A Börzsöny virágai nálunk: kis télizöld meténg az 1017. fajunk!

Ez a virág nagy kedvencem. Szeretem a kék színt, a kék könyveket, a kék madarakat, és a kék virágokat is (a kék ételeket nem). Addig például aligha nyugszom, míg nem telepítem be a birtokra a tavaszi csillagvirágot (Scilla bifolia). Amennyire a csillagvirágot kedvelem, annyira kedvelem az őshonos kis meténget (Vinca minor) is, vagy ahogyan annak idején megismertem: a télizöld meténget.
Talán azért is, mert a levelei kicsit bőrszerűek, s ahogy a régebbi neve is mondja, örökzöldek. Az örökzöldeket pedig mindenki szereti. Ezek a levelek ráadásul emlékeztetnek a babérlevélre, vagyis annak ellenére is kicsit mediterrán hangulatot sugároznak, hogy a növény maga rendszerint árnyékos, hűvös és hegyvidéki mikroklímán él.


Parkokban, kertekben is kedvelik,
hiszen remek talajtakaró olyan helyeken, ahol alig él meg más, s tavasszal csodálatosan kék és dekoratív virágaival bíztatja a télbe belefáradt tekintetet. Hálásnak is tarthatjuk, ha olyan fajra vágyunk, amit hamar magára hagyhatunk, és ami hathatós támogatásunk nélkül is gyorsan hódít újabb tereket magának. Ha olyan fajt keresünk, amely az árnyékos foltjainkat sokadszori telepítés nélkül is benépesíti, hiszen a meténg indáival kúszva a talajon, s itt is, ott is legyökerezve, sietve terjeszkedik, s hamar alkot pompás állományokat.
Az év minden napján hibátlan fedésével millió és millió rovarnak nyújt menedéket.
Emlékszem: 2024-ben is ott álltunk egy kereskedésben a meténg virágcserepei előtt, és azon hezitáltunk, hogy évtizednyi vágyakozás után most már tényleg kellene venni pár tövet. S aztán mégis elmaradt a vásárlás. Ám 2025.04.20-án pár órás kirándulást tettünk a Börzsönyben, Verőce fölött egy szeretett család kis birodalmában, ahonnan csodálatos kilátás nyílik a Dunakanyarra, és ahol abban a pillanatban, amikor kiszálltunk a telek alatti parkolóban a kocsiból, rögtön eldőlt, hogy a birtok hamarosan a Börzsöny virágait fogadja majd örökbe.

A telekre hosszú, rendkívül meredek, festői lépcsősor vezet fel.
A lépcsősor alján található apró, erdei parkoló szélein elsőként az ibolyák tűntek fel. Olyan ibolyák, amelyek a birtokon nem élnek. A viráguk nagyobb az illatos vagy a fehér ibolya virágánál (ez a két ibolyafaj él egyelőre a birtokon), és tarkábbak is. Mivel nemcsak az a régi vágyam, hogy meténg is virágozzék a rezervátumunkban, hanem az is, hogy létrehozzunk egy úgynevezett Viola Parkot (ibolyák gyűjtőhelyét és génbankját), rögtön döntöttünk: hozunk azokból az ibolyákból – s ezzel az első kívülről érkező ibolyáink, ha tetszik a Viola Park „alapító ibolyái” ezek a börzsönyi ibolyák lesznek.
Később a lépcsősoron felfelé haladva, a lépcsőfokok két oldalán sok helyen összefüggő meténgszőnyeg virágzott, ahogyan az a meténgtől elvárható. Pár helyen viszont a lépcsőfokok között próbálkozott a meténg, olyan helyen, ahol a kövek miatt sok esélye nem maradt a további haladásra, s olyan helyen, ahonnan könnyen lehetett kimetszeni pár tövet.

„Ha már egyszer ibolyát is viszünk, akkor természetesen végére kell járni a régóta húzódó meténg-mániának is, s vinni kell meténget is!”
Úgy is lett. Két tövet sikerült kivenni (a nagy szőnyegeket nem bántottuk), amelyek közül az egyiket pár nappal később elültettük a háznál, az Angolkertben, közvetlenül a terasz előtt, a téli fülőkét nevelő rönkösünk árnyékos, északi oldalán. Közepes gyökérzetet tudtunk szedni hozzá, ennek ellenére a tő azonnal megkapaszkodott, és olyan virulens az új helyén, mintha mindig is itt élt volna.
Akadtak már sikeres telepítéseink az utóbbi években.
Ilyen volt a szártalan kankalin betelepítése, vagy a medvehagymáé. De említhetjük a bogláros szellőrózsát is, ami első körben sikertelennek tűnt, mivel a betelepítés (2023) utáni évben (2024) nem találtuk meg. Ám 2025-ben váratlanul belebotlottunk a virágaiba.
Úgy tűnik ugyanígy sikeres volt
a nárciszok és sáfrányok betelepítése, amint sokkal korábban a fürtös gyöngyikéé is. Általában legalább egy évet várunk, mielőtt egy betelepített virágos növényt felvennénk a birtok fajlistájára, de a kis meténg annyira eleven, hogy aligha fog elpusztulni. Így hát felvettük 1017. helyen a birtok fajainak listájára, és várjuk, hogy a következő években olyan jelentős állományokat alkosson, melyekről újabb sarjak segítségével a birtok új területeire is betelepíthetjük.


Borítókép / illusztrációk: Pixabay
Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket!
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
ITT KÉRJ INGYENES HÍRLEVELET ✉️

Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több „Kert és vadon”










































Az én kertemben is volt „metring” Édesanyám így hívta, ő telepítette be, a fehér szellőrózsával együtt a a kertem árnyékos részébe. Az Őrségből hozta nekem. Hamar megkapaszkodott és elszaporodott. Egy alkalommal próbálkoztam a balkonládáimba még a régi házamnál vinca félékkel, mert azt mondta a kertész akitől vettem, hogy jól bírja a napos oldalt is. Nem egészen így volt- jó drága is volt ,igaz szép nagy rózsaszín virággal- de nem vált be úgy mint a muskátli.
Igen, a meténg szép és szerethető kis virág (mi vincának hívtuk) és szárazságtűrő.
Izgalmas az ilyen növénygyűjtögetés! Szurkolni, hogy megfogja-e, aztán gyönyörködni benne. Később mondani: „emlékszel? ezt innen hoztuk, azt meg amonnan”. 🙂
A kék sajtot sem szereted?
Nagyon szeretem én is. Anno a szolnoki temető széléből hoztam pár gyökeres szálat, ma már vagy 10 nm-en szétterjedt, remélem majd kúszik tovább a telekhatáron a kerítés mindkét oldalán!