Vissza az Édenbe | Blog
Este 10 óra. Sokan ilyenkor már ágyban vannak, én gyakran ülök még a gép előtt. Most is épp ezt tettem volna, ha Cen’ nem csábít ki a Vadonba, hogy megnézzük a zöld levelibékákat, akik meglepetésszerűen bukkantak fel az új vizeinkben, és akiknek csalogató brekegése már néhány napja felhallatszik a völgyből.
Odakint már hideg van, jól fel kell öltözni. Harisnya a nadrág alá, sál, dzseki, gumicsizma. Ahogy kilépünk az ajtón, Cennek rögtön feltűnik, hogy milyen csillagos az ég. Ahogy én is felpillantok, azonnal rabul ejt a kozmosz látványa. Egész éjjel tudnám nézni a csillagokat, és nem unnám meg. Hogyan rendezhetett be magának az ember egy olyan életet, amiben el tud feledkezni arról, hogy ebben a végtelen, titokzatos birodalomban él? A csillagos ég egy szempillantás alatt a helyére rakja az embert. Rögtön tudja, hogy mi fontos és mi nem az. Ha felnézünk az égre, meglátjuk, hogy mennyire tekeredtünk bele a saját hálónkba, és vesztünk el lényegtelen napi csipcsupságokban, megszokott öldöklésekben.
Meglepő, hogy mennyire instant ez a hatás. Az embert rögtön áthatja a spiritualitás. Nem kell hozzá szertartás, hosszas készülődés. Csak meg kell állni valahol, egy kicsit távolabb a civilizációtól és felnézni az égre. Egyáltalán nem kizárt, hogy ez az érzés a létezés alapélménye.
Hamvas Béla
pont ezt írta meg a Szent Tudományról, vagyis az emberiség hagyományairól szóló könyvében, a Scientia Sacrában. Jacob Böhme, német misztikus filozófus nyomán azt mondja, létezett az embernek egy őseredeti, ahogyan ő nevezi, “primordiális” állapota, amelyben a létezés teljességét, az anyagi és szellemi világ egységét élte. Azonban egyszercsak történt valami, és elvesztette ezt a “teljességet”. “A primordiális állapot elvesztésének következménye a lefokozott létezés. E lefokozott létezés eredménye a turba, amint Böhme mondja, vagyis a megzavarodás.” Egészen pontosnak tűnik ez a diagnózis az emberi létállapotról.
Vagy lehet, hogy csak utólag gondoljuk azt, hogy valaha létezett az Éden?
A paradicsomból való kiűzetés történetét a keresztény kultúrkörben a legtöbben ismerik. Az ember “tudni akart”, és ítélni. A tudásért cserébe azonban elvesztett valami fontosat. Fausti alku? Nagy rejtély, hogy pontosan mit is fogalmaz meg, milyen történetet rejt ez a vissza-visszatérő kép. Tényleg volt valami kataklizma, ami elvágta az emberiség történetét, aminek emléke így él tovább? Tényleg volt egy lelki fordulat?
Talán volt, talán nem. Ez a történet azt sejteti, hogy az ember valahol, valamiért nagyot hibázott. Talán puszta kíváncsiságból. De szerencsére, úgy tűnik, van visszaút, és az Éden, vagyis a Teljesség mégsem veszett el teljesen. Minden egyes pillanatban ott a lehetőség, hogy felnézzünk az égre, egy fára, ránézzünk egy madárra, meghalljunk egy békát, és felismerjük az Édent.
Útközben az is feltűnik,
hogy az ég és a fák mennyire összetartoznak. A fák meghitt kapcsolatot ápolnak az éggel, mind égigérő paszuly. Lehetetlen betelni a látvánnyal, a kombinációk végtelen tárházával. Mielőtt a spiritualitás gótikus katedrálisokban kezdett gondolkodni, ott voltak a fák, akik ugyanazt üzenik.
A patakparthoz közeledve látszik a leheletünk. Egyre hangosabb, élesebb a békakórus. Amikor odaérünk ahhoz a gázlóhoz, ahol sokan vannak, és aminek a nevét már tudnom kellene, de mindig elfelejtem, akkor elhallgatnak. Invazívan rávetem a mobil lámpájának fényét a vízre, de persze nem látok közülük egyet sem. Ahogy távolodunk, újra rákezdik. Az egyik kis tókából szintén levelibékák szólnak, távolabb egy zöld varangy vibrál. Csinálok néhány hangfelvételt, majd elindulunk a Kis Berekhez.
Ott is brekegnek,
mint később kiderül, már mindhárom tavat belakták a levelibékák. Ahogy közelebb érünk, erős istállószag csap meg. Cen’ mesélte, hogy a szarvasok feljárnak az egyik földhalomra, hogy élvezzék a panorámát. Most nincsenek ott, csak a szaguk. Megállunk a Termál-tó partján, felette gyorsan cikáznak valamik, mint kiderül, denevérek. A tó vize gőzölög, lehet, hogy tényleg termálvíz. Ez így együtt olyan, mintha nem is ezen a világon volna. De tényleg olyan. Mintha egy másik bolygóra kerültünk volna. Cen’ azt mondja, hogy a fejébe, mert abban pont ilyen helyek vannak. Ez is épp onnan pattant ki.
Borítókép: Pixabay
Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket!
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
ITT KÉRJ INGYENES HÍRLEVELET ✉️
Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több Kert és vadon
Hallgatom a levelibékákat , aztàn a zöld varangyot, a zöld varangy inkább bariton a picurka levelibèka karakteresebb, isteni hely gözölgő forrástóval, szarvasokkal.
Tökéletes vadon. 🐸🐦⬛🦉🦌
Ma este is csodálatos az égbolt., A Hold is vékony sarlóként. Én csak távolról hallom a békákat, de elképzelem, hogy ha az orrom előtt brekegnének, nem lépkednék nagyon bátran. 🙂
Számos nyári éjen ültem a csillagos égbolt alatt- s valami megfoghatatlan végtelenség érzésem lett, örök pillanat ami mindig itt van és én örökké benne leszek. Ugyanígy a tengernél a tök sötét partszakaszon éjszaka egy sziklán ülve és a csak a víz surrogó csobogását hallgatva éreztem azt milyen jó lenne feloldódni a vízben. Gyerekként ugyanezt éreztem amikor a bombalyukak helyén lévő tókákból éjszaka a nyitott ablakon át felhallatszott a békadal. Zsombék és a belőle font békaszék – most már nem tudom hogyan kell csinálni.
Nagyon érdekes, amit írsz!
Nem tudjuk, hogy volt-e valaha Éden, de azt hiszem, hogy sokan – lehet, nem is tudunk róla – keressük. S aztán, amikor rácsodálkozunk valami természet alkotta gyönyörűségre, azt gondoljuk, hogy olyan lehetett. 🙂
A cikk elolvasása után kíváncsi lettem a békák hangjára. Találtam ezt a videót és megdöbbentem, hogy milyen sokféle hangon szólnak. (Némelyik még ijesztőnek is mondható. 🙂)
https://youtu.be/D1sQmX80sN0?si=RnQoPDuc-f-HnFSR