Közvetítés a vadonból | Rendbe vágtuk a sétányt, élőzésre készülünk!

Gyakran csodálom, milyen türelmesek vagytok. Talán mert ti is érzékelitek, hogy mostanság annyi a dolog a birtokon, ami sok mulasztást megmagyaráz. Egyébként valójában nincs is olyan nagyon sok mulasztás, ellenben ami van, az jelentős. Szinte hihetetlen, de a márciusi vizes élőhely-rehabilitáció megkezdése óta nem készítettünk olyan videót, amiben megmutattuk volna a teljes élőhely-átalakítást, még a klubtagoknak se. Tőlük ezúton is elnézést kérek, és hamarosan kárpótoljuk őket az első drónfelvételekkel.
A drónunknak elvileg már a hétvégére meg kellett volna érkezni, de béna a cég, akin keresztül intézzük. Nincs mit tenni, várni kell még pár napot, aztán – elsőként a klubtagoknak – a levegőből is megmutatjuk a rezervátumot.
Két ok miatt késlekedtünk ennyit a videókkal.
- Egyrészt az idén tavasszal annyi munkánk volt, mint soha korábban, míg – mentésünkre legyen mondva – a Cenweb is zökkenőmentesen működött mindvégig, gyakran napi 10-15 poszttal.
- Másrészt ritkán volt kedvező az időjárás. Amikor leginkább kellett volna videózni (amikor sok víz volt még) rossz időjárás volt, leggyakrabban viharos szél.
Most viszont elcsöndesült az időjárás.
Rekkenő hőség van, pusztító aszály, de előnye ennek az időjárásnak a szélcsend. És mivel a tavaszi pörgés után kicsit kapunk már néha levegőt (bár most meg a lepkék özönlenek el minket), talán könnyebben szoríthatunk időt videózásra is. Első körben a patakpartról szeretnénk bejelentkezni, lehetőleg még a nagy kaszálások előtt (ezt pedig az első drónfelvételek utáni napokra időzítjük). A Kisberekbe majd a kaszálások után látogatunk el, amikor az a parcella már könnyebben megközelíthető.
Eredetileg mára, azaz vasárnap délutánra terveztük a közvetítést, de rájöttünk: nincs miért kapkodni, nyár van, a többség pihen, és késő délután is lehet közvetíteni, hisz későn nyugszik a nap. Más kérdés, hogy túl késői időpontot azért nem célszerű választani, mert akkor nem mutathatjuk meg azt, ami most a birtok legnagyobb látványossága: a kiszáradás miatt keletkező iszapos felületeken amolyan „lepkekocsmák” alakulnak ki, ahol százával gyűléseznek és szívogatnak nedveket a lepkéink.
Amikor a patakvölgy árnyékba borul – és ez viszonylag hamar bekövetkezik – a lepkék is megritkulnak, és áthúzódnak a napsütötte helyekre.
A közvetítés előkészítéseként
ismét lenyírtuk, ahol kellett lekaszáltuk a sétányt. Amúgy is szükség volt rá, mert hiszen eltökéltek vagyunk abban, hogy a patakot kísérő sétányt megtartsuk és intenzív mézelő zónaként kezeljük, akár csak a sétányt szegélyezű terelősáncokat. Korában megírtuk már, miért van szükség erre a sávra. Ami a legfontosabb: a sétánnyal nem nyomulunk rá a patakpartra (bár „esztétikailag” nyilván az lenne a legszebb), hanem hagyjuk a patakparti nádfalat felfejlődni.
Az egyik legfontosabb élőhelytípusunk a zárt nádas, ezért nagyon vigyázunk rá. A nyiladékot, a sétányt tehát úgy alakítjuk ki, hogy a lehető legkisebb területet vegyük el a nádastól. Mivel bizonyos szakaszokon (főként a Nagyberek-csatorna és a Dalmatina-víz között) kezdett erősen visszavadulni a sétány, eljött az ideje egy újabb kaszálásnak. Ezt 2025. június 21-én délután meg is ejtettük. Így most megújulva, rendezetten, mégis vadonszerű állapotban várja a berek, hogy először, amióta megújult, amióta visszakapta a vizét, élőben mutassa meg magát nektek – előre láthatóan valamikor kedd-szerda magasságában.

Borítókép / illusztrációk: Centauri
Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket!
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
ITT KÉRJ INGYENES HÍRLEVELET ✉️

Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több blog










































Én nagyon várom az élőzést, de szokás szerint biztos utólag tudom megnézni.
Úgy látom néhol ott is megjelent a gyalogbodza, a nád között. Az talán még durvábban terjed mint a szolidágó. Remélhetőleg a nádat nem nyomja el. A régebbi fűnyírásos fotón látszik.
Igen, de a gyalogbodzával nincs gond, őshonos növény, és amennyire látom – bár a szaga kellemetlen – a lepkék és beporzók kedvelik. elárulok egy apró titkot: nemsokára elindulok lepkészni és terepbejárásra, és ha sikerült egy rövid élő lesz a Facebookon. Nem tudom, pontosan mikor, de valamikor 18 óra körül.
Azt hiszem, írtam már 🙂: gyönyörű a patakparti sétány!!
Egyáltalán nem baj, hogy a vízparton meghagytátok a nádat! Így még izgalmasabb, hogy két nádfal között sétálhat az ember, és be lehet kukucskálni a nád közé jobbra is meg balra is. S valahol a nád között/mögött ott csörgedezik a patak. 🥰 (Remélem, hogy még csörgedezik! 😕)
Milyen szép zöld és dús minden a patakparton. Mintha nem is ezen a bolygón lenne, ahol most hasít a szárazság:-)) Nagyon várom az új lepkés-virágos képeket:-)