Aki még látta a csíkosfejű nádiposzátákat | Kovács Gergely Károly

Aki még látta a csíkosfejű nádiposzátákat | Kovács Gergely Károly


Az alábbi interjút a karantén idején, 2019. novemberében készítettem Kovács Gergely Károllyal, a napokban elhunyt Dr. Kovács Gábor fiával. Szomorúságunkban némi vigasz, hogy a “mezítlábas doktor” öröksége elevenen él tovább Kovács Gergely Károly munkájában, aki épp olyan eltökélt madárvédő, amilyen az édesapja volt.


Csíkosfejű nádiposzáta | Acrocephalus paludicola
Csíkosfejű nádiposzáta | Acrocephalus paludicola

Találtam valakit, aki elkötelezett madárbarát, kutató, és nem mellesleg úgy nőtt föl, hogy látott még csíkosfejű nádiposzátákat.


2019.11.29. Talán emlékeztek még rá, nemrégiben írtam a csíkosfejű nádiposzáta váratlan és titokzatos eltűnéséről (ITT). Ez a madár a Hortobágy kincse volt, egészen unikális, különleges jelenség a magyar madárfaunában. De amikor az eltűnéséről írtam, az okokat illetően én is csak találgathattam. Ezért kerestem valakit, aki tudhat valami közelebbit a váratlan eltűnésről.

Kovács Gergely Károly abban a kiváltságos helyzetben van, hogy a Hortobágyon nevelkedett, egészen pontosan abban a faluban, amelynek határában a csíkosfejű nádiposzáta is élt. Volt olyan kedves, hogy válaszolt pár kérdésemre, s a levelezésünkből voltaképp egy kis interjú kerekedett. Fogadjátok szeretettel!


Fotó: Centauri

C.: Alapvetően két kérdésem lenne. Egyrészt látom, hogy megjelent egy könyved Pátkáról, ez nagyon érdekelne. Másrészt azt olvastam, hogy a mai napig hortobágyi madarásznak tartod magad, és úgy emlékszem, hogy láttad még a csíkosfejű nádiposzátákat is.

KGK: Aki a Hortobágyról indul és nem haraggal jön el onnan, az mindig hortobágyi marad egy kissé. A csíkosfejű nádiposzáta kb. 6 vagy 7 éve tűnt el a Hortobágyról, meglehetősen érthetetlen módon. Volt egy komoly visszaesése 2006-ban, abból talpraállt, de aztán következett egy teljes összeomlás és eltűnés.

C.: A kérdésem laikusnak tűnhet, holott nem vagyok az, de érdekelne, hogyan történt ez? Oké, egyik évben nem jöttek, de mégis, keresték őket? Várták a következő évben? Volt találgatás azt illetően, mi történhetett velük?

KGK: 1971-ben jelent meg az első néhány példány, előtte senki nem látta-észlelte őket. Ez vagy köthető Szabó László Vilmos 1970-es Nagyivánra költözéséhez vagy nem, sosem derül ki. Az állomány innen ment fel 700 éneklő hímig (poligám faj). 2006 árvizes év volt, a régi helyen méteres víz állt, 60 éneklő hím egészen másutt (Zám) került elő. 2007-ben visszatértek a régi helyükre, a létszám is 200 éneklő hím fölé emelkedett. Ezt viszont összeomlás követte, csupán kb. tucatnyi hím énekel, a következő évben egy sem, de felbukkant egy fióka, azaz talán 1 pár mégis volt. Azóta is minden tavasszal keresik, ahogy addig is minden tavasszal tudatos keresése volt. Az eltűnés okait illetően csak találgatni lehet. Egy faj általános megritkulása mindig a perempopulációknál érezhető először. Az élőhely nem romlott le olyan mértékben, ami a teljes eltűnést indokolná. Azóta a helyzet rosszabb (túllegeltetés, kaszálás korábban a faj védelmében kaszálatlanul hagyott helyeken), de még így is találna magának megfelelő költőhelyet (avas füvű mocsárrét), ha akarna.

C.: A perempopulációk sebezhetőségéről én is írtam. Arról is, hogy egy létszám alatt genetikailag is rendkívül sérülékenyek az ilyen állományok. Te is foglalkoztál velük? Volt egyáltalán valaki, akire a csíkosfejűeket “rábízták”, vagy aki kimondottan őket kutatta?


KGK: Édesapám mindent megírt A Kunkápolnási-mocsár című könyvében (kiadta a Nimfea), ennél bővebbet nem tudnék, max. kiírnám abból. Ha érdekel a téma, mindenképpen szerezd be. (C.: Édesapja Dr. Kovács Gábor, akiről a napokban írtam ITT)

C.: Oké, beszerzem. Jól emlékszem, hogy annak idején a házatok Nagyivánban épp arra a pusztára nézett, ahol a csíkosfejűek voltak?

KGK: Nem, a csíkosfejűek a falu ellentétes végénél levő mocsarakban voltak, vagy pedig tőlünk délre, már Kunmadaras határában. Az írásodban pár apróság szintén nem stimmel, legfőképpen a 600-800 pár = 1200-1600 madár, hiszen több tojó van, mint hím. Sosem nálunk volt Európa legnagyobb állománya, hanem Fehéroroszországban.

C.: Köszönöm a kiigazításokat. Kicsit még “rugóznék” a csíkosfejű-kérdésen. Először is, te láttad őket még, ugye? Talán furcsa a kérdés, de szerintem ez fontos. Személy szerint nekem is. Épp egy olyan emberrel levelezek, aki valószínűleg látott egy olyan madárfajt, amit én idehaza soha, és már valószínűleg nem is fogok. Ehhez kapcsolódóan pedig az érdekelne még: Te személyesen mit gondolsz az eltűnésükről? Van ilyenkor valamiféle érzelmi viszonyulás is, túl a szakmai szempontokon? Azért is kérdezem, mert engem például érzékenyen érint egy pár búbos cinege eltűnése is.

KGK: Alapvetően érzelmi viszonyulás van. Szakmai szempontok eltűnéssel kapcsolatban nincsenek, csupán annak megítélésekor, hogy visszatérhet-e, van-e rá esély, alkalmas-e a terület.

C.: Jó, hogy ezt írod – ez lett volna a következő kérdésem. Van bárki is, aki esélyesnek gondolja a csíkosfejű nádiposzáta visszatérését?

KGK: Sokkal könnyebben el tudom képzelni, mint a keselyűk természetes visszatérését. De a hód visszatelepülése is pl. egy irracionális folyamat, mégis megtörtént. A fajt tudatos, célzott pusztítás nem fenyegeti, a Hortobágy van akkora, hogy költőhelyet néhány madár biztosan talál, a korábban említett negatív dolgok egy 700 éneklő hímes állomány meglétét teszik kétségessé. Igen, én gyerekkoromtól kezdve minden évben láttam, ismerem a hangját, megismerném az énekét, ha hallanám. Még fényképeztem is, gyér eredményekkel.

C.: Szerencsés ember! Úgy tudom, hogy a Hortobágyon madárgyűrűzés csak módjával zajlik. Az eltűnésük óta nem került elő csíkosfejű hálózás során sem?

KGK: Már van gyűrűzőállomás a Halastón, de nem tudok fogásról. 

C.: Azt mondod, hogy a hód visszatelepülése is irracionális folyamat. Mit értesz ez alatt? 

KGK: Irracionális, hogy olyan köpetnyi patakokban is megjelent, amik nincsenek összeköttetésben normális vizekkel.


Gólyatöcs (Himantopus himantopus) – szintén az alföldi szikes élőhelyek egyik jellegzetes faja. | Fotó: Centauri

C.: Értem. Maradjunk még a Hortobágynál. Vannak esetleg még olyan fajok, melyek vészesen meggyérültek a Hortobágyon? Amiért aggódsz vagy aggódhatunk?

KGK: Szikipacsirta: eltűnt; székicsér: a pusztáról eltűnt, csak szántókon költ; ugartyúk, fogoly: nagyon kevés van. Ugyanakkor elképesztő sikertörténetek is vannak: rétisas, parlagi sas, kék vércse, szalakóta, kékbegy. Óriási fluktuációk is fellépnek a csapadék vagy vésztározás függvényében: haris, pettyes- és törpevízicsibe, szárcsa, szerkők, vöcskök. Minden eltűnt fajra jut 1-2 betelepülő, látványosan gyarapodó. Ugyanez igaz országosan is. Negatív oldal: kis héja, törpesas, kerti sármány, kövirigó, vízirigó. Pozitív oldal: kis kárókatona, nagy kócsag, kerecsen, parlagi sas, füleskuvik, uhu, erdei énekesek.

C.: Azt mondod ezzel, hogy összességében nem annyira vészes a helyzet? – Hozzátenném, hogy ma már kimondottan gyakori a régen egészen ritka holló is, betelepült a pásztorgém, valóban hosszú a sor, de azért olyan fajokat elveszteni, mint amilyen a sziki pacsirta vagy a csíkosfejű, mégiscsak érzékeny veszteség, különösen akkor, ha a faj világállománya is erősen veszélyeztetett. Ahogy a csíkosfejű esetében. Összességében nekem nem tűnik annyira kiegyensúlyozottnak a helyzet. Az erdei énekesek például egész Európában egyre pocsékabbul állnak, számos gyakori faj állománya drasztikusan csökken, hogy csak a legismertebbet említsem, a fecskék is “vergődnek”.


Kék vércse (Falco vespertinus) a Hortobágy talán legjellegzetesebb ragadozója. Ő jól áll. | Forrás

KGK.: A cigányréce, a rétisas világvöröskönyves fajok voltak. A szalakóta hatalmas bajban volt. Erdei énekesekkel semmi baj nincsen, a mezei fajokkal inkább. Ahogy tudom, minden erdei énekes állományában pozitív trend mutatható ki. Megsúgom, a Hortobágyon a fecskének sincsen semmi baja. A gyurgyalag közönséges madár lett. A holló is nagyon jó példa.

Én azt mondom, hogy nincs általános érvényű “helyzet”. Van hollóhelyzet, csíkosfejűhelyzet meg harishelyzet. Van, amikor két vagy több faj kéz a kézben „helyzetel”, mert hasonlóak az igényeik, így együtt gyarapodnak vagy fogynak. Biztosan van kompetitív kizárás, mint 90 éve a vadgerle és a balkáni gerle esete. Ilyet ma annyira nem érzékelek, de nem vagyok országjáró alkat. Minden eltűnés érzékeny veszteség. De minden gyarapodás hatalmas nyereség. Mindannyiunknak osztódni kell hetvenfelé és mindent megtenni azért a 70 növény- és állatfajért, amelyet aktívan védeni tudunk lakóhelyünk környékén. És ha ezt sokan csináljuk, lesz eredménye. (Ha kevesen, akkor is.)

Nem akarok 200. lenni abban a kórusban, amely sír, hogy nagy baj van, de nem látom, hogy bárki tenne közülük bármit. Nagyon nem trendi, amit mondok, de az utóbbi 3 évben a fecskeállomány az Észak-Mezőföldön nőtt, stabilizálódott. Nem azért, mert vannak fecskés programjaink. Azért, mert életképes fajok ellenszélben is. 3000 éve egy darab fecske nem fészkelt az Alföldön. 200 éve rengeteg fészkelt. Be fogják lőni az állományukat akkorára, amekkora szúnyogirtás, lebetonozott útpadkák, gyérülő állattartás mellett maximális lehet. És ha egy rossz időjárású év után megmarad egy törzsállomány, vissza fogja küzdeni magát a plafonig, ami alacsonyabb, mint 200 éve, de mégiscsak valami. Ez a magánvéleményem a fecskehelyzetről.

C.: Imponáló ez a hardcore őszinteség. Ha jól sejtem, most már az időd javát a Dunántúlon töltöd, és talán itt is dolgozol. Én is itt élek, és az én vidékemen a fecske még mindig csak vergődik. Épp azok közé tartozom, akik a saját területükön is igyekeznek visszaadni amennyit csak lehet, a természetnek, a madaraknak, szóval nem csak sírnak (annak idején még vetési varjú telepekért is megküzdöttem, amikor az még nem volt védett   – írtam is erről  ). De azért errefelé a fecske nemigen állt még talpra. De értem, amit mondasz a hosszútávú folyamatokról. Még annyit, a fecskékhez hasonlóan reccsentek el az énekes rigók (évekre) vagy a cigánycsuk. Persze, reméljük, hogy beállnak ezek az állományok egy fenntartható szintre, ugyanakkor látjuk, hogy néha egy-egy ilyen “elreccsenés” hosszú távon is veszélyes lehet. Erre épp az általad említett fogoly is remek példa. Ott is közrejátszottak pl. nagy telek, és hiába védelem, kutatás, bármi, a fogoly évtizedek óta nem talál magára, holott régen minden árokból felugrott egy csapat. Kár érte.


Fotó: Centauri – A nagy fecskepusztulás idején; a legyengült fecskéket ezrével csapták el az autók.

Visszaugranék még egy percre a Hortobágyhoz – egy kicsit személyesebb vonatkozással. Ha valaki a Hortobágyra születik, és a madarakat is megismeri és megszereti, nem fér a fejembe, hogyan hagyhatja ott. Én is büszkén gondolok az udvaromban költő búbos cinegére, ebből a szempontból totálisan lokálpatrióta vagyok, legalább annyira vagyok büszke, mint egy hortobágyi a kék vércsére vagy a székicsérre, de azért végig a tudatomban van: búbos cinege sokfelé van. Hiába imádom a helyet, ahol élek, azért mindvégig tisztán tudom, akadnak még ehhez hasonló helyek, viszont a Hortobágy az más tészta. Akárhányszor rá gondolok, pláne ha épp ott járok, tisztán tudom: ez szó szerint páratlan. Ilyen nincs több. Kiváltság ott lenni is, hát még ott élni. Akkor hogyan lehet elhagyni? Milyen itt lenni-élni, a Dunántúlon? A Hortobágy után…

KGK: Meg lehet szokni, meg lehet szeretni, de a Hortobágy nagyon hiányzik.

C.: A természetvédelemben dolgozol most? Ha esetleg ahhoz az egyesülethez tartozol, ami kiadta ezt a könyvet, lehet őket-titeket támogatni valahol?

KGK: Ökológiai gazdálkodással foglalkozunk a feleségemmel, szabadidőben a “VÖLGY-HÍD” Természetvédelmi Alapítvány égisze alatt  természetvédünk (ötödmagunkkal). Lehet minket támogatni “VÖLGY-HÍD” Természetvédelmi Alapítvány  11736006-20404798-00000000. Örömmel fogadunk odúkészítésre alkalmas deszkákat, 10 mm-es OSB-lapot, esetleg kész odvakat, költőládákat is. Tevékenységünkről amúgy itt olvashatsz: www.volgy-hid.blogspot.hu



Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!


Kérj tőlünk hírlevelet!

    Név*

    Email cím*


    Támogasd a Cenwebet extrákért, és hogy sokáig tartson ez a közös kaland!

    Támogass egy 15 éve ingyenes nonprofit portált és egy természetvédelmi rezervátumot!

    még több madár

    Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

    1 hozzászólás

    1. A beszélgetés óta a fecskék száma még durvábban csökkent, itt is, viszont az énekes rigók száma emelkedőben. Ennyi talán sosem volt még itt.

    Vélemény, hozzászólás?

    Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük