Egyre gyakoribb lehet a szeptemberi kánikula

szeptemberi kánikula ősz őszi napsütés meleg

Az ELTE Meteorológiai Tanszékének kutatói – Divinszki Ferenc, Kis Anna és Pongrácz Rita – tanulmányukban a jövő kilátásait vizsgálták Európa különböző szélességi körei mentén. A 35 fok feletti maximumhőmérsékletű napok száma Európa-szerte minden lehetséges klímaforgatókönyv szerint nő az évszázad végére, az ezzel járó hőterhelés és az újonnan megjelenő kórokozók pedig komoly egészségügyi kihívásokat hoznak – írja a Másfélfok az összefoglalójában.

Az extrém meleg napok számának növekedése mind Magyarországon, mind Európában megfigyelhető jelenség. Idén is lezajlott már egy-két súlyos hőhullám hazánkban és Európa-szerte egyaránt. Ezek során a hazai napi hőmérsékleti rekord is többször megdőlt, például július 26-án Sarkadon 41,3 fokot mértek.

Dél-, és Kelet-Európa a legveszélyeztetettebb

Az emberi tevékenység hatásain felül azonban az sem mindegy, milyen elhelyezkedésű területet vizsgálunk. Európában az extrém magas hőmérsékletek gyakorisága és intenzitása jellemzően déli, illetve keleti irányban növekszik. Ennek oka az Egyenlítőtől való távolság csökkenése, illetve az óceánoktól való távolság növekedése (vagyis a kontinentális hatás erősödése). Emellett a tengerszint feletti magasság is számít: adott szélességi kör esetén minél magasabban helyezkedik el egy adott terület, jellemzően annál kevesebb a forró napok száma.

Az ELTE kutatói három szélességi kör mentén vizsgálták a melegedés mértékét négy különböző üvegházgáz-kibocsátási forgatókönyv alapján. Ezek közül a legoptimistább „zöld út”, amely azonnali kibocsátáscsökkentést és alkalmazkodást feltételez. Emellett a 35 fok feletti maximumhőmérsékletű napok száma csak enyhe növekedést mutatna. A legpesszimistább „fosszilis út” ezzel szemben abból indul ki, hogy a fosszilis energiahordozók jelenlegi ütemű használata folytatódik a század végéig.

Forróság északon, itthon szeptemberi kánikulák

Ez utóbbi, pesszimista forgatókönyv Dél-Európában azt jelentené, hogy a nyár két legmelegebb hónapjában – júliusban és augusztusban – szinte minden nap 35 fok fölé emelkedne a hőmérséklet. A forró napok száma három-négyszeresére nőne az 1995–2014-es referenciaidőszakhoz képest. A hőség ráadásul nem állna meg a nyár végén. Szeptemberre is kitolódna, amikor korábban legfeljebb egy-egy kiugróan meleg nap fordult elő. A század végére viszont akár egy teljes hét hőhullám is jellemző lehetne.

Magyarországon ugyanez a forgatókönyv a nyár derekán – júliusban és augusztusban – 11–13-mal több 35 fok feletti napot eredményezne, és itt is szeptemberre húzódna a forróság, közel egy hétig tartó extrém meleggel.

Észak-Európában, ahol jelenleg gyakorlatilag nem fordulnak elő ilyen hőmérsékletek, a nyári hónapokban akár havi 10–12 forró nap is megjelenhetne. Különösen a kontinens keleti felén, ahol az óceántól való távolság fokozza a kontinentális hatást és ezáltal a melegedést.


Növekvő egészségügyi kockázatok

A klímaváltozás egyre gyakoribb hőhullámai már most is jelentős többlethalálozást okoznak Európában: 2023-ban mintegy 40 ezer, 2022-ben több mint 60 ezer ember halálát hozták összefüggésbe az extrém meleggel. A 21. században ez a szám tovább nőhet, és a hőhullámok a mediterrán térségben, valamint Közép- és Kelet-Európában – így Magyarországon is – a legsúlyosabb környezeti veszélyforrássá válhatnak. A felmelegedés kedvez a trópusi betegségeket terjesztő szúnyogok, kullancsok és gombák terjedésének, így olyan kórokozók jelenhetnek meg vagy terjedhetnek el a jelenleginél északabbra, mint a nyugat-nílusi-, dengue- vagy zika-vírus, illetve a Lyme-kór. Bár a téli hideg okozta halálozás mérséklődhet, ezt bőven ellensúlyozza majd a hőség miatti többlethalálozás, még mérsékeltebb, „köztes” forgatókönyv esetén is.

„A modellszimulációk alapján egyértelműen kijelenthető, hogy még a legoptimistább forgatókönyv szerint is az extrém magas hőmérsékletek gyakoriságának növekedése várható” – írják cikkükben a kutatók.

Ugyanakkor az egyes forgatókönyvek között jelentősek az eltérések, főként a leginkább érintett júliusban és augusztusban, illetve területileg a mediterrán, közép- és kelet-európai térségekben. Így különösen fontos az emberi eredetű üvegházgáz-kibocsátás minél hamarabb induló és minél gyorsabb ütemű csökkentése. Ez az elsődleges módja, hogy elérjük a kedvezőbb jövőképeket. Ez az egészségügyi hatások mérséklésében is kulcsfontosságú lenne, a felkészülés és az alkalmazkodóképesség erősítése mellett.



Cenweb webshop bögre felirat

Kedves olvasó,

lépj be a Klubba ITT, hogy elérhess minden támogatói tartalmat! Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).

Ha másként szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!   


még többet a klímaváltozásról

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

8 hozzászólás

  1. Szombaton eltűnt egy terepfutó egy verseny során. Nem ért be a célba. Ma megtalálták a holttestét. ☹ (Nem ő az első idén nyáron.)

    Megy a vita a kommentszekciókban, hogy ilyen hőségben szabad-e kültéri sportversenyeket rendezni. Ki a felelős a sportoló haláláért: a szervezők, akik nem halasztották el a versenyt az extrém időjárási körülmények miatt, vagy a sportoló, aki elindult a versenyen.

    1. Author

      Olvastam szegényről, borzasztó. 🙁 Azt nem tudtam, hogy történt már hasonló eset a nyáron. Igen, ez teljesen jogos kérdés, szerintem is lassan érdemes elgondolkodni azon, hogy milyen kültéri rendezvényeket tartson meg az ember vagy milyeneken vegyen részt. Nézem, hogy mennyi rendezvényt terveznek a hétvégékre..pedig a hőhullám lassan olyan, mint az eső, hogy simán keresztülhúzhatja a terveket. Szerintem még mindig nem fogtuk fel teljesen, hogy mi történik, hogy ezek a nyarak már nem feltétlenül a szabad térről szólnak. Franciaország például betiltotta a szabadtéri rendezvényeket a hőhullám idején. Nem kizárt, hogy itt is el fog jönni az az idő. Ez kicsit más téma, de én meg arról olvastam nemrég, hogy mekkora versenyhátrányt jelent Európának, hogy nem olyan elterjedt a légkondi, mint Amerikában. (Ezt egy amerikai szerző írta, akinek meggyőződése, hogy Európa a középkorban rekedt.) De a lényeg, hogy egy amerikai (legalábbis gondolom középosztálytól felfelé) simán átvészel egy nyarat úgy, hogy kábé nem megy ki a hőségbe, vagy alig találkozik vele, mert mindenhol van légkondi. Aztán jön a másik véglet, ami holnapi hír lesz, ha minden igaz.

  2. Törvény rendelkezik arról is, hogy hidegben hány fokig töltheted kint az éjszakát. Logikus lenne törvény arra vonatkozóan is, hogy hőségben hány fokig lehet rendezvényeket tartani vagy embereket dolgoztatni a szabadban (utóbbira talán már van is szabályozás).

    1. Author

      Hm, tényleg, ez nem lenne haszontalan. Az ember néha nem méri fel, nem tudja felmérni, hogy mit tesz a testével a forróság, főleg terheléssel együtt. Például a futók vagy más sportolók, akik hozzá vannak szokva, hogy a határaikat feszegessék, azt gondolhatják, hogy ez is csak egy újabb kényelmetlenség, egy újabb határ, amit át kell, át lehet lépni. Pont most jött újra szembe Haruki futásról szóló könyve, amiben ír arról, hogy Görögországban, Maratonnál is futott. Amikor olvastam, akkor még nem jártam a 40+ fokos Athénben, de így, ezzel a tapasztalattal visszagondolva, hát basszus. Az is simán életveszély, amit ott leír.

  3. Ma végre tudtam sétálni egy 10 km.-s kört. Nem a forró városban, hanem a szélén kapcsolódó zöldben és késő délután amikor már elviselhető volt a meleg és volt egy kis szél is. Amíg kiértünk, velünk szemben futott egy nő – rettenetesen szenvedett. Sosem értettem azokat akik hőségben kockára teszik az egészségük egy versenyen. Korábban a hegymászás témában is előjött ez a téma itt nálatok. Szóval az egyéni felelősségnek felül kell írnia a győzelem vagy csupán a megmérettetés utáni sóvárgást. Más a profik élete mint a civileké akik a nekik szervezett versenyeken, pl. a most oly divatos maratonokon futnak, vagy körbebicikliznek egy tavat stb. Szóval üdvös, hogy vannak országok már ahol a hőségben nincsenek sem profiknak, sem civileknek versenyek. Talán itthon is így lesz egyszer. Arról nem is beszélve, hogy a városban az aszfaltozás meg a járda javítás csakis hatezer fokban nyáron és délben történik.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük