Lavina miatt ért véget a magyar Hindukus-expedíció
Lavina vetett véget Klein Dávid és Nagy Márton expedíciójának, akik a pakisztáni Istor-o-Nal csúcsának megmászását tűzték ki célul. A két hegymászó sérülés nélkül túlélte a hócsuszamlást.
Klein Dávid tavaly már tett egy kísérletet a Istor-o-Nal 7403 méteres csúcsának megmászására Kerekes Bencével, a Magyar Nemzeti Hegymászó Válogatott égisze alatt. Az idén a korábbinál több hó és mostoha időjárás hátráltatta a hegymászókat Pakisztán legveszélyesebb hegyén, pedig az expedíció egy héttel később érkezett a hegyre, mint tavaly. A hegymászók három akklimatizációs és útépítő kört is kiviteleztek: egyel többet, mint ami előzetes terveikben szerepelt.
A technikai nehézségek leküzdése során a sok és bizonytalan szerkezetű hó végig hátráltatta a hegymászókat. A már lerakódott hóban nehéz volt haladniuk, a lejtők lavinaveszélyessé váltak és a havazások betemették a már kialakított nyomsávot, a biztosítóeszközöket és köteleket.
Az utolsó akklimatizációs kör után, július 2-án, mivel az időjárásban is mutatkozott egy csúcsmászásra alkalmas úgynevezett “ablak”, mégis elindultak. Az egyes tábort még aznap akadálytalanul elérték. Másnap, nem sokkal a kettes tábor alatt jártak, amikor a lavina majdnem elsodorta a két hegymászót. A beszámoló szerint az életüket leginkább az általuk korábban rögzített biztosítókötelek mentették meg. A két alpinista ezután megkezdte a levonulást a hegyről.
Az alaptábort épségben elérték, felszámolták a táborukat, majd július 6-án levonultak Ságrom faluig. Onnan másnap terepjáróban utaztak tovább Csitrálba. A következő napokban még közreműködnek egy filmes projektben, így csak július 18-án érkeznek haza.
Forrás: MTI, kép: Pixabay
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!