Szentjánosbogarak | Ismerd meg jobban!
köszönet az elődöknek
Alfred Brehm Az állatok világa (1863-69) című munkája nemzedékek tudását és életét határozta meg. Minden idők egyik legnagyobb szabású zoológiai összefoglaló munkája volt. E mű fejezeteivel a méltatlanul “elfeledett” szerzők munkája előtt tisztelgünk.
Időnként a hajdani szöveget kommentárral is ellátjuk, és ajánljuk a fajjal vagy témával kapcsolatos egyéb cikkeinket.
Néha azt hihetnénk, hogy ezekben a forrásokban már alig találni aktualitást. De ha nagyobbra nyitjuk érdeklődésünk látószögét, rögtön érzékeljük: ezek a munkák ma is ontják az érdekes megfigyeléseket, és minden nappal egyre tanulságosabbak azok a kontrasztok is, melyek a hajdani és mai szemléletek között feszülnek.
Alfred Brehm: Szentjánosbogarak (Lampyrinae)
1863-69 | magyarul 1901-1907
A világító- vagy szentjánosbogarak (Lampyrinae)
alcsaládját a jól látható felsőajak jellemzi.
A fej mélyen az előtorban fekszik és a hímeken két gömbölyűen guvadt nagy szemmel ellátott. A szárnyfedők hátul szétállók. A nőstények többnyire teljesen más, lárvaszerű külsőt mutatnak; szemük apró, szárnyfedőjük csökevényes.
Ezeknek a bogaraknak legérdekesebb tulajdonsága mindenesetre világítóképességük. Sötétben testükről kiinduló és messze látható fényt bocsátanak ki, amely izzó, egyenletes csillogásban vagy sugárszerű, hirtelen felvillanásban nyilvánul. A fény faj szerint is lehet különböző, vakító fehér, zöldesen vagy kékesen csillámló.
A világítás lefolyásának részleteiről még nem vagyunk teljesen kioktatva, annyi azonban bizonyos, hogy ez alkalommal gyors anyagbomlás folyik, a nélkül, hogy e mellett a legcsekélyebb hőképződés kimutatható lenne.
A szentjánosbogarak fényforrása mindenkor a bogarak egyes pontjaira szorítkozik, ahol a légcsövekkel gazdagon ellátott zsírszövet különleges világítószervekké alakult. Ilyen világítószerve nemcsak a kifejlődött bogaraknak, hanem rendszerint a lárváknak és báboknak is van. A mi nagy szentjánosbogarunknak pedig már a tojása is világít.
Némelyik világítóbogár, mint pl. az olasz szentjánosbogár (Luciola italica L.) csak éber állapotban és éjjel, nappali alvása közben még sötétben sem világít. Ennél a bogárnál a világítás bebizonyítottan az idegrendszer befolyása alatt áll. Más esetekben azonban a világítás állandóan és egyenletesen történik, mint pl. a mi szentjánosbogaraink bábjain.
Nálunk többféle szentjánosbogár fordul elő.
A kis szentjánosbogár (Phausis splendidula L.) hímje 8–10 mm hosszú, szürkésbarna, szárnyas bogárka, előtorán két áttetsző ablakfolttal és tompa hátulsó szögletekkel. A féregszerű sárgásszürke nőstény középső torgyűrűjének hátlapján a szárnyfedők csökevénye két apró levélszerű lemezke alakjában látható.
Meleg és teljesen szélcsendes júniusi estéken a hímek a langyos levegőben tündéri játékot űznek. Száz meg száz szikrácska cikázik az éj homályában csendes táncot járva.
Ha sikerül egy ilyen világító kísértetet elkapni, megállapíthatjuk, hogy a fény a has két egymás után következő lemezének két nagy és lapos fehér foltokként feltűnő világítószervéből indul ki. A fűben vagy bozótban elrejtve pislogtató szárnyatlan és így repülni nem tudó nőstények világítószerve teljesen hasonló, azonban az 1–6. haslemez oldalán is bírnak ilyen berendezéssel.
A nagy szentjánosbogár (Lampyris noctiluca L.) hímjének barna előtorán nem találjuk meg a két ablakfoltot. Amíg a szárnyas hím csak 11–12 mm, addig a szárnyatlan nőstény 16–18 mm hosszú is lesz, színe szürkésbarna, hátlemezeinek széle pedig sárgásan vagy rózsaszínben tündöklő.
A nősténynél a fény a 6. és 7. haslemezen fekvő, haránt futó csíkot képező, nagy világítólemezből fut ki, amihez még két a lárvakorból megmaradt fénylő pont a 8. haslemezen és végül még néhány alakban, fekvésben és számban változó világítófolt az 5. haslemezen járulhat. A hím világítása sokkal gyengébb, mint a nőstényé, mert hasán csak az említett két világítószerve van.
A szentjánosbogár világítása mint riasztószer ellenségei távol tartására alig jöhet tekintetbe, ellenben a kifejlődött állatoknál valószínűleg a másik nem odacsalogatására szolgál.
Erre vonatkozólag felette érdekes megfigyeléseket köszönhetünk Bongardtnak, aki megállapította, hogy a nőstények este hátukra fekve és világítószervekkel ellátott potrohuk felemelésével igyekeznek a közeledő hímek figyelmét magukra terelni, amikor fényük messze távolságból is észrevehető. A hímek rajzásának elmúltával Bonghardt a nőstényeket csak rendes fekvésben és nem mint azelőtt az erdők szélén lévő lejtőkön, hanem inkább benn az erdőben elrejtőzve találta.
A világítóbogarak gömbölyű tojásaikat a földbe rakják, ezekből hosszúra nyúlt, kissé összelapított, hatlábú lárvák kelnek ki, amelyek feje nagyon apró és az első torgyűrű alatt elrejtett. Az utolsó potrohgyűrű a test tolatására előrenyujtható és Taschenberg szerint a reá tapadó szennydarabkáktól való tisztogatásra is szolgál.
A szentjánosbogarak lárvái rablók,
hegyes felső állkapcsukkal merészen támadják meg a kisebb házas és meztelen csigákat, amelyek sokszor nagyobbak, mint ők. Mindazonáltal sikerül nekik zsákmányukat legyőzni; Vogel megfigyelései szerint ugyanis átfúrt felső állkapcsukon keresztül a sebbe eresztik középbelük bénító és szétbontó hatású váladékát.
Gyönyörködtető szépségű a világítóbogarak fényhatása a tropikus országokban. Brazíliában lidércfénynek (Vagur lume) nevezik ezeket a kis fényművészeket, amelyek októbertől kezdve az egész esős időszak alatt éjjelenként a levegőt varázsos fénnyel töltik meg.
Egyedülálló, mondja Ohaus, az a színjáték, amikor az éj sötétjében a folyók partján vagy a hegyek oldalán titkos jelre hirtelen ezer és ezer villámló fényecske gyullad ki, majd újra elalszik, hogy szabályos időközökben nemsokára újból megjelenjék.
Ilyen időszakos felvillanás különböző tropikus szentjánosbogarak tulajdonsága. Sokszor a világító hímek is képesek ütemszerűen fel- és alászállni, amint azt Osten-Sacken az észak-amerikai Photinus pyralis L.-n megfigyelte, amelynél a fény csak felszálltukban villan meg.
A Malachiinae-alcsaládban, a többitől eltérően, jól látható felsőajak van kifejlődve, azonkívül ezek lába hosszú és vékony, feje és tora pedig lapos. A bibircses bogár (Malachius aeneus L.) 6–7 mm-es testhosszával számos fajrokona között a legnagyobb. Színe fénylő érceszöld, feje elől sárga, előtorának elülső sarkai és szárnyfedői, egy széles varrat melletti zöld folt kivételével, skarlátpirosak.
A hímek harmadik csápízének csúcsa lefelé görbült kampóval fegyverzett. Ennek a bogárnak legérdekesebb tulajdonsága azonban az, hogy a legkisebb ingerlésre melle szélén piros, mirigyekben gazdag, puha, bőrszerű bibircseket tud kipöffeszteni.
A bibircses bogarak a legerősebb napfényben sürgölődnek-forgolódnak a rétek füvein, virágain, ahol más rovarokra vadásznak, és mint ilyen rablók alkalmasint hasznosakká is válnak. Taschenberg pl. megfigyelte, amint a repce-fénybogár lárváira vadászott. A bogár ragadozó, hatlábú lárvájának potrohvége két vaskos csücsökben végződik, kétszer telel át és rejtett életet él, többnyire fakéreg vagy öreg szalmafedelekben húzódik meg.
Fotó: Wiki, Pixabay
Előre is köszönjük, ha megosztod ezt a cikket másokkal is!
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több bogár
Az univerzum lámpásai, milyen szép videók:-) Misztikus és és lenyűgöző.
Bármikor sok szentjánosbogarat láttam, mindig vízparti élőhelyen jártam. Most talán abban is reménykedhetünk, hogy nálunk is többen lesznek, mondjuk a patakparton.
„mondjuk a patakparton” és mondjuk Szent Iván éjjelén – akiről állítólag a nevüket is kapták. Mit nem adnék egy ilyen videóért! 🙂
Valahol olvastam, hogy szeretik a vizes élőhelyek közelségét. Szóval reménykedjünk ebben is! Hátha…
Anno néhány éjszakai pecázásnál annyira ámultunk, hogy akár a botot is vihette volna a hal. 🙂 Egyszer éjjel jöttünk valahonnan haza, és el nem tudtam képzelni, hogy miféle led világít a földön a garázs előtt. Az még lárvaszerű volt, és egyedül próbálkozott, mázlija volt, hogy nem tapostuk el. Azért is jól jött neki a kis led. 🙂