Közeleg a Notre-Dame nyitása

Notre-Dame nyitása

Közeleg a Notre-Dame nyitása


Az újjáépített párizsi Notre-Dame-székesegyház december 8-tól ismét „az egész világot” fogadja.

„Már nagyon várjuk, hogy az egész világot újra a székesegyház boltozata alatt üdvözölhessük” – mondta Laurent Ulrich párizsi érsek szerdai párizsi sajtótájékoztatóján, jelezve, hogy évi 15 millió látogatóra számítanak, s a belépés – a kormányzati javaslat ellenére – továbbra is ingyenes marad.

Európa egyik leglátogatottabb, 12. századi gótikus műemlékének tetőszerkezete és a katedrális huszártornya 2019. április 15-én égett le, a helyreállítási munkálatokban mintegy 250 vállalat és kétezer szakember vett részt.
A költségek megközelítették a 700 millió eurót (284 milliárd forint), amelyet adományokból fedezett a Notre-Dame. A francia elnöki hivatal közleménye szerint az öt évig tartó újjáépítés „francia siker, amelynek minden francia embernek örülnie kell az olimpiai játékok sikerének folytatásaként„.


Egy hétig tartó vallási ünnepségsorozat

A francia államfő november 29-én tesz egy utolsó látogatást a helyszínen, december 7-én pedig a katedrális előtt mond beszédet. Másnap részt vesz az első misén is, amelyet a Notre-Dame-ban a tűzvész óta tartanak, és ami egyben egy egy hétig tartó vallási ünnepségsorozat nyitányaként szolgál.

A szertartást világszerte közvetíteni fogják, és számos államfő érkezik majd az adományozó országokból. A vendégek névsora egyelőre nem ismert, de Ferenc pápa várhatóan nem vesz részt az ünnepségen, helyette egy héttel később, december 15-én a Franciaországhoz tartozó Korzika szigetére látogat.

December 8-tól

a látogatók is ismét beléphetnek a székesegyházba, amelynek tetőszerkezetét eredeti változatában építették újjá, és amelynek falait teljesen megtisztították. Az első héten az épület este 10 óráig tart nyitva, „a hétköznapi élet december 16-án indul újra a templomban.

A várhatóan hatalmas érdeklődés kezelésére internetes rendszert vezetnek be, amelyen keresztül a látogatás előtti napon vagy aznap lehet időpontot foglalni. Emellett egy mobilalkalmazást is készítettek a látogatóknak, amely a templomban kalauzolja el őket. A székesegyház befogadóképessége maximum háromezer fő.

A francia katolikus egyház elutasította Rachida Dati kulturális miniszter azon javaslatát, hogy az Európai Unión kívülről érkező látogatóknak belépődíjat kelljen fizetniük.n”Változatlanul fenntartjuk álláspontunkat, amely a franciaországi egyház álláspontja a templomok és katedrálisok ingyenes látogathatóságának szükségességéről. És megismételjük, hogy ez az elv nem áll ellentétben a vallási örökség védelmére irányuló aggodalommal” – mondta a párizsi érsek.

Forrás: MTI, kép: Pixabay

Előre is köszönjük, ha megosztod ezt a cikket másokkal is!

Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!


Notre-Dame Párizs olimpia pixa 1 adomány

Kedves olvasó,

ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).

Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!   


még több Franciaország

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük