Billy Idol koncert 2025 nyarán a Budapest Parkban | Zene!

Billy Idol koncert 2025 wiki

Billy Idol koncert 2025 nyarán a Budapest Parkban | Zene!

Billy Idol William Michael Albert Broad néven látta meg a napvilágot 1955-ben az angliai Stanmore-ban. Első komolyabb zenekara a Bromley Contingent volt, amelyben későbbi Clash- és Siouxsie and the Banshees-tagokkal zenélt együtt. Ezt követően a hetvenes évek második felében a korszak ismert punkzenekaraiban (Chelsea, Generation X) játszott, utána New Yorkba költözött, ott kezdett szólókarriert.

Első szólólemeze 1982-ben jelent meg Billy Idol címen, ezt egy évvel később a Rebel Yell követte. Eddig nyolc stúdióalbumot készített.

Olyan nagy sikerek fűződnek a nevéhez, mint a Mony Mony, a Dancing With Myself, a Cradle of Love, Rebel Yell, a White Wedding vagy a Shock to the System. A nyolcvanas-kilencvenes években klipjeivel az egyik legnagyobb sztárja volt az MTV zenei csatornának.

Az énekes, gitáros, dalszerző a kilencvenes évek derekán, az elektronikával kísérletező Cyberpunk című lemez (1993) után sokáig nem jelentkezett friss anyaggal, akkoriban inkább motorbaleseteivel, zűrös magánéletével és egészségügyi problémáival hallatott magáról.

2005-ben a Devil’s Playgrounddal tért vissza, majd a karácsonyi dalokat tartalmazó Happy Holidays után ismét hosszú pihenő következett.

Legutóbbi, 2014-ben megjelent albuma, a Kings & Queens of the Underground producere Trevor Horn, aki korábban Paul McCartney-val és a Frankie Goes to Hollywooddal is dolgozott, zenészként pedig a Yes együttesben énekelt. Abban az évben dobta piacra önéletrajzi könyvét, a Dancing With Myselfet is.

Forrás: MTI | Borítókép / illusztrációk: Wikipédia

Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket!

Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!


Cenweb webshop bögre felirat

Kedves olvasó,

ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).

Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!   


még több koncert

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük