A nyestkutya | Ismerd meg jobban!
köszönet az elődöknek
Alfred Brehm Az állatok világa (1863-69) című munkája nemzedékek tudását és életét határozta meg. Minden idők egyik legnagyobb szabású zoológiai összefoglaló munkája volt. E mű fejezeteivel a méltatlanul “elfeledett” szerzők munkája előtt tisztelgünk.
Időnként a hajdani szöveget kommentárral is ellátjuk, és ajánljuk a fajjal vagy témával kapcsolatos egyéb cikkeinket.
Néha azt hihetnénk, hogy ezekben a forrásokban már alig találni aktualitást, de ha nagyobbra nyitjuk érdeklődésünk látószögét, rögtön érzékeljük: ezek a munkák ma is ontják az érdekes megfigyeléseket, és minden nappal egyre tanulságosabbak azok a kontrasztok is, melyek a hajdani és mai szemléletek között feszülnek.
Alfred Brehm: A nyestkutya
1863-69 | magyarul 1901-1907
Eredeti hazája Szibéria, Mandzsúria és Japán tundrái és erdői. Nagy szaporasága miatt több évtizede terjed nyugat felé, már megjelent Európában is
Nyestkutyák (Nyctereutes Temm.)
A kutyák ez utolsó alnemét szintén mindenevésre berendezett fogazat jellemzi; jól fejlett fogaik gumósak. Koponyájuk szerkezete tekintetében leginkább a Lycalopex alnem fajaival egyeznek meg. Viszont egész alkatuk szerint inkább hasonlítanak a menyétekhez, mint a kutyákhoz, úgyhogy legismertebb képviselőjük valóban jogosan viseli a nyestkutya nevet.
A nyestkutya (Canis procyonoides Gray)
A nyestkutya megnyúlt, hátul megvastagodott teste alacsony, gyenge lábakon nyugszik. Feje rövid, keskeny és hegyes, farka nagyon rövid, majdnem csonkszerű és bozontos, füle rövid, széles, lekerekített és majdnem olyan, mint a nyesté, de eléggé változó, egyszer világosabb, máskor sötétebb, kivéve egy meglehetősen széles, a vállon keresztül az elülső lábak felé húzódó sötétbarna sávot és az ugyanolyan színű lábszárakat.
Feje és nyakának oldala rendesen világos hamuszürke, a többi része barnás; pofája és fülének nagyon éles határú szegélye barna, hasoldala világosbarna.
Farkának nagyobbik hátulsó fele feketésbarna; az említett vállsáv előtt a nyakon, és a sáv mögött a törzs oldalán egy-egy nagy, szennyes izabellasárga folt látható. Az egyes szőrszálak töve barna, hegye a szőrnek körülbelül egyharmadáig leterjedően fakósárga.
Gyapjúszőre, Radde szerint, dúsabb minden más kutyáénál és ezért prémje nagyon értékes volna, ha nemezszőre nem volna olyan durva, mint a borzé, és ha erősen változó általános színezte nem zavarná a belőle készített prém egyenletességét.
A színezet nyáron észrevehetően sötétebb.
Az állat egész hossza, tehát beleértve a 15 cm hosszú farkat is, 75–80 cm, marmagassága csak 20 cm. Hazája Japán, Kína északi része és az Amur-tartományok.
Radde szerint szabadon élő, részben fogságban tartott példányok megfigyelése alapján életmódját a következőképpen ismerteti:
Miként a farkas, a sakál és a pusztai róka, a nyestkutya sem ragaszkodik egyetlen helyhez, hanem meglehetősen tág területet kóborol be. Télen folyó- és patakvölgyekben telepszik meg, nyáron ellenben valószínűleg nem igen válogatós abban, hol üsse fel sátorfáját.
Nappal összegömbölyödve, fejét és lábait majdnem teljesen elrejtve hosszú szőrözetébe, a magas sászsombékok között alszik, melyek kedvelt tartózkodási helyét sokszor járhatatlanokká teszik, de behúzódik alkalmasint elhagyott rókalyukakba és más állatok lakásaiba is.
Vadászni éjjel megy.
Nem fut gyorsan, járása inkább a cibetmacskáéhoz hasonló, hátát gyakran felpúposítja és hirtelen oldalugrásokat tesz. A rókához hasonlóan szívesen jár éjjel a jégre. Ha teheti, régi csapáját követi, kisebb ugrásokkal halad, mint a róka, ritkán rakja mind a négy lábát egyenes vonalba, s gyakrabban ugrik, mint üget.
Hangja halk nyávogás, haragjában sajátságos morgás, melyet rendesen nagyon elnyújtott, panaszos vinnyogás követ. Nappal félénk és ijedős, éjjel azonban még a magánál erősebb kutyával is szembeszáll. Mivel eléggé óvatos és fölötte falánk, könnyen áldozatul esik a csapdának és a méregnek.
Leginkább egerekre és halakra szokott vadászni. Amazokat nyáron társasan, vagy családja tagjaival üldözi, s e végből a hegység lankásaira és a síkságokra is leereszkedik. A vadászatot akként űzi, hogy a társaság szétszóródik, egy pontból ívalakban szertefut, s egy másik ponton ismét találkozik. A halakra éppoly buzgón és mohón leselkedik, mint a róka s ezért ott ólálkodik a patakok és folyók partján.
A halat annyira szereti, hogy ameddig ehhez hozzájuthat, a magasabbrendű gerinces állat húsára rá sem néz. Nyolc-tíz, araszos halat meg tud enni egyszerre, anélkül, hogy jóllakna, s ha bőviben van e különösen kedvelt táplálékának, nem tud belőle eleget enni. A frissen fogott, vagy még elevenen elébe vetett halnak néhányszor gyorsan a fejébe harap, hogy biztosítsa magának a zsákmányt.
E mellett nagyon kedveli a legkülönfélébb növényi táplálékot is, így a földi epret, a vackort, sőt a birártunguzok állítása szerint a makkot is, szóval inkább mindenevő, mint bármely más kutyaféle.
A telet csak akkor tölti a szabadban,
ha nem tudott meghízni, máskülönben, miután mint a medve és a borz még a lehullott vackort is fölfalta, novemberben valami elhagyott rókalyukba, vagy a földbe mélyebben behatoló üregbe vonul vissza rövid téli álomra, tehát még ebben a tekintetben is inkább bizonyos nyestfajokra emlékeztet, mintsem a kutyákra.
Radde, aki a téli hónapokban csak nagyon ritkán találkozott vele, ezt a meglepő dolgot a tunguzoktól tudta meg, akik, mint minden vadásznép, kiváló megfigyelők. Azt is tőlük hallotta, hogy a nyestkutya csak fagymentes üregekben telel.
A nyestkutyát strichnin-pirulákkal nagyon könnyen el lehet ejteni, de megtalálni már kissé nehezebb, mert elnyeli a mérget, de még jó messzire elmegy, mielőtt összerogyna. Radde a méreg által elhullott állatokat rendesen a patakokmente tisztásain lelte meg, ahova az állat utoljára még inni ment. Gyors és gyakorlott kutyák hamar fölhajtják és rövid küzdelem után legyűrik.
A szibériai bennszülöttek, a japánok és a kínaiak a húsát is megeszik, a bőréből pedig rendesen kucsmákat készítenek.
A fogságba került nyestkutya rendesen meglehetősen gyorsan megszokja az embert, vadságát is hamar elveszíti, de félénkségét nem. Eleinte csak akkor eszik, ha azt hiszi, hogy nem látják, később azonban, különösen, ha halat lát, ezzel sem törődik.
Állatkertjeinkben több alkalommal élt már nyestkutya. Frankfurtban egy nőstény 1898 június 1-én öt kölyköt szült. Ezek bundája kezdetben egészen fekete volt, októberben azonban már csak kissé kisebb termetüknél és gyámoltalanságuknál fogva tértek el az öregektől.
Fotó: Pixabay
Előre is köszönjük, ha megosztod ezt a cikket másokkal is!
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több tundra
Köszi szépen!
Cuki pofa, a félelmetes karmokkal.