A hülyeség kora után eljött értünk a pszichopaták kora is!
Amikor 2009-ben először láttam ezt a filmcímet (A hülyeség kora), túlzásnak gondoltam. Pontosabban valamiért nem tetszett, de nem tudtam megmondani, miért nem. Nem is annyira túlzónak, mint inkább közönségesnek éreztem. Igen, talán ez lesz a helyes kifejezés: közönséges. Értettem persze – épp én ne értettem volna? –, mit akar mondani a cím, és értettem (nagyon is), hogy indokolt is ez a mondanivaló, de túlságosan provokatívnak, túlságosan minősítőnek éreztem. Attól tartottam akkor, 2009-ben, hogy olyasfajta mentalitást (átgondolatlan, irritáló agressziót) képvisel majd, amit aztán évekkel később, 2018-tól Greta Thunberg valóban képviselt.
Akkor is úgy gondoltam, hogy a lenézés, a vad és parttalan számonkérés, az agresszió nem fog javítani a helyzetünkön, hisz épp az agresszió az egyik végső oka annak, hogy kidől alólunk a Föld.
Sokáig meg sem néztem a filmet, annyira blokkolt a cím. Akkor sem, amikor nem sokkal később egy viszonylag szűk réteg számára szinte kultusz-dokumentumfilmmé vált Franny Armstrong filmje. Később párszor belekezdtem, de nem jutottam a végére. Most, amikor 2024 augusztusában ismét nekifeküdtem, érteni vélem az „érdektelenségemet”: ez a dokufilm nem mindig sodor magával.
Időnként meg-megtörik benne a lendület.
Persze ez igaz a dokumentumfilmek többségére, nem mintha ugyanakkor azt is bátran állíthatnám, hogy ez műfaji sajátosság. Számos dokumentumfilm abbahagyhatatlan, de A hülyeség kora nem az, annak ellenére sem, hogy a helyzet, a helyzetünk felvázolását egy fiktív helyzethez köti, és 2055-ből indítja, ahol is az úgynevezett Globális Archívum munkatársa, túl a sarkkörön, egy futurisztikus épületben őrzi az emberiség minden fontos relikviáját, műkincsét, alkotását, szobrát, festményét és kódexét, továbbá minden földi növény magját és minden állatfajból is egy-egy pár preparátumát. A Globális Archívum munkatársa (Pete Postlethwaite) az archívum felvételei, videói, hírei, adatai között szörfölget, s eközben arra keresi a választ:
Miért nem mentettük meg magunkat?
Miért nem tettünk semmit a globális felmelegedés ellen azokban az időkben, amikor tehettünk volna még valamit.
A dokumentumfilm ezzel a laza, szörfölős szerkezettel együtt is akkurátusan végigvesz minden lényegi momentumot, ebből a szempontból tehát remek összefoglaló, egyfajta „tananyag”, s kiváló tényanyag is, korrekt, de megdöbbentő adatok sokaságával, ugyanakkor 2024-ből nézve az én generációmból már kiválthat valami mély szomorúságot is, hisz mi 2009-ben már cseppet sem voltunk gyerekek, mi akkor már pontosan tudhattuk, amiről a film is beszél, és épp a mi fénykorunkban kellett volna fordulnia valamit a világnak, de nem fordult, semmit sem, és most itt állunk 2024-ben, amikor a 2009-es film számos jóslata már rögvalóság.
Gigászi különbség van 2009 és 2024 között!
Aki a bemutató évében nézte ezt a filmet, sci-finek érzékelhette. Ahogy annak idején első nekifutásra én is. Sci-finek meg nem volt túl erős. De ha ma nézem meg a filmet, sokkal ütősebbnek hat, mert nem kell már semmi fantázia ahhoz, hogy a film alaphelyzetébe képzelje magát a néző. Nem kell már odaképzelni magunkat, hiszen eltelt 15 év, és már ott vagyunk. Még ha nem is 2055-ben, de ökológiai és éghajlati szempontból számos akkori jóslat (sci-fi) ma már a mindennapok része. Ha van egy csipetnyi sütnivalónk, akkor ezt felfogjuk, erre rácsodálkozunk, és megállapítjuk:
Ez a film bizony szokatlanul pontos volt.
Lehet, hogy 2009-ben sci-finek tűnt, és nem mellesleg borúlátónak, de 2024-ben már inkább realistának, és látomásában is megdöbbentően földhöz ragadott. Találunk benne olyan részleteket is, ahol bevállal konkrét jóslatokat is. Évre pontosan megadja, mikor mi történik, és hogy csak egyet emeljek ki, ha jól emlékszem 2030-ra datálja, hogy Európa lezárja a határait a klímamenekültek miatt.
Emeljük ki ismét: Ezt egy 2009-ben készített film mondja.
Pontosan tudom, hogy a klímamenekültekkel „fenyegető” „zöldeket” hogyan fogadták akkoriban, hisz erről én például már a kilencvenes évek végén is tanítottam. A magamfajtához alapvetően kétféleképp viszonyultak:
- Elnézően elengedték a fülük mellett a „zöld károgást”.
- Vagy egyszerűen kiröhögték a fajtámat.
Ma is megkapom néha, hogy „apokaliptikus a szemléletmódom”.
De én épp úgy fogok járni, mint ahogyan ez a film járt. Amikor Európa határainak lezárásáról beszélt 2009-ben, túlzónak, apokaliptikusnak tűnt, és akár úgy is érezhette a néző: indokolatlanul erős képekkel igyekeznek őt rémisztgetni vagy manipulálni. Aztán nem sokkal később jött 2016, a menekülthullám – amely változó intenzitással, de azóta is tart, s a menekültkérdés azóta is Európa mindennapjainak része. És az is marad, egyre inkább, egyre intenzívebben.
2024-ben nézve ezt a filmet, azok a jóslatok, melyekkel 2009-ben operált, és amelyek elrugaszkodott, riogatós nagyotmondásoknak tűntek, ma szinte már unalmas közhelyek, hisz ezt éljük nap mint nap.
Fontos adalék tehát ez a dokufilm ahhoz, hogy képet kapjunk arról: mennyire pontosak az információink, jóslataink a bioszféra folyamatairól. Vajon jogos-e a zöldeket indokolatlan borúlátással vagy riogatással vádolni unos-untalan (főként – jobb híján mondjuk így – konzervatív oldalról)? Más kérdés, hogy a jogos félelmekre és reális prognózisokra olyan szélsőséges zöld mozgalmak és politikák, és ideológiák és aktivisták telepedtek rá, akik csak rontottak a helyzeten, semmint fikarcnyit is javítottak volna. A konzervatív és a „haladár” oldalnak egyaránt jelentős felelőssége van abban, hogy 2024-ben magabiztosan kijelenthetjük:
A hülyeség kora akkor is veszettül pontos volt,
amikor múlt időben beszélt az emberiség lehetőségeiről; arról a lehetőségről leginkább, mely a globális felmelegedés megállításának, vagy legalább fékezésének lehetőségéről, illetve e lehetőség elszalasztásáról beszélt. 2024-ben ez már nem opció, hanem bizonyosság. 2009-ben még izgalmas, futurisztikus gondolati játék volt csupán múl időben fogalmazni: Miért nem mentettük meg magunkat?
Ma már inkább az volna a nevetséges, ha jelen időben fogalmaznánk: „Miért nem mentjük meg magunkat?” Miért? Hisz ez a vonat már szemlátomást elment.
Ezzel együtt sem vettem volna elő most egy 15 éves dokumentumfilmet, ha nem látnám, hogy
- a hülyeség kora
- és a teljes összeomlás
közé még beékelődött egy újabb korszak; egy újabb lélektani szakasz is a Homo sapiens történetének legnagyobb alászállásába. 2009-ben még úgy éreztem, hogy A hülyeség kora indokolatlanul bántó cím.
Ma már örülnék, ha ez a cím még érvényes volna ránk.
Szakaszolni bármit is, ami velünk vagy bármely rendszerben történik, sok szempontból indokolatlan, s csak szimbolikus tett lehet, mivel a világ valójában végtelen átmeneteken át halad, s nem is egy irányba. Összességében milliószor összetettebb annál még a legegyszerűbb folyamat is, hogy magabiztosan szakaszolhassuk bármiféle szempontok szerint, mégis megtesszük, és én is megteszem, mert ugyanakkor azért a világ arról is megismerszik – legalábbis az a téridő-tartomány, amelyben a Homo sapiens él –, hogy struktúrálódik is.
A Homo sapiens karrierjének csúcsa
az ipari forradalom után következő modern-posztmodern kor. Onnantól hanyatlás van, hisz onnantól látszik már, hogy bármennyit fejlesztünk is még, a rendszer már nem tart el minket.
- A saját rendszerünk fenntarthatatlan, megreformálhatatlan, és alternatívája sincs.
- A rendszerünket fenntartó bioszféra pedig csak ideig óráig lesz velünk és a működésmódunkkal toleráns.
Játszhatja valaki minden idők legzseniálisabb sakkpartiját egy repülőn, és kezdheti a játszmát olyan nyitással, amihez foghatót még nem látott a világ, de ha eközben a repülő füstölgő hajtóművekkel szabad esésben zuhan, nehéz volna kijelenteni, hogy a gépen sakkozó észkombájnok minden idők legsikeresebb játékosai.
Ehhez hasonlóan játszottunk és játszunk még mindig, fejlesztünk, innoválunk, kutatunk, csak épp egy ideje már zuhanó repülőgépen.
Megtévesztő, hogy még mindig csodálatos dolgokra vagyunk képesek,
még mindig olyan csodás verseket írhatunk és szavalhatunk, és olyan dalokat, és olyan egyenleteket írhatunk fel, aminek csodájára járna a világ, ha épp nem zuhannánk, ha épp nem abba a pontba tartanánk minden csodálatos képességünkkel együtt, ahol majd egy hangya egynapi teljesítménye is sokkal jelentősebb lesz az emberiség teljes történelmének összes teljesítményénél.
Ezt a fázist nevezhetjük a hülyeség korának.
Amikor a süllyedő Titanicon játszik még a zenekar.
Fegyelmezetten, megrendítően, valamiféle méltósággal még.
A film szerint és sokunk észlelése szerint ez körülbelül az utolsó fázis az emberiség történetében, ami az összeomlás káoszát megelőzi. De nem. És emiatt veszem elő ezt a filmet – és mert sokan mindmáig nem látták, bár a cím szinte mindenkinek ismerős. A hülyeség korát egy másik korszak követte, amire én sem igazán számítottam.
A globális rendszer, a bioszféra szerintem 2017-ben omlott össze.
A hülyeség kora is 2017-ig tarthatott, ha azt úgy definiáljuk: az az időszak, amikor még tehettünk volna valamit, de nem tettünk semmit.
De mi történik 2017 és 2050 között?
Hogyan neveznénk ezt a kort, amiben most vagyunk, ha ez már nem a hülyeség kora. Ha ez már túl van a bioszféra összeomlásán.
Ez a korszak a pszichopaták és a pszichózisok kora.
Erről muszáj beszélni. Nehéz megmondani, mikortól az, de talán 2019-től. De még ha vannak is bizonytalanságok azt illetően, hogy ez az új, minden korábbinál nyugtalanítóbb időszak mikor kezdődött, 2024-ben már biztosan tudhatjuk, hogy ez az év már az: a pszichopaták korának újabb évada, és ez marad velünk a következő években, évtizedekben, míg mindez bele nem torkollik az utolsó szakaszba, a pánik és káosz időszakába.
A Homo sapiens több ezeréves csodálatos felemelkedését is számos korszak kísérte. Miért is gondoljuk, hogy a bukásunk egy pillanat lesz, nem pedig ismét csak korszakolható folyamat? Az is szakaszolható lesz, még ha jóval rövidebb szakaszokról lesz szó, mint amilyen a felívelésünk volt, akkor is. Nehéz feljutni a csúcsra, annál könnyebb onnan lependerülni – és ez nemcsak az egyénre igaz, hanem már egy fajra is.
Hanyatlásunk tehát várhatóan három jelentősebb szakaszban megy végbe.
- A hülyeség kora (maradunk a film elnevezésénél) 1960-as évektől tartott 2017-ig.
- Ezt a pszichopaták és a nagy pszichózis kora követi 2019-től körülbelül 2040-ig.
- 2040-től pedig már könnyen találhatjuk magunkat a pánik és káosz korában.
Nézzétek meg A hülyeség kora című filmet, ha másért nem is, hogy tudjátok, miről van szó akkor, ha hivatkozunk rá. Szeretnénk Marával együtt időről időre újabb és újabb cikkeket szentelni ennek a témának. Annak a jelenségnek, hogy miért és milyen esetekben áll elő a tömegpszichózis, és miért ünnepelnek egyre többen egyre durvább pszichopatákat, és miként válik mindettől a világ egyre elviselhetetlenebbé, egyre unintelligensebbé, egyre intoleránsabbá és egyre agresszívebbé.
Miért viselkedik egyre több ember pontosan úgy, mint a megrémült patkány, miért támadnak egyre többen másokra egyre vadabbul, és miért követnek egyre nagyobb tömegek szélhámosokat és pszichopatákat. A növekvő agresszió, az ideológiai harcok végletekig történő fokozása is azt az öntudatlan tömeglélektani célt szolgálja, hogy ne kelljen igazán szembenézni a valódi, s brutális méretű gonddal.
A kommentfalak és okoskodó megmondófejek egyre agresszívabb, egyre nárcisztikusabb ordítása nem más, mint egy egész faj kollektív rémületének és önutálatának megnyilvánulása szánalmasan gyönge és gyarló, és undorítóan önimádó egyének hangszóróin át.
A felmelegedés elkerülése lehetetlen.
Erről beszélt, ezt jósolta A hülyeség kora is 2009-ben. 2024-ben ez már több mint biztos. Hatalmas – újabb – hibát vétünk, ha most a megelőzés mikéntje fölött merengünk még. Felkészülni kell! Tompítani a hatásokat. Ha ennyit megtennénk, máris jobban állnánk, de ezt sem fogjuk megtenni. Időben szinte biztosan nem.
Akkor viszont mi marad nekünk?
Azoknak, aki egyébként megtettek mindent a maguk szintjén. Azoknak, akik egész életükben irgalmatlanul keveset fogyasztottak, tudatosan, és akik védték, amit csak lehetett, most pedig itt állnak lesújtva, s úgy tűnhet számukra, hogy minden, amit tettek – és talán az egész életük is? – felesleges volt.
Mi marad nekik?
Egyrészt nem tudhatjuk, hogy e kisebbség nélkül most hol tartanánk, s mennyivel volna máris sokkal súlyosabb a helyzet. Joggal feltételezzük, hogy akár nagyságrendekkel is hamarabb és súlyosabb formában nyomorítana minket a következmények áradata már most is, 2024-ben.
Másrészt, míg nem tudjuk megakadályozni, hogy a saját udvarunkban is negyven fokos hőség legyen, nem tudunk esőt fakasztani, ha egész évben várat magára az eső, mindenféle negatív következményt el kell viselnünk, nemcsak a hülyéket, hanem a pszichopatákat is, de van egy tartomány, ahol nemcsak jelentősen nagyobb befolyásunk és hatalmunk van, hanem egyenesen korlátlan hatalmunk!
Ez pedig a saját elménk,
amely képes az életminőségünket akkor is nagyságrendileg javítani, ha a konkrét környezetünk egyre csak romlik. Ezért fontos tisztában lenni azzal, hogy milyen folyamatok részesei vagyunk, hogy a nagy közös történet hol tart épp, és ezért lesz fontos tudatosítani azt is, hogy a pszichózis korszakába léptünk.
A hülyeséget jóval könnyebb felismerni és elkerülni, mint a pszichózist. A hülye jóval hamarabb szúr szemet, mint a pszichopata. Ezért ez a kor jóval veszélyesebb, mint amilyen a hülyeség kora volt.
A hülye gyakran manipulálni sem akar, de még ha akarna se tudna, hisz ahhoz is hülye. Ezzel szemben a pszichopata nemcsak képes manipulálni, de igazán kivételes eset, ha nem akar manipulálni a lehető legerőteljesebben. A hülyének sokszor csak a jelenlétét nehéz elviselni. A pszichopatát viszont folytonos támadásai teszik elviselhetetlenné. A hülye lehet „hasznos hülye” vagy ártalmatlan is, ellenben a pszichopata minden esetben életveszélyes.
Eddig – 2017-ig, a Hülyeség időszakában – csak a földi éghajlat elvesztéséről volt szó.
Mostantól viszont az ép eszünk – és így az emberhez méltó élet – lehetősége veszhet oda.
Pont akkor, amikor erre a legnagyobb szükségünk lenne.
Méltóképp, és sok szempontból boldogan élhetünk akár egy sivatag peremén is, ha többé-kevésbé ép és erős, józan lélek vezet minket. De ülhetünk nyakig a kaviárban, ha pszichopaták befolyása alatt élünk, kitéve bármiféle pszichózisok kénye-kedvének, akkor esélyünk sincs – egy pillanatra sem – emberhez méltó és boldog életre.
Nem tudjuk megakadályozni, hogy egy közösség tönkre tegyen egy annyira gyönyörű bolygót, mint amilyen a Föld. De meg kell akadályoznunk, hogy ugyanez a beteg és egyre ostobább, agresszívabb, és rémültebb, egyre pszichotikusabb közösség tönkre tegyen minket is,
és miután felrúgta a külvilág egyensúlyát, minket is kibillentsen az egyensúlyunkból. Ingataggá, bizonytalanná tegyen, végül pedig eluraljon minket a maga pszichózisával és agressziójával, szolgává és gazdaállattá sorvasszon, csak azért, hogy valamelyest jobban érezze magát az emberiség hanyatlásának utolsó órájában.
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több publicisztika és film
Azt olvastam egy könyvben régen (azt hiszem valami szociológia könyv volt), hogy minden évszázad kitermeli a maga pszichopatáit- ha ez igaz akkor ez az emberiség transgenerációs története, vagyis a dolgok kicsiben is nagyban is csupán ismétlődnek. Az a helyzet bármennyire is meghökkent bárkit is, örülök, hogy nincsenek unokáim. Most olvasom Csányi Vilmostól a “Teremtő képzelet “c, mostanában megjelent könyvét- nagyon az elején vagyok ahol azt boncolgatja mitől, honnan és hogyan lett a homo sapiens – szóval kíváncsi vagyok mire jut a végén az emberiséggel mint közösségi lényekkel kapcsolatban. Ez az írás itt valóban nagyon borúlátó- minden alapja megvan. Mégis valahogy azt hiszem nem lehet egy generációt bűnösnek tenni – mondjuk a Tiédet Cen, aki már 2009-től is felelős pozíciókat töltött be. Voltak előttük is és vannak utánuk is, szóval a dolog rendszer szintű. Megérett a túlfogyasztó hedonizáló világ egy hatalmas ütésre, kijárta magának az biztos. Olyan ez mint amikor az ember beteg lesz és gyökeres életmódot vált mert felfogja végre, másképp kell. Még annyi, tegnap láttam egy dán filmet egy fotóriporter srácról megtörtént eset- akit Szíriában a háborús övezetben túszúl ejtettek- nos rémísztő sivatag meg a homok meg a vízhiány , meg a – ezt inkább nem írom le, szóval megtörténhet a hatalmas népvándorlás oda ahol van zöld, víz és élet.
Megnéztem a filmet, amit itt ajánlottatok “A hülyeség kora”- nagyon jó és minden úgy történt, ahogy megjósolták. A tudományt nem veszik komolyan azok akik igazán tehetnének a globális felmelegedés mérséklésére. Hihetetlen, hogy megvétózható egy hosszútávon jó terv, mint a szélmalom park, csupán azért mert a helybelieknek rontja a kilátását. Még jó, hogy vannak megszállottak, akik sosem adják fel, akiknek az emberi korlátoltság és hülyeség nem veszi el a kedvét.
Nem láttam még ezt a filmet, de meg fogom nézni. Köszi!
A mai nap pont jó lesz rá. (Túlélős napot terveztem mára.)
…és eszembe jutott Orwell is…
Igen, az Állatfarm könyve igen jó. Nekem is túlélő napom lesz, bár én négy hete vagyok a saját házi őrizetemben:-)) hajnalban és késő este megyek csak ki a teraszomra ami sajna délnyugati a növényeimet ápolgatni. Egész klasszul telhetnek így is a napok, ha az ember lelassít és minimum projektbe teszi magát. Ennyit az életben nem aludtam – meg olvastam álló nap, meg filmeket nézek- de igen jólesik. Milyen jó lenne a forró nyarakon bevonulni egy hűvös barlangba:-))) Athénban az Onassis kardiológiai kp.-ban amikor kezdenek nagyon forróak lenni a napok, egy órakor mindenki haza megy, s az igazi nyár beköszöntekor mindenki elmegy szabadságra, olykor 4 hónapra egyben, legalábbis az ottani egyik orvos akinél tanfolyamon voltunk ezt mondta. Igazán emberbarát rendszer, itthon max. 2 hetet vehetsz kis egyben a saját elhatározásodból, a többivel a munkáltatód rendelkezik- s ez törvénybe van iktatva. Szóval kedves Edit pihenős szép túlélős napot Neked is!!!
Köszönöm, Lívia! 🙂 Neked is!
(Azt mondtam a napokban, hogy én most anti-medve szeretnék lenni. Olyan, aki átalussza a nyarat.)
Megnéztem a filmet.
Döbbenet, hogy 2009-ben készült! Azóta eltelt 15 év… 🙁
Osztottam, természetesen.
A filmet még nem láttam, bízom benne, hogy a laptopom kitart addig, hogy megnézzem.
A klimakatasztrófa kapcsán 4 éve mindig az a 3 részes esszéd jut eszembe, Cen’, amit valamikor 2020 március-áprilisában írtál a covid-járvány kezdetekor.
Akkor volt az utolsó figyelmeztetés az emberiségnek: eddig és ne tovább!…és valóban, egy kicsit visszavonulni kényszerültek a “hatalmasok”, takarékra tették a profitéhségüket, ami aztán meg is látszott , még ilyen rövid idő után is, az ökoszisztéma kezdett magához térni. Amint lecsengett a járvány, rosszabb lett a helyzet, mint előtte volt! Felkészül a majomhimlő…