Őszi eső? Talán most végre nagy nehezen összejön!

Lassan fél éve már, hogy nagy esőkre várunk. Ne higgyétek, hogy nincs aszály. Hőség nincs, de ezen a helyen, nálunk, a rezervátumban a hivatalos adatok szerint körülbelül a 90 napos csapadék anomália mínusz 50 mm körül van (az Alföldön sok helyen több mint 100 mm!). Az ország szinte teljes egésze mínuszban áll, jelentős része súlyos mínuszban továbbra is, csak épp a hűvös időjárás, az állandó ború miatt ez már nem olyan feltűnő, mint volt a nyáron a pusztító negyven fokban.
Június negyedikén állt meg a patakunkban a víz.
Azóta várunk arra, hogy olyan eső jöjjön, ami feltölti a medret. Ez eddig nem sikerült. Először a nyári árasztások, majd az őszi árasztások lehetőségéről tettünk le. Lassan vége az ősznek. Csodálatos, hogy a makacsul maradó szárazság ellenére – hála a vadkameráknak és a vadkamera-hálózatot támogató olvasóinknak – megkerült két vadonatúj vízimadárfaj, a guvat (Rallus aquaticus) és a kis sárszalonka (Lymnocryptes minimus) is. De a vízimadaraink java már messzire jár, és még többen mennek el a napokban. Még ha lenne víz egyszer csak bőséggel, az őszi madárvonulásnak csak a legvégét kaphatnánk el.
Sebaj, ez az év így alakult.
Vannak előnyei is. A gázlóink megszilárdultak, tömörödtek és benőtte őket a növényzet. De azért most – akár van madár, akár nincs madár – jöhetne már a víz. Valamikor újra fel kell tölteni a talajt is. Az elmúlt hetekben lassan, a kisebb cseperészések és nagy harmatok nyomán valamiként egész szépen visszatöltődött a mederben a víz, bár az Árasztó-gázlónál még mindig körülbelül 60-80 centit kellene emelkednie, hogy megkezdje a Nagyberek elöntését. Valami vizecske van már a Cselle-öbölben is, valami vizecske pang már az Árasztó-csatornában, sőt a Nagyberek-csatornában is. Mindez arra jó, hogy amennyiben jönne tisztes csapadék, ne a nulláról rajtoljunk el. Most úgy gondolom, hogy egy heves, kiadós zápor talán már elég lenne a visszatöltéshez.
Rég nem ígértek annyi esőt, mint ma éjjelre. Reménykedünk. Várjuk, hogy megdördüljön az ég, és felzúgjon az eresz. Várjuk, hogy özönvíz vágtasson az utakon. Várjuk, hogy végre megemelkedjen a patak, és végre kimehessen a víz a nádasainkba és a rétre. Várjuk.
Várunk…
Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket! Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá! | ITT KÉRJ INGYENES HÍRLEVELET ✉️ | Illusztrációk: Centauri

Kedves olvasó,
lépj be a Klubba ITT, hogy elérhess minden támogatói tartalmat! Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha másként szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több „Kert és vadon”










































Ahogy ott ülsz a széken, olyan, mint egy pecás, aki snecizik. 🙂 Csak a bot takarásban van. 🙂
Pedig itt csak fürge csellére meg kövi csíkra lehetne menni, azok meg védettek, és amúgy sem akarnám. | egy ideje szépen esik, most nagyon reménykedünk. Arra számítunk, hogy holnap emelkedni fog a víz jelentősen.
Milyen békés hely- jó lehetett ott üldögélni és csak merengeni. Itt szakadt az eső egész este- remélem ott is és beszámolsz majd a vízállásról. A patakparton az a termetes fa- azt is te ültetted?
Szeretem a vízen sodródó leveleket- mindig valami időtlen folytonosság jut róla eszembe.
A képen a torkolatnál üldögélsz? Netán épp a time-lapse videót készíted? 🙂
Itt tegnap délután óta kitartóan esik – végre. Remélem, hogy ott is, és ez látható a patakokon is!