Mikor ment el az utolsó gyurgyalag?

Olyan kérdés ez, ami a jövőben fontos lehet még. Egyrészt azért, mert a gyurgyalagok vonulása, pontosabban a vonulási szokások és metrumok megváltozása jól mérheti a globális felmelegedés hatásait. Amiként a gyurgyalag máris jól méri, ha azt nézzük, hogy észak felé terjeszkedik az utóbbi tíz évben. A gyurgyalag alapvetően melegkedvelő, afrikai madárfaj. Az sem véletlen, hogy míg Európának csak egy gyurgyalagfaja van, addig a délvidék számtalan gyurgyalagfajjal büszkélkedhet.
Számunkra 2025-től azért is kiemelten fontos minden megfigyelés, mert már nem egy olyan fajról beszélünk, amely meg-megjelenik a rezervátumunk légterében, esetenként kisebb csapatai meg is pihenhetnek a száraz fákon, hanem már költőfajunk. Még ha csak egyetlen pár költött nálunk az idén, akkor is. 2025. egyik legnagyobb eredménye továbbra is, hogy sikerült ezt a fokozottan védett fajt behoznunk a költő madárfajaink közé.
A pár költésének befejezése után
örömmel számoltunk be arról is, hogy augusztus ötödikén este népes csapat szállt be a gyurgyalagfalhoz éjszakára. Akkor azt vélelmeztük, hogy az őszi vonulás során több csapat is járhat erre, és felfedezheti magának az új fészkelőhelyet. Épp ezért a telep mielőbbi továbbfejlesztését is tervbe vettük. Igaz, ebből eleddig nem lett semmi, mert a gyurgyalaglyukfúrónk beletörött az egyik furatba, de miután meghegesztjük, folytatjuk a fejlesztéseket, továbbra is abban a reményben, hogy 2026-ban már több párnak, esetleg egy kis kolóniának adhatunk otthont.
Nagy baj nem esett,
mert a várakozásainkkal szemben a nagy gyurgyalagcsapatot nem követték újabb csapatok. Sőt: pár nap után teljesen elnéptelenedett a légtér, és több hét kihagyás után, mindössze egyszer jelent meg még egy apró csapat. 2025. augusztus 31-én kora reggel láttunk 8 madarat kiszállni a gyurgyalagfal környékéről. Ennek a nyolc madárnak valószínűleg semmi köze a mi gyurgyalagjainkhoz. Átvonuló kis csapatról lehet szó, akik egyetlen éjszaka erejéig nálunk pihentek meg.
Ez volt az utolsó megfigyelés. Ezek a madarak nem is keringtek vagy vadászgattak a környéken, hanem rögtön a hajnali kirepülés után sietve távoztak. Ahogy egy hosszú út előtt álló utazó hagyja el alkalmi szállását virradattal. Ezt követően nem észleltünk már gyurgyalagokat, és mivel lassan a szeptembernek is vége, nagy valószínűséggel ebben az évben már nem találkozunk velük. Ha úgy érkeznek, mint az idén, akkor legközelebb április utolsó hetében számíthatunk rájuk.
Viszlát gyurgyalagok! Jó telelést a távoli Afrika szavannáin…
Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket! Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá! | ITT KÉRJ INGYENES HÍRLEVELET ✉️ | Illusztrációk: Centauri

Kedves olvasó,
lépj be a Klubba ITT, hogy elérhess minden támogatói tartalmat! Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha másként szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több „Kert és vadon”









































