Bükkösök a klímaváltozás árnyékában

bükkösök klímaváltozás

Bükkösök a klímaváltozás árnyékában


A magyar erdők kezelése és gyarapítása során a klímaváltozáshoz való alkalmazkodást kell a középpontba állítani. Ez a feladat pedig a bükkösökben az egyik legnagyobb – mondta az Agrárminisztérium (AM) erdőkért és földügyekért felelős államtitkára a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából rendezett erdészeti konferencián.

A bükk és a bükkösök Magyarországon – egy különösen veszélyeztetett fafaj és társulásainak perspektívái című konferencia és könyvbemutató megnyitóján Zambó Péter elmondta, hogy a bükk a magyar erdők meghatározó fafaja, amely a klímaváltozás hatásait pontosan jelzi. Az ország faanyagszükséglete és a gazdálkodói bevételek szempontjából is kiemelten fontos fáról van szó, amelynek jövője veszélyben van, ha nem cselekszünk időben.

A gazdasági mellett ugyanakkor a bükkösök természetvédelmi jelentősége is kiemelkedő. Az ország területének 6 százalékát, a védett és Natura 2000 területek 12 százalékát, és az erdőrezervátumok 30 százalékát foglalják el.

Mivel a legtöbb előrejelzés szerint a klímaváltozás a bükk élőhelyeit jelentősen érinti, a hazai bükkösök fenntartása erős összefogást igényel. A kutatói hálózatok, a gazdálkodók és a természetvédelem összehangolt munkájára van szükség. Jó hír, hogy a tudatos erdőkezelés eredményeként az elmúlt időszakban nőtt az idős, száz évnél öregebb bükkösök aránya, amelyek különösen változatos élőhelyet jelentenek.

Az Agrárminisztérium erdőtervezési szakemberei a jövő erdeivel kapcsolatos célkitűzések megfogalmazásakor azokra a kutatási eredményekre támaszkodnak, amelyek a több mint 100 szakember munkája eredményeként létrejött szakkönyvben megjelentek.

Forrás: MTI, kép: Pixabay

Előre is köszönjük, ha megosztod ezt a cikket másokkal is!

Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!


adomany-3 pókháló

Kedves olvasó,

ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).

Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!   


még több erdő

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük