Ma az irodalomért nem adnék egy fabatkát sem
Sajnálom, hogy talán nem látszik, nem sikerül jól kommunikálnom, miért elsődleges jó ideje (évek óta) a birtok. Sokkal fontosabb tenni bármit is a bioszféra védelmének érdekében, mint írni egy regényt. Ha nem lesz túlélhető a világ az ember számára, a regényeink is feleslegesek. Sőt: nevetségesek. Ahogyan sokszor már most is azok. Amúgy a kortárs “irodalom” sem az, ami oly izgalmas volna, amiben részt akarnék venni bármi áron. Nem véletlenül nem publikáltam az első megjelenés előtt húsz évig (bár írtam), és nem véletlenül nincs bennem az a kortárs irodalmi nyüzsgedelmi tűz most sem. De azért hamarosan megpróbálom jelentősen átalakítani az utóbbi évek metódusait – miután a birtokkal kapcsolatos tennivalók derékhadát 25 év alatt elvégeztem.
Ami a bioszférát illeti,
én már tettem valamit, és ennek tudata megnyugtat majd, amikor az irodalom luxusának adom át magamat (talán a birtoktól is távol). Nem a szám járt, nem petíciókat írtam alá, nem tüntetésekre jártam, hanem létrehoztam egy természetvédelmi területet. Beletettem, amit kellett. Lemondtam mindarról, amiről emiatt le kellett mondani. Ez megnyugvással tölt el. Ez lehet az alapja annak, hogy egyszer (talán valóban nemsokára) ismét sokat, rengeteget írjak. Ez a megnyugvás, az elvégzett munka öröme, a szükséges “áldozat” lerovása lehet a jogos alap egy ilyen korban – ez, és csakis ez. Nem mellesleg – bár elsősorban nem irodalmat – az utóbbi időben annyit publikáltam a Cenweben, mintha megírtam volna három Jégvágót.
Lassan két millió karakternyi terjedelemben olvashatók az új blogok, esszék, beszámolók (ebben nincsenek benne a régi oldalról átköltöző írások, ez mind új írás). De ezek az írások leginkább azt az utat dokumentálják, amely a privát rezervátum létrejöttéig vezet el, és azt az utat is, ami hatalmas kitérővel visszatér a regényírás asztalához. Bár talán a kitérő már inkább a regényírás és az irodalom. És talán ez már örökre így marad. Ha pedig valóban, az így lesz rendjén.
Dante idejében még joggal mondhattam volna, hogy az Isteni színjáték megér egy fasort. Ma egyetlen regényre, egyetlen versre, a legjobbra se mondanám azt, hogy megér akár csak egy bodzabokrot is.
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több “Színnel lélekkel”
A mai facebook hozzászólásaimban megírtam, amit meg kellett írnom, Cen’, örömmel olvasom, amit írsz, az
eddiginél elviselhetőbb nyarat, szépséges őszt kívánok nektek! 🌳🐦🐦⬛🐾💚
Köszönjük Ibolya! – a hozzászólásokat is 🙂 és nked is a legjobbakat. Mi erősen reméljük, hogy most már az elviselhetőség medrében folynak a dolgok tovább a csodaszép őszig.
Úgy legyen, Cen’ és köszi.
Azért egy kérdés: ” az irodalomért nem adnék egy fabatkát sem”, írod.
Egy kicsit konkrétabban, mert irodalom Jack London, Shakespeare, Esterházy, Radnóti Miklós…
Úgy legyen, Cen’ és köszi.
Azért egy kérdés: ” Ma az irodalomért nem adnék egy fabatkát sem”, írod.
Egy kicsit konkrétabban, mert irodalom Jack London, Shakespeare, Esterházy, Radnóti Miklós…v. kifejezetten a mai, kortárs irodalomra gondoltál , valamit félreértettem?
Bocsi’, a másodikban van kiegészítés, az elsőt töröld légy szíves, ha lehet.
Tiszta szívemből kívánom neked, hogy élvezd majd a megérdemelt alkotói szabadságot, és remélem, újabb kötetek következnek!
De ki fogod azt bírni, hogy otthagyd a birodalmadat, a szívedet azok közt a fák, bokrok, kaszálók között? Hogy ne hallgad a neszeit, figyeld a gyarapodását, érezd, a saját bőrödön? Nem igazán tudom elképzelni! Aztán, önző szempont, tudom, de mi lesz velünk, a követőkkel, akik már sajátunknak tekintjük a birtoktollas és tollatlan lakóit? Mert ha nem töled kapjuk a napi tudósításokat, gondolatokat, az már nem lesz ugyanaz! Nagyon magasra tetted a lécet!
Persze, megértjük, de nagyon hiányozni fog/fogsz!
A birtokot nem hagyom magára!!! A birtok halad mindenképp tovább, talán bizonyos időszakokban kisebb intenzitással, például télen, amikor egyébként sincs sok tennivaló. Ne feledjük, itt vannak többek között a foglyok is, az ő telepítésüket legalább 3-4 évig vinni kell, ha eredményt akarunk…
Én várom, nagyon várom, hogy elkészüljenek a regényeid, de nagyon sok irodalom van ezen az oldalon is. Mert ahogy szólsz a természet dolgiról, úgy csak te tudsz, az is irodalom, nem is akármilyen irodalom. 🙂
És a sorrend, rettentő rokonszenves, rezervátum és utána a regény. Azért jó lenne egy kis pihenő is közben! 🙂
Köszönöm, Rajna Edit! 🙂
Igen, ez a két egész embert kívánó, két, egész embert kívánó munka együtt lehetetlen. Elismerem így van. Megértem a döntésed. De nem ezzel az indokkal, amit mondasz! Miért kell ezért leértékelni a kortársaidat? Miért kell dehonesztálni az irodlamat, hogy megindokold, nincs IDŐD, ENERGIÁD az írásra? Miért kell a fasort és Dantét egy mérleggel mérni? Miért kell az embert megölnöd azért, hogy a bioszférát éltesd?Nemértemnemértemnemértem. Azt sem értem, hogy hol és mikor veszett el a SZÜLETETT író benned CENTEURI?
Sértő a feltételezés, hogy alibit gyártok magamnak csak azért, hogy megindokoljak magamnak bármit is. Krónikusan túlzó az ember megöléséről beszélni. Ki vagyok én, hogy én is úgy szopjam fel a kortárs irodalmat, ahogy azt a kortárs írók általában teszik. Mi vagyok én? Talán az irodalom őrzője? Semmi sem változott. Korábban sem voltam oda érte. Számos interjúban beszéltem erről az első megjelenésem óta. Korábban – 20 évig! – a kortárs irodalom miatt írtam csak a fióknak. Annyira visszataszítónak éreztem és gondoltam. És ki vagy te, hogy eltiltasz a kritikától? És miféle irodalom, miféle írók azok, akik a körbenyalás művészetében süppednek el, ahelyett, hogy teljesítenék az irodalom egyetlen feladatát: mindig mindenhol a legmélyebbre menjenek a lehető legvadabb kérlelhetetlenséggel. A kortárs irodalom csak akkor ismeri ezt a kérlelhetetlenséget, amikor saját magát kell pozícióba hozni, számos egomán, középszerű balféket. Egyszerűen csak annyi az állításom, hogy a kortárs irodalom vonzása semmit sem segít abban, hogy nagyobb kedvvel és hamarabb álljak vissza a regényírásba. Amint a te hozzászólásod sem. A kortárs irodalom és irodalmi élet nem vonzó, sokkal inkább taszító és undort vált ki belőlem. Örömmel írnék megint 20 évig “magamnak”. Nem belőlem veszett el a született író, hanem a kortárs irodalomból veszett el a világirodalom. Ez pedig kurva nagy különbség – és ezt megérteni, észlelni sem olyan nagy kunszt.
Szìvesen olvasnàlak egész nap🥰