Elkezdődött a nemzetközi balettverseny, a Budapest Ballet Grand Prix

balett tánc art művészet pixa 14

Elkezdődött a nemzetközi balettverseny, a Budapest Ballet Grand Prix

A péntekig tartó versenyt a 14-24 éves korosztálynak hirdették meg.

A professzionális iskolák, együttesek versenyzői három korcsoportban mutatkozhatnak be klasszikus balett és moderntánc kategóriákban, szólóban és pas de deux-ben. A rendezvény lehetőséget biztosít a fiatal táncművészek számára, hogy nemzetközi színtéren, nemzetközi zsűri előtt mérettessék meg magukat.

balett tánc art művészet

A II. Budapest Ballet Grand Prix-re 31 országból 157 jelentkezés érkezett,

és az előválogatást követően 90 résztvevő mutatja be tudását a neves balettművészekből és koreográfusokból álló zsűri előtt. A zsűri elnöke ifj. Harangozó Gyula, tagja Maia Makhateli, Aki Saito, Federico Bonelli és Krzysztof Pastor. A rendezvény pénteken gálával zárul. A versenynek a Nemzeti Táncszínház, a díjátadó gálának a Müpa ad otthont.


A verseny ideje alatt workshopokat szerveznek, és a versenyzők két alkalommal a zsűritagokkal is beszélhetnek produkcióikról. A rendezvény lehetőséget biztosít a fiatal táncosoknak a kapcsolatépítésre, és a pályakezdésüket is segítheti, a legkiválóbb táncosoknak ösztöndíjat és karrierlehetőséget is biztosít.

A BBGP-n könyvbemutatót is tartanak: Megan Fairchildnak, a New York City Ballet volt vezető szólistájának A teljesítmény művészete című kötetét ismerhetik meg az érdeklődők.

Forrás: MTI | Borítókép / illusztrációk: Pixabay

Előre is köszönjük, ha megosztod ezt a cikket másokkal is!

Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!


balett tánc art művészet pixa 1 adomány

Kedves olvasó,

ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).

Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!   


még több tánc

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük