Ülj le nálunk, ne vidd el az álmunk!
A minap hallottam egy angol szólást: “Sit down, you make the room look untidy”, vagyis “Ülj le, rendetlennek látszik tőled a szoba”. Egyből eszembe jutott a magyar szólás, mint párhuzam: “Ülj le, ne vidd el az álmunkat”. Pedig a két mondásban talán a leültetés motívumán kívül nincs is semmi közös. Nehéz megmondani, hogy mennyire rokon az eredetük, a jelentésük, a mögöttük rejlő jelképrendszer. Míg az angol számos, különféle helyzetben elhangozhat sok, különféle hangnemben, lényege pedig, hogy “ülj le, ne nyüzsögj már”, azaz minden a helyén van a szobában, csak te nem, addig a magyar tipikusan a vendéglátáshoz kapcsolódó udvariasság, ami azoknak a látogatóknak szól, akik épp csak beugrottak egy pillanatra, és nem akarnak sokáig maradni.
Mégis miért vinnék el az álmunkat?
A Magyar Nyelvőr című nyelvművelő folyóirat 1884-es számában ezt írja Sárffy Ignácz: “Régi hit szerint, ha a vendéget valaki nem látta szívesen, az álom szelleme nem hagyta aludni. A szíves fogadás jele volt, ha leültették. Innen, ha valaki nem ül le, azt mondják, hogy elviszi az álmot.”
O. Nagy Gábor nyelvész is részben ezt a forrást használta a Mi fán terem? című, először 1957-ben kiadott könyvében: “Ez a kifejezésünk és az alapjául szolgáló hidelem abban az időben keletkezhetett, amikor a még sokkal kezdetlegesebb emberi gondolkozás nem tudta a világot az embertől függetlennek, pusztán csak anyagi jelenségek összességének tekinteni. A primitív, ún. animista ember úgy gondolta, hogy a sajátjához hasonló lélekkel felruházott világban él., vagyis hogy minden tárgynak, jelenségnek lelke, szelleme van. Az, ami a népmesében a mai ember számára csak “mese”, hajdan a világkép szerves része volt.”
“Nemcsak a napot, a holdat, a szelet, az emberi vért, az állatokat és a növényeket képzelték alkalomadtán emberi nyelven beszélni is tudó lelkes lényeknek, hanem ilyennek hitték az álmot, az alvást is. Valahogy úgy képzelhették, hogy esténként, amikor lefekszik a család, vendégként megjelenik körükben az álom-szellem, és nyugalmat, pihenést, új erőt ad az arra rászorulóknak. Viszont nem érzékelhető alakban, mint valami láthatatlan, de mindent látó lény, nappal is az emberek között tartózkodik ez a szellem, és figyeli, hogyan bánnak a háziak látogatóikkal. Ha azt tapasztalja, hogy nem látják szívesen a vendégeket, ha még csak le sem ültetik őket, ősem telepszik meg a házban, hanem elmegy a rövid időre jött látogatóval együtt…”
Az angol szólás eredetéről
nem sok infót találni a neten, de érdekes módon az egyik oldalon, ahol szóba került, valakinek rögtön ugyanaz a párhuzam jutott eszébe, mint nekem, csak épp Csehországból. Amint írja, “azt hiszem, van valami ilyesmi a cseh nyelvben is, de az angoltól eltérően azt mondják: Ülj le, ne vidd el a házunkból az alvást. A mondás nagyon régi, több évszázados, és manapság leginkább az idősebbek használják.”
Egy hasonló szólás, pontosabban szokás pedig az oroszoknál is van, igaz, itt nem az alvás áll a középpontban: „Üljünk le egy percre az úthoz, (vagyis indulás előtt).” A magyarázat szerint egykor az emberek úgy tartották, hogyha sietősen indulnak útnak, a ház szelleme (az oroszoknál domovoy) követni fogja őket, így a ház védelem nélkül marad és pusztulás vár rá. (Azt, hogy a házszellem távozása miért okozhat álmatlan éjszakákat, ez alapján nem nehéz összerakni.) Ezért igyekeztek úgy tenni, mintha nem mennének sehová, így megtévesztve a szellemet. Ugyanakkor, ennek némileg ellentmondva azt sem zárták ki, hogy a házszellem jeleket küldhet arról, hogy mennyire lesz szerencsés az utazás. Ha pedig rossz ómenek érkeztek, például leesett valami a falról, eltört egy tányér, akkor az utazást el kellett halasztani.
Ennek bizonyára praktikus okai is voltak, mert ha az ember még megáll (vagyis leül) egy pillanatra, mielőtt kilép az ajtón, rendezheti a sorait, a gondolatait, a figyelmét, és eszébe juthat, ha esetleg elfelejtett valamit. Ennek későbbi leágazása lehet a bőröndre ülés, amit sokan elsősorban praktikus okokkal indokolnak.
De keresgélhetünk még tovább is,
mert a házszellemekben a rómaiak voltak igazán otthon, és az orosz domovoyt gyakran szokás ezekhez hasonlítani. (A dom- szótő a római domus-otthon szóban is megtalálható).
A Szlávok Krónikája szerint a római penates nevű házi istenek tisztelete eltrejedt volt az elbai szlávok körében. Talán tényleg a csehektől ered az ehhez kapcsolódó mondás, amely elterjedt a szláv népek körében és a régióban.
Egy forrás szerint egyébként a rómaiaknál is megvolt ez a szokás, hogy indulás előtt leültek egy percre, nem ritkán azért, hogy a szerencsés utazásért imádkozzanak. Ugyanakkor minden indulás és megérkezés rituális jelentőséggel bírt, amiben a küszöbnek kiemelt szerep jutott: ez választotta el a ház spirituális terét a kinti világtól. Az érkező vagy távozó megérintette a küszöböt és rövid imát mondott.
(A küszöb motívuma sok szláv népmesében is felbukkan más, házhoz kapcsolódó rituálék mellett, mint például a sarkokba köpködés, aminek szintén védelmező funkciót tulajdonítottak.)
Bár az angol mondás valószínűleg újabb keletű “szellemesség”, mint a magyar, nem kizárt, hogy a szólások mögött ugyanaz a tudattalan hit húzódik, hogy ha le lehet ülni, akkor “minden rendben”.
Ha tehát vendégségbe mentek vagy vendéget fogadtok, ne feledkezzetek el a ház szellemeiről sem!
Borítókép: Unsplash
Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket!
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
ITT KÉRJ INGYENES HÍRLEVELET ✉️
Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több szokás
De jó – a cím alapján hirtelen azt hittem Ti hívtok a birtokra látogatóba embereket:-)) . Ha hozzánk jött valaki mindig azt mondták leülünk kicsit, hogy ne vigyük el az álmotok- sokszor nem is várták meg, hogy hellyel kínálják őket a szüleink. No persze ez csak a közeli ismerősökre vonatkozott. Anyukám ha valakinek nem örült azt úgy ki tudta mutatni, hogy sürgősen elment a váratlan vendég:-)) Apám nagyon szívélyes ember volt, azonnal hellyel kínált mindenkit és már hozta is a saját borát:-)))jó kis savanyú zalai noha- így mondták nem noahnak – , nem igazán volt vendég marasztaló:-))
Akkor apukád a borával üldözte el a nem szívesen látott vendégeket? 😀
Ő ùgy gondolta finom😍😍mi is hősiesen kòstoltuk amikor haza mentünk😍
De ari. 🙂 🙂
Nekem is megvan a „Mi fán terem?” egy 1979-es kiadásban. Abban akartam megnézni a magyar szólást, de láttam, hogy már megelőztél. 🙂
A cikket elolvasva valami még eszembe jutott. Előfordul, hogy indulás után eszünkbe jut, hogy elfelejtettünk valamit magunkkal hozni/megcsinálni, és visszamegyünk a lakásba. Azt tartják, hogy ilyenkor le kell ülni kicsit, mielőtt újra elindulunk. Az okra már nem emlékszem, de lehet köze ennek a fentiek között felsotoltak valamelyikéhez?
A babona szerint nem lesz szencsénk, ha valamiért vissza kell menni és nem ülünk le.😍
Igen, szerintem ez ugyanaz a történet, hogy meg kell téveszteni a ház szellemét, nehogy velünk jöjjön véletlenül. 🙂
Ez lehetséges. 🙂