Exodus: Nem én vonultam ki a világból, a világ vonult ki belőlem
Nem akartam ünneprontó lenni. De nem voltam képes a képmutatásra sem. Ezért nem írtam az ég egy adta világon semmit húsvétkor a Cenweben. Nem tudom, előfordult-e valaha ilyen. Nem tudom, megesett-e bármikor, hogy ezt nem is hiányolta senki. Bele van csavarodva mindenki a közéleti mocsokba. Azt hiszem. Voltaképp már nem is bánom. Könnyebb szívvel adom át magamat a hallgatásnak. Bár tudom, hogy elvileg nem süllyedhetek nyakig a csöndbe a végtelenségig. Úgy is voltam vele, megvárom míg lemegy a húsvét, aztán majd megint írok. Mert akkor már nem rondítok bele egy ünnepbe.
Rühellem, és mindig is rühelltem azokat,
akik ünnepeket – bármiféle ünnepet – ostoroznak. Nyomorult, szánalmas lényeknek gondolom az ilyeneket. Tisztességtelennek. Mert legyen bármiféle gondom-bajom, s emiatt váljak képtelenné bármiféle ünnepre, nem teszem meg, hogy mások örömét elcsesszem. Vagy ott toporzékoljak és hisztizzek a partvonalon, ahol az ünnepre képtelenek nyomorult társulata verődik össze. Azt se teszem meg, hogy ehhez az alantas aktushoz ideológiákat gyártsak le, meg olyan olcsó és primitív mondásokat, hogy például a nőnap hülyeség, mert miért csak egy napon fontosak a nők? Ugyan ki állította, hogy a nőnap erről szól? Gyáva, sunyi mondogalódások ezek mindenféle ünnepek kapcsán. Undorom ettől. Nyilván nem leszek ilyen. Bármi van is. Soha. Nem hajlok, inkább megtörök. Ha kell, eltörök inkább végleg.
Amúgy is, már 2024 május 24-én írtam egy hosszú posztot arról, hogy már nem hiszek a csöndes többségben. Azóta sem. Sőt. Ha egy összeesküvéselméletet választanék magamnak annak érdekében, hogy megmagyarázzam a tömeg megmagyarázhatatlan idiotizmusát és féktelen igénytelenségét, s legalább annyiban vigaszt találjak, hogy valójában nem is érthetetlen az, ami amúgy annak tűnik, szóval akkor a chemtrailt választanám új vallásnak, s a repülőkről szórt tudatmódosító (teljesen megőrjítő és pszichotikussá formattáló) vegyszerek hatásából vezetném le a népesség 90 százalékának totális megborulását és megbolondulását.
Tényleg olyan, mintha lemérgezték volna a népeket.
Ezek a hónapok teszik világossá végleg például azt, hogy nekem és a magamfajtának ebben az életben, a következő évtizedekben már biztosan nem lesz otthona a Földön. Mostantól – bármerre forduljak is – mindenfelől szembe szél fúj, s egyre erősebben. Hontalanná váltam. Pontosabban: elúszott az az esély, hogy egyszer végre ne legyek az. Vannak ilyen életek, vannak ilyen sorsok, de azért a szívem mélyén mégis hosszan reménykedtem. Már nem remélhetek. El kell ezt fogadnom. És ezt el kell valamikor gyászolnom. Hogy olyan korba születtem, ami egy percre sem tudott elégséges perspektívát adni.
Ez már nem következhet el az én életemben. Ahhoz az kellene, hogy a populáció legalább 60 százaléka önmagánál legyen. De ilyen már nem lesz egy ideig. Évtizedekig se. Képmutató generációk váltak agresszív és alantas politikai algoritmusokká. Mire kivárnám, hogy ezek a generációk eltűnjenek, hatszor halok meg, ha nem tizenkétszer. S mindeközben egyszer sem támadhatok fel. S mindeközben folyton csak halok majd.
A dolgok természete, helyesebben: vastörvénye mondja ki,
hogy nekem már itt nincs esélyem. Ez matematika. Sokan élték át ezt a régmúltban is, Melville-től kezdve Orwellen át Giordano Brunóig, de hiába tudom ezt tisztán, élesen, ha tetszik eszelősen, ezzel együtt sem úszhatom meg, hogy időlegesen ne frusztráljon, és ne kelljen egyszer aktívan megkezdeni az elengedés időszakát. Hogy ne kelljen egyszer jól felkészülten, hosszú időre leereszkedni egy recsegő kötélen az irgalmatlanul mély gyász kútjába. És megkezdeni egy új berendezkedést – amiben vagy van Cenweb vagy nincs, vagy van új könyv vagy nincs –, egy új életre, amely már nem gyászolja egy soha el sem érkezett kor képzelt alternatíváit, hanem aktívan és békésen süpped el abban a létformában, amely túlterjeszkedve az emberi léten és időn, a jövőbe, esetleg rögtön a távoli jövőbe helyezi ki minden tudását, akaratát és szellemi vagyonát.
Míg a múltra – ami ebben a pillanatban még jelen – csak annyi állítást hagy:
Én ehhez egy percig sem asszisztáltam.
Én ebben nem vettem részt.
Én ebből – vállalva a folyamatos befejezetlenség és szüntelen haldoklás állapotát – kimaradtam.
S nem másért, mert így akartam.
Mert jobb befejezetlennek maradni egész életemben, mint befejezetté válni már holnap a totális szennyben.
Folyt. köv. – lásd: „Ez nekem nem feltámadás és nem húsvét”
Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket! Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá! | ITT KÉRJ INGYENES HÍRLEVELET ✉️ | Borítókép: Mara
Kedves olvasó,
lépj be a Klubba ITT, hogy elérhess minden támogatói tartalmat! Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha másként szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több blog
A Gondolatok a könyvtárban jutott eszembe. „És mégis – mégis fáradozni kell.” Azt azért tudod, hogy a Cenweb és a regény nem opcionális…
Szeretem, hogy nálad nem mindenben van demokrácia 🙂 🙂 🙂 – és ennek diplomatikus megfogalmazása is kedvemre való („nem opcionális”) 🙂
Nagyon egyetértek az utolsó mondattal!
No, akkor nézzük a dolgot a másik oldalról is!
Miért gondolod, hogy nem hiányoztál? Csak azért, mert nem tette szóvá senki?
Én sem küldtem neked egy újabb aggódó mailt, hogy „Nincs baj, ugye?”, mert láttam, hogy kiraktatok – talán te, de lehet, hogy Mara, ezt nem tudhattam – egy húsvéti válogatást.
Azt gondoltam, hogy biztos belemerültél a videókészítésbe, vagy – ne adj isten! – a Kalandos téllel foglalkozol. (Azt már csak reméltem, hogy nem az egészségeddel van gond.)
Szóval ne legyél ennyire pesszimista, nem tudhatod, hogy kinek mikor, miről és hányszor jutsz eszébe – akkor is, ha nem mondja!
Az egészség sem volt az igazi, finoman szólva, erről is lesz pár szó a folytatásban. 🙂
” a tömeg megmagyarázhatatlan idiotizmusát és féktelen igénytelenségét”….. Nah akkor jó szívvel ajánlom Friderikuszt Tóth Krisztinával- a legutolsó podcast- , ma hajnalban hallgattam – miért is vált a tömeg ilyenné. Szégyellem nem olvastam semmit Tóth Krisztinától, de a beszélgetésük az egy varázslat. Ki kell hangosítani az értelmiséget- az olyanokat is mint Te kedves Cen- légyszi hagyd már ezt az világvége hangulatot.