Lassan jobban bíznak a magyarok az AI-ban, mint az emberekben
Az Ipsos 32 országban, köztük Magyarországon készített felmérést arról, hogyan viszonyulnak az emberek a mesterséges intelligenciához. Összesen 23 685 embert kérdeztek meg a 16-74 éves korosztályból idén április 19. és május 3. között.
A felmérésből többek között kiderül, hogy magyaroknak kevesebb mint a fele, 45 százaléka gondolja úgy, hogy a munkája a következő öt évben megváltozik a mesterséges intelligencia miatt. Ráadásul a válaszadóknak csak kevesebb mint negyede szerint veszi el a munkát, míg világszerte ez az arány 60, illetve 36 százalék.
Világszinten és Magyarországon
is a felmérésben részt vevők 55 százaléka vélte úgy: az AI leginkább abban változtatja meg az életüket, hogy segítségével gyorsabban tudnak majd elvégezni bizonyos feladatokat.
A következő terület, ahol a legnagyobb változásra számítanak az emberek, a szórakozás: a válaszadók 51 százaléka számít arra, hogy a következő 3-5 évben jobb szórakozási lehetőségei lesznek az AI révén. Magyarországon, Svédországban, az Egyesült Államokban és Belgiumban azonban csupán alig 40 százalék gondolja így.
A magyar válaszadók majdnem kétharmada bízik abban, hogy a mesterséges intelligenciát alkalmazó cégek megfelelően védik az adatait. A felmérésben ennél magasabb értéket csak Thaiföldön, Indonéziában és Kínában mértek. A világ összességében nem ennyire optimista az adatok védelmét illetően: csupán 47 százalék bízik abban, hogy az AI biztonságosan tudja kezelni azokat és majdnem ugyanennyien bizalmatlanok.
Bizalom az AI-ban
A felmérésben kitértek az AI és az emberek közötti bizalomra is: a magyarok több mint fele bízik abban, hogy a mesterséges intelligencia nem lesz elfogult vagy diszkriminatív, míg az emberekkel szembeni bizalom csak 41 százalékos. Ez azt mutatja, hogy sokan az AI-t objektívebbnek és megbízhatóbbnak tartják, mint az emberi döntéshozatalt, bár az AI rendszerek mögött álló algoritmusok esetenként szintén hibázhatnak.
Forrás: MTI, kép: Unsplash
Forrás: MTI | Borítókép / illusztrációk: Pixabay
Előre is köszönjük, ha megosztod ezt a cikket másokkal is!
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!

Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több AI










































Éppen a napokban néztem egy olyan filmet, amiben egy algoritmus miatt- kriminalisztika, arcfelismerés melyben kicsi %ban, de hiba volt a valódiságot illetően- a cég egyik tulajdonosa nem fedte fel azért mert akkor a rendőrség nem vette volna meg a programot . Elgondolkodtató. Egy másik epizódban ugyanebben a szériában(Netflix A vádlott ) már a szexpartner pótló nő legyártott formájáról volt egy epizód- szörnyű lett a vége mondhatom,a valódi feleség megöli a férjét mert annyira féltékeny lesz az „ideális női riválisra” aki teljesen hatalmában tudja tartani a férfit . S az a helyzet ez már nem is scfi- annyi okos programgyártó van a fiatalok között akik a legszuperebb játékokon nőttek fel, hogy a határ már csak a fantázia, miben lehet helyettesíteni az embert.
A telefonom továbbra is telefonálásra használom leginkább. Néha az ember elmerül a scrollozásban az instán pl- még mindig a legtűrhetőbb közösségi oldal- szóval a szórakozási lehetőségek tovább rombolják az olyan közösségi együttlétet, mint pl a színház, a hangverseny, a koncertek, a mozi. A felmérések eredménye mindig attól függ milyen életkorúakat kérdeztek. Az y és az alfa generációé biztosan nagyon érdekes eredményt hozna.