Gyurgyalagfal: Végre van videó az első gyurgyalagfiókáról!

gyurgyalagok szitakötők wiki en.jpg 2

Gyurgyalagfal: Végre van videó az első gyurgyalagfiókáról!


Centauri cen logo Cenweb

Legutóbb már említettem, hogy először láttunk a költőüregből figyelő gyurgyalagot (Merops apiaster), de július 27-én még azt hittem, hogy az egyik öreg madár nézett ki. Most már azt mondom, az is inkább valamelyik fiatal lehetett. Másnap a vadkamera sok felvételt készített egy fiatal gyurgyalagról, aki tartósan nézelődött a lyuk bejáratában. Ez a fiatal szemlátomást már anyányi, a tollazat is tökéletesen fejlett (már amennyire a fej alapján megítélhetjük), de nem tudhatni, hogy vannak-e a teljesen kifejlett fiatal madár mögött testvérek.


Mi a különbség a fiatal és az öreg gyurgyalagok között?

A fiatalok is színesek, de fakóbbak, és a hát, illetve a szárny gesztenyevörös színe náluk még inkább szürkészöld. Másik, általában kevésbé észlelhető, de a mi esetünkben a legjobban használható bélyeg, hogy az idős madarak szeme vörös, míg a fiataloké barna. A lyukból kukucskáló madaraknál mást nehéz is megítélni. A felvételeken egyértelműen látszik, hogy a nézelődő madár szeme barna, vagyis idei fiatal. Így végre láthatjuk az első gyurgyalagot, aki a rezervátumban látta meg a napvilágot, és akitől már azt is remélhetjük, hogy az otthonába visszatér majd. Akinek a mi birtokunk a szülőföld.

A gyurgyalagok területhűségéről még nem találtunk információkat, de Marával készülünk egy nagy, a nemzetközi irodalmat is átfogó tanulmány megírására – már csak azért is, hogy a lehető legtöbb mindent tudjuk meg a gyurgyalagokról, hátha egy nagy összefoglaló megírása és minden létező információ összegereblyézése abban is segíthet, hogy eljussunk pár év alatt egy jelentős gyurgyalagtelep létrehozásáig is.


gyurgyalag Merops apiaster telepítés védelem költés gyurgyalagok szitakötők wiki en gyurgyalagfal telep

Bizonyára érzékelitek a gyurgyalagjainkkal kapcsolatos posztoknál a folyamatos bizonytalanságot, főként, ami a fiatalok státuszát illet. Július 26-án már mintha kirepült fiatalt is észleltünk volna, ugyanakkor nagy a bizonytalanság abba a kérdésben, hogy mikor hagyja el a költőüreget az utolsó fióka. Mivel nem látunk be az üregbe (a jövőben esetleg ezen is változtathatunk – vannak technikák, amivel a költőüregeket is vizsgálhatnánk). Hogy érthetőbb legyen a bizonytalankodásunk:

A gyurgyalag 6-7 tojást rak, és ami ennél is fontosabb: a tojások lerakása 1-5 naponként történik.

Extrém esetben tehát 7 tojás lerakása esetén, és ha minden tojás között 5 nap telik el, akkor az első és az utolsó fióka kikelése (és kirepülése) között 30 napos különbség is lehet! Vegyük a mi párunk tojásainak számát ötnek (ez átlag alatti szám), s vegyük a tojásrakások közötti szünetet átlagosan három napnak. Közvetett jelekből úgy gondoljuk, hogy a tojásrakás június 2-3. táján kezdődött. Az öt tojás lerakásához 15 napra volt szükség, így az utolsó valamikor június 17-18. környékén került a költőüregbe. Átlagosan 21 nap a kotlás és 30 nap a nevelés, összesen tehát 51 nap. A legkésőbb lerakott tojásból tehát július 2-3. környékén bújhatott ki a fióka, aki leghamarabb augusztus másodika környékén repülhet ki.

Vagyis a korábbi számításainkkal szemben több időnk maradt, és még pár napig láthatjuk a fiókákat. Mindez persze csak akkor igaz, ha valóban öt tojást raktak, és valóban háromnapos szünetekkel. Mindenesetre július 30-án is gyakran látunk egy fiatalt a bejáratban, és mivel van rá esélyünk, hogy holnap is etetnek még a szülők, elképzelhető, hogy végül mégis megkísérlünk egy fotózást is. Annál is inkább, mert bár az utolsó front csapadékot ide nem hozott, és folytatódik nálunk az aszály, ugyanakkor nincs hőség, így a lessátorban kuksolni pár órát nem életveszélyes, és talán megéri. Örülnénk azért, ha a birtok történetének első gyurgyalag-költéséről minőségi fotóink is volnának.

A kirepüléssel kapcsolatos bizonytalanságunk pedig abból fakad, hogy a kamera kihagyott egy napot (nem működött), így talán épp lemaradtunk az első madár kirepüléséről. Most abban bízunk, hogy a következő fiatal kirepülését megörökíti majd a kameracsapda. Bár még ebben sem lehetünk biztosak, hiszen, ha csak kiugrik a madár az üregből, talán a kamerának ideje sem jut az érzékelésre vagy a felvételre. Meglátjuk, drukkoljatok továbbra is!  

Jövünk a folytatással!


Borítókép / illusztrációk: Wikipédia

Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket!

Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!


adomány gyurgyalag gyurgyalagok színes madarak Merops apiaster

Kedves olvasó,

ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).

Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!   


még több „Kert és vadon”

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

6 hozzászólás

  1. Hogyan tudjátok megállapítani, hogy hány fióka van? Meg lehet állapítani egyáltalán?

    1. Author

      Attól tartok nem fog menni, hacsak nem látjuk majd együtt sz egész családot a kirepülés után. A kamerán is sok múlik. Gyurgyalagokat még nem kameráztunk, ezt is most tanuljuk, így nem tudom még, hogy a kamera segít-e a fiókák létszámának megállapításában. Meglátjuk.

      1. Úgy legyen, azaz lássuk meg! 🙂
        Izgalmas dolgok ezek.

  2. Elolvadok a kis kíváncsifáncsitól és milyen csodaszép a ruhája és a szeme nem kék, hanem barna😍
    kíváncsi vagyok, hányan lesznek mèg.

    1. Author

      Szabad szurkolni, hogy esetleg egy fotózás mégiscsak összejöjjön – azért azok a képek sokat mutatnának a madarainkból, és persze 4K videót is kaphatnánk a kíváncsiskodókról. 🙂

      1. Drukkolunk ezerrel! (akkor is, ha nem írjuk le mindig😊)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük