Beryl | Rekorder hurrikán közelít a Karib-térség felé
Az idei, hivatalosan június 1-től november 30-ig tartó atlanti hurrikánszezon első trópusi vihara az Alberto névre keresztelt volt, amely Mexikó északkeleti partjainál csapott le. Most pedig érkezik a Beryl, az első hurrikán, mely a Karib-térségnél érhet partot. Beryl több szempontból is rekordernek számít és igen veszélyes.
Az ereje szokatlanul nagy, ezért 3-as kategóriába sorolták, és figyelmeztetetést adtak ki Barbadoson, Grenadán, Saint Lucián, Tobagón, Saint Vincenten és a Grenadine-szigeteken. A Beryl ráadásul szokatlanul korán érte el az extrém méreteket, ami annak köszönhető, hogy az Atlanti-óceán vize rendkívül meleg.
Eddig soha ilyen korán
nem alakult még ki 4-es kategóriájú hurrikán (születésekor ilyen erős volt), eddig ezt a rekordot a 2005-ös Dennis tartotta, amely július 8-án keletkezett. Az óceán vize korábban csak szeptemberre melegedett fel ennyire.
A hurrikán maximum szélsebessége 193 kilométer/óra és jelenleg 32 kilométer/órás sebességgel halad nyugat felé. Ahol földet ér, három méteres hullámokra és 7.6-25 centiméter közötti esőre lehet számítani. Előzőleg azt jósolták, hogy a Karib-tenger felett már 1-es kategóriájúra gyengül, de nem így történt.
A Beryl egy trópusi ciklonból 42 óra alatt erősödött hurrikánná. Ilyesmi eddig csak hatszor fordult elő az atlanti hurrikánok történetében, és legkorábban eddig szeptember 1-én.
A Saffir-Simpson-skála
A hurrikánokat a Saffir-Simpson 5 fokozatú skála, a szélerősség és a potenciális pusztítás alapján sorolják különböző kategóriákba.
1-es kategória: 119-153 kilométer/óra: Nagyon veszélyes szél, amely károkat okozhat. Megsérülhet a faházak teteje és az ereszcsatorna. Letörhetnek nagyobb faágak, egyes, nem túl mélyen gyökerező fák kidőlhetnek. Az elektromos vezetékek és oszlopok károsodása néhány napig tartó áramkimaradáshoz vezethet.
2-es kategória: 154-177 kilométer/óra: Rendkívül veszélyes szél, amely jelentős károkat okoz: a faházak jelentős tető- és burkolati károkat szenvedhetnek el. A nem túl mélyen gyökerező fák jellemzően kifordulnak, és elzárhatják az utakat. Akár hetekig tartó áramkimaradások várhatók.
3-as kategória: 178-208 kilométer/óra: Pusztító károk keletkeznek: A faházakban jelentős károk keletkezhetnek, lesodorhatja a tetőburkolatot és akár az oromzatot is. A szél fákat tép ki gyökerestül, a vihar elvonulása után több hetes áramszünet és vízhiány fordulhat elő.
4-es kategória: 209-251 kilométer/óra: Katasztrofális károk keletkeznek: A faházak súlyos károkat szenvedhetnek el, a tetőszerkezet és akár a fal is leomolhat. A legtöbb fa és villanyoszlop is kidől. Az áramkimaradások hetekig, de akár hónapokig is tarthatnak. A terület nagy része hetekig vagy hónapokig lakhatatlanná válik.
5-ös kategória: 252 kilométer/óra: Katasztrofális károk: a faházak nagy százaléka semmisül meg, a tető teljes meghibásodásával és a falak összeomlásával jár. A kidőlt fák és villanyoszlopok elszigetelik a lakóterületeket. Az áramkimaradások hetekig, esetleg hónapokig tartanak. A terület nagy része hetekig vagy hónapokig lakhatatlan lesz.
A Beryl egyben az eddigi legkeletibb atlanti hurrikán is, amivel egy 1933-as rekordot döntött meg. Legutóbb a Karib-térség délkeleti részét 20 éve sújtotta hasonló erősségű hurrikán, melyet Ivannak neveztek.
Az amerikai Óceán- és Légkörkutatási Hivatal már májusban extrém hurrikánszezont jósolt, melynek egyik oka a Csendes-óceánon a véget érő El Ninót gyorsan váltó La Nina.
Forrás: Guardian, NOAA, kép: Pixabay
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!