Réti csík | Ismerd meg jobban!
köszönet az elődöknek
Alfred Brehm Az állatok világa (1863-69) című munkája nemzedékek tudását és életét határozta meg. Minden idők egyik legnagyobb szabású zoológiai összefoglaló munkája volt. E mű fejezeteivel a méltatlanul “elfeledett” szerzők munkája előtt tisztelgünk.
Időnként a hajdani szöveget kommentárral is ellátjuk, és ajánljuk a fajjal vagy témával kapcsolatos egyéb cikkeinket.
Néha azt hihetnénk, hogy ezekben a forrásokban már alig találni aktualitást. De ha nagyobbra nyitjuk érdeklődésünk látószögét, rögtön érzékeljük: ezek a munkák ma is ontják az érdekes megfigyeléseket, és minden nappal egyre tanulságosabbak azok a kontrasztok is, melyek a hajdani és mai szemléletek között feszülnek.
Alfred Brehm: A réti csík (Misgurnus fossilis L.)
1863-69 | magyarul 1901-1907
Réti csíkok (Misgurnus Lacép.)
A réti csíkok, Misgurnus Lacép., nemzetsége lapos oldalú, nyúlánk termetű halakból áll. Igen apró pikkelyeik a bőrben vannak elrejtve. 10–12 bajuszszáluk közül 4 az alsóállkapcson ered. Farokúszójuk lekerekített.
A réti csík (Misgurnus fossilis L.)
A réti csík, Misgurnus fossilis L., más nevén: csík, halcsík; fajtái: barnacsík, csíkdáma, csíkkirály (Herman O., Unger), száját 10 bajusz köríti, 4 a felső és 6 az alsó ajakán. Teste feketés, 5 sárgás és barnás harántsávval, hasa világossárga fekete pettyekkel. A hátúszóban van 3 fél és 5–6 egész, a mellúszóban 1 és 10, a hasúszóban 1 és 5–6, az alsóban pedig 16 sugár. Hossza nálunk 30, Szibériában ellenben 50 cm.
A réti csík Európa északi és keleti részében mindenütt előfordul, de csak iszapos fenekű tavakban és folyókban és sohasem tömegesen. A telet az iszapba rejtőzve tölti el, s oda vonul el, hogyha a víz a nyári hőségben elpárolog. Ebben a helyzetben hónapokig kibírja minden baj nélkül.
Nem merül álomszerű állapotba,
hanem éber és mozgékony, s ha újra vízbe kerül, vidáman fickándozik, ami annak a bizonyítéka, hogy az iszapban való kényszertartózkodást nem veszi természetellenes helyzetnek. Olyan helyeken, ahol a réti csík előfordul, nyáron a lakosság, éppúgy, mint a szingalézek a kígyóhalakat, kiássa a nedves rét talajából. A réteken turkáló sertések is ízletes falatokhoz jutnak ezen a réven.
„A csíkkirály egy sajátságos betegedésnek köszöni a címét, a sárgaság egy nemének, mely vagy az egész csíkot szállja meg, amidőn egész narancssárgává válik, vagy a hátrészen terjed, s ekkor tarkítja az állatot. Az állat e miatt meg nem fogy, élénk marad. Nálam egy ilyen király hét hónap lefolyás alatt közönséges csíkparaszttá változott; a színeződés a has felől kezdődött, s az egész soron úgyszólván pénzről-pénzre haladt.”
„A csíkdáma a rendes réti csíknak még alapszínét sem tartja meg, hanem testszínesfehér, valóságos albínó. Az egyik jelenség tehát chlorochroizmus, a másik albinizmus. Az előbbit a Mosztongából és az Ecsedi-lápról – Börvely falu – ismerem; a másikat csak az utóbbi helyről. Egészen ritka jelenségek.” írja Herman Ottó.
A réti csík, mint Babok és Dedek kísérleti úton megbizonyosodott, oxigénben gazdag vízben is megtartja béllélegzését; 15 C°-os vízben kétóránként 5 lélegzetet vesz a belével, 25 C°-osban pedig 19-et. Kifőzött, tehát oxigénmentes vízben ez a szám 25 C° mellett óránként 67-re emelkedik. A béllélegzés a réti csíkban sokkal tökéletesebb, mint közeli rokonaiban.
A réti csík, úgy látszik, igen érzékeny a légköri változások iránt. Ha zivatar közeledik, rendkívül nyugtalanná válik, az iszapos fenékről a felszínre jön, s állandóan levegőt szipákolva, szemmel láthatóan aggodalmaskodva úszkál ide-oda. A vihart már 24 órával korábban megérzi, úgyhogy az időjós nevet valóban megérdemli.
Ez az érzékenység valószínűen úszóhólyagja sajátságos szerkezetével függ össze. A hólyag szabad vége közvetlenül a bőrhöz simul, s így a légnyomásbeli változások könnyen befolyásolhatják. Ezeket a hatásokat Weber-féle csontocskák közvetítik a belső fülbe. Tápláléka mindenféle féregből, víziállatokból és halivadékokból kerül ki, de rendszeresen fogyasztja a korhadó növényeket is.
A réti csík,
jóllehet áprilisban és májusban kb. 140.000 ikrát rak le, mégsem szapora, aminek valószínűen abban van a magyarázata, hogy ivadékát a többi hal nagy tömegben pusztítja. Húsát sok helyen nem kedvelik, mivel iszapíze van, sokakat pedig nyálkássága riaszt vissza tőle. Ízét egyébként könnyen megjavíthatjuk, ha a kifogott halat egy ideig olyan medencében tartjuk, amelyen állandóan friss víz áramlik keresztül.
A szűk medencékben való fogságot a réti csík sokkal jobban elviseli minden más halnál. Megelégszik kis üvegmedencével is, ha a fenekét 2 cm-es homokréteggel fedjük be. A vizét is elég hetenként egyszer-kétszer váltani, táplálék gyanánt pedig zsemlemorzsákkal is beéri. Szállítására nedves friss mohát használnak, de vigyázni kell, hogy az edény szellőzzék, a vízben való szállítás természetesen sokkal biztosabb.
A réti csík hazai termőhelyei: a Mura, a Fertő, a Balaton, a Tapolca, Erdély vizei, a Velencei-tó (Petényi), a Sárrét, a Szernye, az Ecsedi-láp és a Bodrogköz mocsarai (Herman Ottó), továbbá a Temes ár területein lévő kubikgödrök (Bodrossi).
Fotó: Wiki, Pixabay
Előre is köszönjük, ha megosztod ezt a cikket másokkal is!
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több hal
Valamikor itt is szedték az öreg horgászok, azzal csaliztak harcsára. Volt egy árokrendszer ami össze volt kötve az ártérrel, a földekről vezette le a csapadékvizet, Kocsis-árka a neve, ott keresgették az profi pecások. Még megvan az árokrendszer, csak már benőtte a susnya, és víz meg igen ritkán van benne. Biztos kipusztult belőle az utólsó csík is