Egyedül az őz képes tartalékolni egy embriót!
Legalábbis a szarvasfélék között. Az embriók fejlődése emlősök esetében gyakorlatilag a megtermékenyítés pillanatában megkezdődik. A vemhesség rendes menete általában az, hogy a megtermékenyített petesejt beágyazódik a méhbe, ahol barázdálódni, fejlődni kezd.
Fajonként erősen változó, mennyi idő szükséges az embrió teljes kifejlődéséhez. Az ember esetében ma már mindegy, mikor születik meg az utód, de a vadon élő állatok esetén szigorúan szabályozott rend szerint születnek meg az utódok, hisz létfontosságú, hogy az anyák a legkedvezőbb időszakban nevelhessék őket. Ugyanígy a megtermékenyülést, az üzekedést is optimális időszakra kell időzíteni.
Három eseményt kell optimalizálni.
- A termékenység, az üzekedés idejét
- A vemhesség hosszát
- A szülés és utódgondozás idejét
De mi van akkor, ha ezt a hármat sehogysem lehet összehangolni?
Például azért nem, mert az őz “rendes” vemhessége mindössze 4-5 hónap, a gidák megszülésének optimuma viszont május-július, s ezért az üzekedésnek a lehető legkedvezőtlenebb körülmények között, a zord december-januári időszakban kellene bekövetkeznie.
Erre az őz megoldása
Zseniális és megdöbbentő módszert vetnek be az őzek a probléma megoldásának érdekében. A nyári üzekedés során megtermékenyült petesejt fejlődését egyszerűen felfüggesztik. Mondhatni: félre rakják, tárolják.
A megtermékenyült petesejt nem ágyazódik be, a magzat fejlődése megáll a morula stádiumban, amikor a méhbe jut, s ott van “raktáron”, míg el nem érkezik a fejlődés megkezdéséhez leginkább megfelelő pillanat, december-január környékén.
Amikor június környékén a birtokon figyelem (néha filmezem is) az őzek üzekedését, naponta csodálom őket, ahogy sokan látják népes csapataikat az Alföldön átsuhanó vonatok ablakából vagy a sztrádákat övező vetéseken.
De hányan gondolunk rá, hogy az őzsuta, akit magunk előtt vagy a távolban látunk, ilyen csodákra képes!
Borítókép: Pixabay
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!