Az Adria egyik legrégebbi hajóroncsát fedezték fel
A horvátországi Vis szigetén, Komiza partjainál, 30-50 méteres mélységben az Adriai-tenger egyik legrégebbi hajóroncsát találták meg. Egy görög kereskedelmi hajót a Kr. e. IV. századból – írta a Jutarnji List című napilap vasárnap.
Bár magára a roncsra tavaly bukkantak rá, a régészek csak most erősítették meg, hogy egy rendkívül értékes lelőhelyről van szó. A terület jelentősen hozzájárulhat az Adriai-tenger keleti partvidékén élő görögök korai jelenlétének megértéséhez.
Jurica Bezak, a Horvát Konzervációs Intézet vízalatti régészeti osztályának vezető restaurátor-régésze, a kutatás vezetője elmondta: a hajó gerincének jó állapotban fennmaradt maradványai különösen jelentősek, a fényűző hellenisztikus kerámialeleteknek pedig nincs párjuk.
Aprólékos, türelmes és precíz munkával,
egymás után kerültek napvilágra olyan tárgyak is, mint az érmék, a kerámiák, vagy egyéb személyes holmik, továbbá emberi maradványok és a hajó tökéletesen megőrzött törzse – hangsúlyozta.
Marko Lete búvár rámutatott: tisztán látható a hajó építési módja, a kidolgozása és pontossága pedig lenyűgözőnek számít abban a korban, ólombevonattal és jól megőrzött fával. Ahogy a roncsot fokozatosan ásták elő a tengermeder aljáról, olyan leletek is napvilágot láttak, amelyek úgy néztek ki, mintha tegnap tették volna őket oda.
Az elsüllyedt hajó ellátmányt szállított az újonnan alapított kolónia – Issa – lakói számára. A hajó luxuskerámiákat, amforákat, valamint olajjal, fűszerekkel és feldolgozott élelmiszerekkel tele edényeket szállított. Az talált bronz érmének az egyik oldalán egy emberi fej, a másik oldalán egy kecske alakja látható. Az előkerült emberi maradvány – amely egy alkar csont – nagyon jó állapotban van, és megállapítható lesz belőle a személy kora és neme.
„Összeségében egy időkapszulára bukkantunk, mintha lefagyasztották volna a történelem egy pillanatát, most pedig lehetőséget kapunk arra, hogy feltárjuk az egész történetet” – mondta Bezak.
A feltárás eredményei
50-100 év pontosságú kormeghatározást adhatnak arra az időszakra, amelyben a hajó elsüllyedt. Ezzel pedig új betekintést nyerhetünk az akkori kolonizációra és a kereskedelmi kapcsolatkora Szirakúza és gyarmata Issa (Vis sziget), valamint Párosz és gyarmata Faros (Hvar sziget) között – tette hozzá a kutatás vezetője, megjegyezve, hogy ez nagyon fontos, mert az antik kor a mostani Horvátország területén éppen a szigetek gyarmatosításával kezdődött, majd onnan terjedt át a szárazföldre.
Az elkezdett, és még több évig tartó kutatást a Horvát Konzervációs Intézet régészei, valamint több Vis szigeti klub búvárai végzik Vis város Örökségmúzeumával együttműködve.
Forrás: MTI | Borítókép: Vis, Unsplash
Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket!
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
ITT KÉRJ INGYENES HÍRLEVELET ✉️

Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több Adria









































