstszárnyak is tartozik.
Lappin ekkor egy másik kriminalisztikai nyelvészeti eszközhöz, a JGAAP-hoz nyúlt. (2013-ban ennek segítségével derítették ki irodalmi oknyomozók, hogy JK Rowling áll a Robert Galbraith álnéven megjelent Kakukkszó című krimi mögött.) Az újságíró nyolc svéd krimiíró könyveit táplálta be a programba, az eszköz pedig ítéletet hirdetett:
feltűnő hasonlóságot állapított meg Läckberg valamint a szintén krimiíró Pascal Engman stílusa között, aki egyébként az írónő szerkesztőjeként dolgozott a Forum kiadónál.
Ugyanakkor a 2021-es Kvinnor utan nåd (Women without mercy – Nők, akik nem ismernek kegyelmet) című kisregényt teljes egészében Engmannak tulajdonította.
Inspirációforrás
Lappin szerint Läckberg tehát valóban szellemíróval dolgoztat. Az írónőt különböző interjúkban szembesítették az elmélettel, de ő kitart amellett, hogy Engman csak szerkesztőként vett részt a művek megszületésében, és úgy véli, hogy a munkásságával kapcsolatos kritikákat az irodalmi sznobizmus táplálja.
Azt mondják, hogy nem vagyok elég jó stiliszta, és ezért természetesen nem érdemlem meg a sikert és a sok olvasót. Azonban azt nem veszik számításba, hogy egy írónak mindenekelőtt Történetmesélőnek kell lennie! – írta az Instagramon.
Egy korábbi bejegyzésében ugyanakkor azt írta, sokszor nyíltan és nyilvánosan dicsérte Pascalt, amiért segített neki új módon írni, hozzátéve, hogy Engman segítségével talált új hangot az Aranykalitkát és az Ezüstszárnyakat is magában foglaló Faye-sorozathoz.
Akárhogy is legyen, az irodalmi együttműködések az utóbbi években egyre inkább elfogadottá váltak a krimiírásban, már ha vállaltak. Stieg Larssonnak, A tetovált lány szerzőjének 2004-ben bekövetkezett halála óta a Millennium sorozatot David Lagercrantz és Karin Smirnoff folytatják, és az amerikai James Patterson is rendszeresen együttműködik más írókkal, persze teljesen nyíltan.
Forrás: The Guardian, kép: Unsplash, Unsplash, Wikimedia
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kérj tőlünk hírlevelet!
Támogasd a Cenwebet extrákért, és hogy sokáig tartson ez a közös kaland!
Támogass egy 15 éve ingyenes nonprofit portált és egy természetvédelmi rezervátumot!
még több M.I.
még több irodalom
Egyetlen könyvét olvastam, A kőfejtőt-t . Nem volt rossz könyv, de nem az én világom.
Én még nem olvastam tőle semmit, de kíváncsi lettem, csak nem tudom, érdemes-e belevágni. Tudnál írni még pár szót a könyvről? Jól értem, hogy ezek szerint annyira nem tetszett?
De, a maga műfajában biztos elég jó könyv, de én nem vagyok nagy krimifaló, se regény, se film. Viszont épp egy térdműtét után kórházban gyógyultam, és oda nagyon jó volt, nem a környezetre figyeltem. Itthon nem vettem volna elő, főleg azért sem, mivel egy gyerek volt az áldozat, és nagyon sok emberről derült ki a nyomozás során, mennyire lelkinyomorult. Kegyetlen, szomorú történet.
Ahogyan itt a cikk végén is szó van róla, lehetnek olyan esetek, amikor írók együtt dolgoznak, ám azt nem tudom megérteni, hogy miért van szüksége egy jó írónak szellemíróra. S ha az így megírt könyv sikert arat, akkor vajon mit érez? Elégedett? Büszke? Ha büszke, akkor kire, mire?
Viszont lassan oda jutunk, hogy ilyen fajta szellemírókra nem is lesz szükség, mert az írók segítségül hívhatják az MI-t, ami majd ír helyettük. 🙁
Én sem olvastam még Läckbergtől semmit. Lehet, belelapozok a könyveibe, amikor legközelebb könyvtárba megyek.
Én azért nem vagyok biztos benne, hogy tényleg mással íratta meg, lehet, hogy csak nagyobb szabadságot adott a szerkesztőnek vagy tényleg jobban megfogadta a tanácsait. Aztán lehet, hogy a MI nem téved, és tényleg más írta. Ez esetben szerintem inkább az anyagiak motiválhatják. Hogy mondjuk nulla munkát tesz bele, de adja a nevét, amivel talán jobban el lehet adni, és akkor mindenki jól jár. De igen, azért ez felvet néhány kérdést.
Az nagyon valószínű, hogy az MI egyezést, hasonlóságot talált, de lehet, tényleg, hogy nagyobb szabadsága volt a szerkesztőnek, vagy jóval több tanácsot adott az átlagosnál az írónak, amit az megfogadott. Nem valószínű, hogy kiderül az igazság.
Nekem azért eszembe jutott a közmondás: Nem zörög a haraszt… 🙂
Azért rosszakarókból sincs soha hiány, szóval..:-) Mindenesetre elképesztően érdekes, hogy így kilóra meg lehet mérni és be lehet azonosítani egy-egy író stílusát.