Azért ez durva: 40 fokos hőhullám öt napon át!

Azért ez durva: 40 fokos hőhullám öt napon át!


Időjárás | blog


“Olyan létpékbe csúsztunk át, hogy semmi sincs, ami ennél nagyobb hatással lenne ránk”

Kívülálló (zsír új olvasó) első pillantásra azt hiheti, hogy a Cenweben mi is amolyan katasztrófaturistaként éljük meg a lét minden nyomorult másodpercét, és a magazinunk is bulváros buzgalommal csüng minden rémisztő híren, legalábbis minden éghajlattal vagy időjárással kapcsolatos rémületen, ha már egyéb, politikát és erősen korlátol celebeket, agresszív és bántalmazó megmondófejeket, nárcisztikus seggfejeket érintő hírektől távol tartjuk magunkat (legalábbis még egy darabig).

De ez koránt sincs így.

Egyszerűen arról van szó, hogy a fentebb név nélkül megidézett idióták valójában már nem sokat fognak változtatni a világ menetrendjén (az itt-ott kósza ritkaságként felbukkanó őszintén jót akarók sem), ha valamit változtatnak mégis, akkor rontanak még, bár azt sem sokat. A jelenleg leghangosabb mainstream és progresszió ugyanis épp oly keveset nyom a latba most már, mint a méregdrága cipőket és konzum idiotizmust, mint  létformát reklámozó celebek, mivel a sorsunk mára – némely híreszteléssel ellentétben – eldőlt.

Amint számos alkalommal írtam: 2017 nyarán.

Szerintem akkor fordult át a bioszféra abba az instabil állapotba, ahonnan nincs már visszaút. Egyúttal az is eldőlt, hogy mindenféle celebritások, bulvárságok, politikai mozgalmak, aktivizmusok, ordítozások és pocskondiázások, ideológiai harcok jelentősége is akkorát zuhant, hogy már a nullához konvergál. Csak épp azok, akik celebritások vagy aktivisták, nem vették ezt tudomásul vagy csak nem akarják látni / belátni.

Miért is tennék?

Miért is írnák alá, kürtölnék világgá, hogy hirtelen milyen világossá vált totális jelentéktelenségük?


Egyúttal az is eldőlt, hogy ami mindenképpen, radikálisan, sőt talán első helyen megfogja határozni minden elkövetkező napunkat, s egyre jobban, hétről hétre egyre kíméletlenebbül, egyre radikálisabban, egyre látványosabban, egyre inkább az életünk atomi szintjéig is lehatolva, egyre inkább minden gondolatunkat és indulatunkat az egekbe forralva, az az éghajlatváltozás – függetlenül attól, hogy mi okozza, mennyiben vagyunk részesei, okozói, elszenvedői, bármiféléi is ennek a folyamatnak.

Olyan létpékbe csúsztunk át, hogy semmi sincs, ami ennél nagyobb hatással lenne ránk, és még ha akadnak is páran, akik számára ez nem világos, nyugodjon meg mindenki:

Hamarosan világos lesz.

Egy évtized múlva alig ismerni majd rá a világra – bár ahhoz sem kell sasszem, hogy valaki a mai nap világállapotában is ráismerjen az igazságra: az a világ, ami fenntartott minket – úgy ahogy – évezredekig, az már a múlt, s hirtelen oly messzire került tőlünk, hogy se a holnap, se a jövő hét, de még a jövő évszázad sem lesz képes visszahozni a számunkra.

Ennek fényében természetes, hogy az időjárással kapcsolatos kutatásokról, hírekről „aránytalanul” sokat írunk. Bár jogos-e aránytalanságról beszélni, amikor olyasmi történik velünk, ami mindent, de tényleg mindent a feje tetejére állít, most is, holnap és holnap után pedig annál is jobban.

Hamarosan utazok egy kicsit, hát gondoltam megnézem, mire számítsak a következő két napban – nehogy megálljon a kicsi szívem ebben a megint eszement mértékéig fokozódó hőségben. Megnyitottam az Országos Meteorológiai Szolgálat oldalát, és bár 2024 nyarán is túlvagyunk már pár erős hőhullámon, de azért most megint megnyúlt az arcom kissé.

Öt napon át negyvenfokos csúcshőmérséklet?

Nem emlékszem rá, hogy láttam volna már ilyen előrejelzést.

Screenshot az OMSZ oldaláról | 2024.08.12.

A napokban két olyan zs-kategóriás, nyolcvanas-kilencvenes évekbeli film is elém került, ami a történet nyomasztó atmoszféráját pokoli hőséggel igyekezett megteremteni. Mindkettőben konkrétan beszélnek a hőségről, a hőség elviselhetetlenségéről, s mindkettőben igyekeznek apokaliptikusnak mutatni a forróságot – és mindkettőben 35 fokos hőségről van szó, mint olyanról, ami már elviselhetetlen, és ami egyfajta világvégét ígér.

Érdekes látni, hogy pár évtizede még a 35 fokos határt képzeltük olyannak, amit már nem viselhetünk el. Ami már nyomasztó. Ami alkalmas arra is, hogy egy filmben apokaliptikus dimenziókba toljuk bele a nyomasztó atmoszférát. Ehhez mérten most 35-nél még eldöcögünk és csak 35 fok fölött, sőt lassan már csak negyven fok környékén tör ki belőlünk az aggodalom.

Nagyot fordult a világ – ekkorát még soha az emberi történelem ideje alatt.

Ez van. Nem azért foglalkozunk ezzel annyit, mert katasztrófaturistaként vagyunk jelen a Föld életében vagy a saját életünkben, hanem csak azért, mert nincs semmi, ami ennél elemibb szinten befolyásolná a mindennapjainkat és a közeli jövőnket is.

Főként, ha bekövetkezik az is, amiről nemrégiben szintén írtunk:

Ha leáll a Golf-áramlat.


És ha már erről esik szó: Van némi reményünk is. Legalábbis Kelet-Európának. Nem sok, de nem is elhanyagolható annak az esélye, hogy a Golf-áramlat összeomlását követő lehűlés (tőlünk nyugatra) és a globális felmelegedés „összege” nálunk épp egy még elviselhető klímát eredményez középtávon, ami egyúttal talán azt is jelenti majd, hogy a tőlünk nyugatra és tőlünk keletre eső flóra és fauna jelentős része is épp ebben a középső sávban talál majd hosszútávon menedékre.

De erről majd valamivel később, addig pedig kíváncsian várjuk, mit hoz ez a negyven fokokban bővelkedő Afrika-hét.     


Fotó: Pixabay

Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!


Kedves olvasó,

ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).

Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!   

még több blog és klíma

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

1 hozzászólás

  1. Én kiegészíteném a címet még azzal, hogy “augusztus közepén”.
    Hiszen régebben ilyenkor már bizton lehetett rá számítani, hogy augusztus 20-án vége lesz a nyárnak, utána biztosan elromlik az idő. Jó pár éve nincs ez már így. 🙁

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük