Most nem a Trevi-kútba kell dobni az aprópénzt

Most nem a Trevi-kútba kell dobni az aprópénzt


Megkezdődött a Trevi-kút helyreállítása, ami elsősorban a szennyeződések eltávolítását jelenti. A vizet leállították, a kút medencéje üresen tátong. Restaurátorok közben a szobrokon dolgoznak, a munkálatok ideje alatt pedig a kutat kerítés övezi, és részben állványok fedik.

A medence fölé viszont fémszerkezetű átjárót emeltek a látogatóknak. Egyszerre százharminc embert engednek át rajta, akiket folyamatosan terelnek, így pár perc áll rendelkezésükre a víz nélküli emlékmű megcsodálására és a fényképezésre. Az átjáró csak hét közben tart nyitva: hétfőn és pénteken reggel tizenegytől este kilenc óráig, a többi napon reggel kilenctől este kilencig.

„Az átjáróról egyedülálló rálátást kapunk a kútra” – mondta Roberto Gualtieri főpolgármester, aki szerint a helyreállítás december 24. előtt, vagyis a jubileumi szent év kezdetére befejeződik.


Rómában több mint kétszáz építési területen, többek között a Vatikánban és környékén, az Angyalvár területén, a Navona-tér szökőkútjain és a lateráni Szent János-bazilika helyreállításán is dolgoznak, és korábbi számítások szerint nem minden fog karácsonyig elkészülni.

A restaurálás teljes ideje alatt a Trevi-kútba tilos aprópénzt dobni.

Akit rajtakapnak, ötven euróra bírságolják meg. Viszont aki mindenképp szeretne hódolni a hagyománynak, és ezzel biztosítaná be, hogy még visszatér az Örök Városba, annak sem kell kétségbe esnie. A turistáknak ugyanis a kút közelébe egy kisebb medencét helyeztek el, abba hajíthatják a fémpénzeket. Sokan – attól tartva, hogy pénzdobálás nélkül nem térnek majd vissza Rómába – úgy „oldják meg” a műveletet, hogy a medence irányába dobják a pénzt nagy erővel, hogy végül a medencében vagy annak közelében érjen földet.

A megoldás nem mindenkinek tetszik, a New York Times például azt írta, Róma főpolgármesteri hivatala a Trevi-kutat „borzalmas kacsaúsztatóval” helyettesítette. Az amerikai napilap emlékeztetett arra, hogy a város napi csaknem háromezer euróra tesz szert a kútba dobott aprópénzből, amelyet a Caritas szervezete kap meg.

Naponta 10-12 ezer látogató keresi fel a Trevi-kutat, amelyet utoljára 2014-ben állítottak helyre, akkor a Fendi divatház finanszírozásával.

A főpolgármester megerősítette, hogy a kút újranyitását követően előzetes foglalási rendszert és belépőjegyet vezethetnek be a tömegturizmus szabályozására.

Forrás: MTI, kép: Unsplash

Előre is köszönjük, ha megosztod ezt a cikket másokkal is!

Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!


Kalandos tél város éjjel adomány pixa

Kedves olvasó,

ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).

Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!   


még több Olaszország

5 hozzászólás

  1. Mara, láttad a videóban, hogy mi olvasható a kút melletti ház falán lévő óriásplakáton? 🙂

    1. Author

      Haha, milyen szemfüles vagy, pedig meg is akadt a szemem a plakáton, de nem tűnt fel. 😀

  2. Max Mara napszemüveg:-))) naná, hogy rögötn kiszúrtam én is:-))
    Augusztus elején járt a kisebbik gyerekem Rómában , a kút közelébe sem került olyan iszonyatos tömeg volt. Az nagyon helyes, ha valami határhúzás van ebben. Azt nem tudtam, hogy a bedobált pénzt segélyszervezetnek adják- nemes dolog. Rómát egyszer biztosan látni kell. A Gregori Peck és Audrey Hepburn „Római vakáció” c. filmjét ahányszor elém kerül, megnézem:-))

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük