Átadták a BMW debreceni autógyárát
Átadták a BMW Group új autógyárát pénteken Debrecenben, ahol október végén kezdődik a cég legújabb modellje, a Neue Klasse iX3 elektromos autó sorozatgyártása.
Hans-Peter Kemser, a BMW Manufacturing Hungary Kft. elnök-vezérigazgatója felidézte, hogy amikor eldöntötték, új gyárat építenek Európában, tökéletes helyszínt találtak Debrecenben: erős, elkötelezett partnereket, megbízható beszállítókat, korszerű infrastruktúrát. A BMW történetében először a virtuális térben terveztek meg mindent, majd felépítették úgy, ahogyan ma a valóságban kinéz.
Ami innováció és high-tech, az Debrecenben készül – tette hozzá, kiemelve például, hogy a gyárnak nincs összeköttetése a közüzemi áramhálózattal, az energiaellátást saját megújuló forrásból fedezik, amihez az ország legnagyobb napelemparkját építették meg.

Oliver Zipse, a BMW Group igazgatóságának elnöke felidézte, hogy a gyár építésének debreceni helyszínéről hét éve döntöttek, négy éve volt az alapkőletétel – közben Covid-járvány – és 2023 márciusa óta működik a gyár: a virtuális tervezés és végrehajtás eredményeként előre pontosan elhelyezték azt a több mint ezer robotot, amelyek a kocsikat gyártják.
Azt is megemlítette, hogy a gyár évente 12 ezer tonna szén-dioxid-kibocsátást „spórol meg”, és, hogy azt a „hálózati együttműködést”, ami a debreceni gyár építése során megvalósult, tapasztalatként adják át a más kontinenseken működő üzemeiknek.
A gyár több mint kétezer munkatársa 15 országból érkezett, a gyár hivatalos nyelve a magyar és az angol. Oliver Zipse fontosnak nevezte a jó együttműködést a beszállítókkal, s a további jó kapcsolatokat a várossal és az egyetemekkel.
Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket! Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá! | ITT KÉRJ INGYENES HÍRLEVELET ✉️ | Forrás: MTI | Borítókép: BMW iX3/BMW

Kedves olvasó,
lépj be a Klubba ITT, hogy elérhess minden támogatói tartalmat! Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha másként szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több autó









































