Frissítés: Ez volt az év eddigi legmelegebb napja

év legmelegebb napja

Frissítés: Ez volt az év eddigi legmelegebb napja


Kedden a HungaroMet a Facebook-oldalán írta, hogy az év eddigi legmelegebb napja várható, a csúcsérték döntően 35 és 41 fok között alakul, de néhol délkeleten akár 41 fok fölé is forrósodhat a levegő. Az előrejelzések be is igazolódtak, és megdőlt a 96 éves napi rekord, a Szerepen, 1928-ban regisztrált 40 fok. Most Kelebiában 41,6 fokig melegedett fel a levegő, Körösszakál 41,4 fokkal a második helyre szorult, majd Dombegyház következett 41,1 fokkal. Ezekkel együtt összesen 21 állomáson kúszott 40 fok fölé a higanyszál.

Az abszolút rekord megdöntése sem volt messze, de ez maradt a 41,9 fok, amelyet Kiskunhalason mértek 2007. július 20-án.

Volt viszont egy másik napi rekord is: Budapest Lágymányoson csak 26,9 fokig hűlt le a levegő, mely új fővárosi és egyben országos legmagasabb napi minimum hőmérséklet rekord. A korábbi országos rekord 25,2 fok volt, melyet Szeged belterületen, 2010-ben mértek. A korábbi fővárosi rekord 24,3 fok volt Lágymányoson, 2002-ben.


Bár tegnap tetőzött, sok helyen még kitart a meleg.

A legmagasabb, piros fokozatú figyelmeztetést adták ki szerda éjfélig öt, csütörtök éjfélig pedig három vármegyére a hőség miatt. Szerda éjfélig Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar és Pest vármegye, csütörtök éjfélig pedig az említett első három vármegye területére adtak ki a hőség miatt piros fokozatú figyelmeztetést. (Itt a napi középhőmérséklet 29 Celsius-fok felett alakulhat.)

Emellett szerda éjfélig Baranya, Fejér, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Tolna vármegye, csütörtök éjfélig pedig Baranya, Fejér, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Pest, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Tolna vármegye területére másodfokú figyelmeztetést adtak ki a várhatóan 27 fok feletti középhőmérséklet miatt.

Ugyanakkor az Északi-középhegységben nagyobb területen és helyenként a Dunántúl nyugati felén is már 27 fok alatt alakulhat a napi középhőmérséklet, másutt viszont jellemzően meghaladja ezt az értéket. Azonban leginkább az Alföld déli és keleti részén 29 fokos középérték is várható még az országban.

Szerdán elsősorban a Duna vonalában és attól keletre akár több zivatar is kialakulhat, valamint a késő délutáni, kora esti órákban kis eséllyel az Alpokaljára is besodródhat egy-egy cella. Ezekhez viharos széllökés, jégeső és intenzív csapadék társulhat, továbbá lokálisan felhőszakadás is előfordulhat, elsősorban az északi, északkeleti tájakon.

Éjszaka várhatóan csökkennek a zivatarok, de főként az Alföldön még hajnalban, reggel is előfordulhatnak. Csütörtök napközben leginkább a középső országrészben alakulhat ki, illetve a délkeleti, keleti határvidék fölé sodródhat be néhány, várhatóan nem heves zivatar. Az UV-B sugárzás továbbra is nagyon magas az egész országban.

Forrás: MTI, Met.hu, címlapkép: Pixabay

Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!


Kedves olvasó,

ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).

Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!   

még több időjárás

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

Heti időjárás augusztus 19-től

A jövő hét első napjaiban még változékony idő várható, többfelé lesz zápor, zivatar, majd a hét közepétől visszatér a napos, száraz, meleg idő 28-35 Celsius-fok…

9 hozzászólás

  1. Brutális meleg van a városban, amikor 4 után sétálok haza a munkából- kb. 45 perc,- hiába megyek az árnyékosabb oldalon, igaziból nincs különbség. Kiböjtölöm a nyarat, mondhatnám úgy is- reggel még 7 körül induláskor van némi kis hűs fuvallat, aztán az egész napos légkondis helyiségek után ájulás érzése van az embernek az utcán. Nem is tudom, hogy bírják az emberek a vízparton, legjobb elbújni valami fás hűvös helyen. Voltak régen is meleg nyarak, meg aszály, de ilyesmit mint most nem emlékszem, hogy megéltem volna- vibrál a levegő- de lehet a szemem , hiába az UV szűrős napszemüveg. Vajon hogy bírják a mezei munkások- remélem mindenütt déltől legalább 5-ig szünet van.

    1. Author

      Igen, ez embertelen. Szerintem lassan elkerülhetetlen lesz, hogy Magyarországon is bevezessék a sziesztát, ami a déli országokban már hagyomány.

  2. Kedden hajnali 5-kor az erkélyen 27°C volt -egy ütött-kopott, több évtizedes, higanyos hőmérővel mérve.
    Ugyanekkor a lakásban egy digitális hőmérő 27,3°C-ot mutatott.
    Igaz, mindkettőt én mértem, és nem a HungaroMet! 🙂

    1. Ja! A lakásban éjféltől minden ajtó és ablak nyitva volt! ☝

      1. Author

        Hát ez így is elég sok, de legalább már bírható. Hipertrópusi éjszaka..Mostanában gyakran eszembe jutnak a dél-amerikai könyvek, amiket olvastam, például a Száz év magány, hogy azokban is, mint a Közönyben mekkora szerep jutott a hőségnek meg annak, hogy mindenki folyton izzad. Amikor ezeket olvastam, akkor mindez még olyan egzotikum volt, mint az összes több “díszlet”. Akkor még nem tűnt fel, hogy nemcsak azért szerepel annyit az időjárás, hogy illusztrálja a környezetet, hanem azért is, mert extrém körülmények között az ember ténylegtöbbet foglalkozik vele. Az időjárás alakítja a napok ritmusát, az emberek életét, talán még a sorsát is. Ma már a bőrünkön érezzük ezeket. Kedvem is támadt, hogy újraolvassam Marquezt.

        1. Hát, hajnali 5-kor nekem nagyon sok volt! Pláne, hogy délutanra 10-zel több lett. ☹

          Nagyon sok mindenről olvastunk régen, láttuk filmen vagy máshol, amiről nem gondoltuk, hogy egyszer magunk is megtapasztaljuk.
          (Sosem felejtem el, amikor a 90-es évek elején először láttam Londonban egy hajléktalant, aki elhelyezkedett éjszakára egy kapualjban. Itthon ilyet akkor még nem lehetett látni.)

          1. Author

            Igen, igazán ez a baj, hogy 37-ig felmegy, így tényleg nem az igazi az enyhülés. 🙁
            Változnak az idők és mi velük változunk..

        2. Meg a jó kis Rejtő történetek, ahol megy a mennyezeten a ventillátor:-)))
          Ma már el sem tudják az emberek képzelni légkondi nélkül- legalábbis a panel rengetegben, meg a munkahelyeken. Nekem nincs- nem is lesz, de borzasztóan vágyom a rendes téglaház hűvösébe, vagy egy fás udvarba. Talán ez a hőség felébreszti az emberekben , hogy tenni kell a globális felmelegedés ellen. Jó, hogy kiraktad a Szicíliás cikket- erősen fontolgatom , hogy lemondom a tervezett túránkat.

          1. Author

            Rejtő nekem nagy adósságom, régóta szeretnék tőle olvasni. 🙂
            Igen, emlékeztem, hogy gondolkodsz a Szicílián..túrázásra lehet, hogy alkalmasabb az ősz..

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük