Ingyenes előadás az Univerzum titkairól és rejtélyeiről!

univerzum jövő ember pixa

A Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSFK)

Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézetének közleménye szerint a szeptember 2-án 17 óra 30 perckor kezdődő, magyar nyelvű előadás kifejezetten a tudomány iránt érdeklődő nagyközönségnek szól, középiskolás és egyetemista diákoktól kezdve a laikus érdeklődőkig várják a látogatókat a szervezők.

Az előadó Szapudi István, a Hawaii Egyetem professzora, aki nyaranta vendégkutatóként működik együtt a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpontban Kovács András Lendület-csoportjával. Szapudi István kutatásai világszerte ismertek: az Univerzum nagyléptékű szerkezetének, különösképpen a sötét energiának a vizsgálataiban ért el kiemelkedő eredményeket.


Az előadás a szeptember 1. és 5. között zajló nemzetközi DarkMap – Mapping the Dark Universe című konferencia része, amelyet a Mecenatúra program támogat. A rendezvényen számos neves külföldi kozmológus és asztrofizikus is részt vesz, hogy előadások és panelbeszélgetések során vitassák meg a kozmológia legizgalmasabb kérdéseit.

A szeptember 2-i nyilvános előadás célja, hogy ebből az élénk szakmai diskurzusból a szélesebb közönség is közvetlen ízelítőt kapjon, olyan izgalmas kérdések mentén, mint az inhomogén Univerzum modellje, vagy akár egy forgó Univerzum lehetősége – áll a közleményben.

Kiemelik, a konferencia erősíti Magyarország láthatóságát a nemzetközi kozmológiai kutatásban, és hozzájárul ahhoz, hogy a hazai fiatal tehetségek – diákok, doktoranduszok – közelebb kerüljenek a tudomány élvonalához. „Ez az alkalom tehát egyszerre tudományos mérföldkő és inspiráló találkozás a jövő kutatói számára, valamint betekintés az érdeklődő laikusok számára a kozmológia rejtelmeibe” – írják.

A részletes program és jelentkezés ezen a linken érhető el.



Cenweb webshop bögre felirat

Kedves olvasó,

lépj be a Klubba ITT, hogy elérhess minden támogatói tartalmat! Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).

Ha másként szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!   


még több kozmosz

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük