Újra áll a miskolci Villanyrendőr

miskolci villanyrendőr

Újra áll a miskolci Villanyrendőr


Miskolc belvárosában található egy kereszteződés, a Széchenyi és Szemere utca találkozása, amelyet Villanyrendőrként emlegetnek a helyiek, miután 1950-ben kézi vezérlésű lámpás forgalomirányítás épült itt. A lámpákat egy rendőr kezelte a külön erre a célra épített toronyból, mely a város látványossága volt egészen 1980-ig, amikor is elbontották. A 2010-es években viszont felmerült az ötlet, hogy újra felépítsék az irányítóbódét, immár várostörténeti kuriózumként.


Mostanra pedig a terv megvalósult. A régi helyén, megújult formában a miskolci önkormányzat civil összefogással és vállalkozói segítséggel újra megalkotta a város egyik legismertebb építményét. Miután az ötlet évekig “pihent”, néhány éve vállalkozók keresték meg az önkormányzatot, hogy hajlandóak lennének pénzt és munkát áldozni a Villanyrendőrért.


A városi önkormányzat azt reméli, hogy az építmény erősíti majd Miskolc identitását, és a miskolciaknak, valamint az oda látogatóknak “turisztikailag is érdekes” találkozási pont lesz. A Villanyrendőr Miskolc nagyvárossá válásának egyik szimbóluma is, és a Mancs-szoborral, valamint a Szinva teraszon található Miskolci lányok szoborcsoporttal egységes turisztikai vonzerőt ad majd a környéknek.

Forrás: MTI, Miskolc, képek: Fortepan/Magyar Rendőr, MTI/Vajda János

Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!


Kedves olvasó,

ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).

Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!   

még több hír

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

Miért költenek olykor hím madarak is?

Miért költenek olykor hím madarak is? A Pannon Egyetem Evolúciós Ökológiai Kutatócsoportja, a Debreceni Egyetem Reproduktív Stratégiák Evolúciója Kutatócsoportja, valamint az Állatorvostudományi Egyetem Biológiai Intézetének…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük