Olaszországban korlátozzák a munkavégzést a hőség miatt
A rendkívüli hőség miatt tucatnyi olaszországi tartományban a déli óráktól egészen délután közepéig korlátozzák a szabadtéri munkavégzést.
Alessandro Riccardi, az elsősegélyosztályokon dolgozó orvosokat tömörítő szövetség (Simeu) elnöke az Ansa hírügynökségnek elmondta, hogy közel húsz százalékkal emelkedett a hőség okozta rosszullétek aránya az egész országban az évszakban megszokotthoz képest.
Egy hatvanhat éves kínai nő elájult a milánói dóm tetején, ahová lánya és unokája társaságában kevéssel déli tizenkét óra előtt ment fel. A nagy melegben hirtelen elveszítette eszméletét, és a tűzoltók, majd a mentők siettek segítségére, akik a város központi klinikájára szállították. A kórház közlése szerint a rosszullétet a forróság okozta.
A Coldiretti termelői szövetség
a földeken dolgozó félmillió munkás egészségének védelmét szorgalmazta, akik a nyári hónapokban a zöldséget, gyümölcsöt takarítják be. Hangsúlyozták, hogy minden védőeszközt biztosítani kell a dolgozóknak, valamint a betakarítást a reggeli és az esti órákra kell hagyni.
A legnépesebb olasz régió, Lombardia kormányzója, Attilio Fontana kedden rendelkezést írt alá, amely szeptember közepéig megtiltja a délután fél egy és négy óra közötti szabadtéri munkavégzést megszabott hőmérséklethatár fölött. Az intézkedés vonatkozik többek között az építkezésekre és a kertészetekre. Korábban ugyanígy rendelkezett Abruzzo, Emilia-Romagna, Szardínia, Basilicata, Calabria, Campania, Lazio, Liguria, Puglia, Szicília és Toszkána tartomány vezetése.
Olaszországban június 26. óta tart az idei nyár második hőhulláma. A vörös színű riasztás hétfőn huszonegy, kedden tizenhét városban lépett életbe, szerdán tizennyolcban lesz. Az egészségügyi minisztérium kritikus forróságra figyelmeztetett Bolzano, Bologna, Brescia, Firenze, Perugia városában, de nem jobb a helyzet Triesztben, Rómában és a szicíliai Palermóban sem (ahol egyébként jelenleg két fokkal kevesebb van a Windy időjárásalkalmazás szerint, mint Budapesten).
Az olasz főváros utcáin a hőmérők negyven fokot mutatnak.
Genovában a hetven év felettiek reggel fél nyolctól ingyen vehetik igénybe a tömegközlekedési eszközöket. Így akarják rávenni őket, hogy a legkevésbé meleg napszakokban közlekedjenek. Gyakoriak a bozót- és erdőtüzek Szardínia szigetén éppúgy, mint Róma térségében. Ezzel egy időben Piemont, Lombardia és Veneto régióra hirtelen viharok csaptak le: az áradásokban két ember életét veszítette.
Forrás: MTI | Borítókép / illusztrációk: Pixabay
Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket!
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
ITT KÉRJ INGYENES HÍRLEVELET ✉️

Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több Olaszország









































„megtiltja a délután fél egy és négy óra közötti szabadtéri munkavégzést…”
Sok évvel ezelőtt Athénban az Onassis kardiológiai központban az egyik hölgy azt mondta, egy óra után már nem dolgoznak és 4 hónap szabadságuk van amit ki is vesznek – no persze nem egyszerre mindenki. Itthon két hetet lehet úgy kivenni, hogy azt a munkavállaló mondja meg mikor, az összes többivel a munkáltató rendelkezik. Miközben van egy olyan szabály, hogy év végéig mindet ki kell venni. Szét van szabdalva az egész, egy egy hosszú hétvégét ki lehet csípni, no de az mire elég? A déli népek sokkal humánusabbak ebben a dologban.
4 hónap szabadság, amit kivesznek? 🙂 Ilyet én is akarok. 🙂
Görög országba kell költözni:-)))))