Nem hiszed el: szeptemberben 25 874 felvételt lőttek a vadkamerák!

szarvas 169 szerk

Nem hiszed el: szeptemberben 25 874 felvételt lőttek a vadkamerák!


Centauri cen logo Cenweb

Amint fontos adat, hogy 2025-ben több mint félmillió ebihal nevelkedett a rezervátumban (holott korábban 25 év alatt egy darab ebihal sem akadt), és fontos adat az is, hogy míg 2024-ben elértük a területünkön regisztrált fajok számával az ezret, az idén elértük az 1100-at is, úgy legalább ennyire fontos adat – főként a jövőre nézvést –, hogy a Webrezervátum, vagyis a vadkamera-rendszer jóvoltából hány felvételt kaptunk 2025. szeptemberében a programunk első etapjában.

Épp ezekben a pillanatokban mentjük külső tárolóra a szeptemberi felvételeket. Ebben a könyvtárban ebben a pillanatban pontosan 25 874 felvétel van. Ezt a digitális (videó és audio) adatbázist mindössze két kamerától kaptuk. Legalább két dolgot üzen ez a számunkra. Egyrészt azt, hogy mesze az átlag fölötti nálunk a vadmozgás. Másrészt egyértelműen üzeni ez a szám azt is, hogy ezzel a módszerrel akkora adatbázist, olyan belátást kaphatunk, amihez fogható korábban még teoretikusan sem merült fel.


2000 Felemás-bika Kisberek vadkamera hajnal 3
2025.10.10. | Kisberek, Nagygímdomb | Fotó: Centauri

Lassan eljön a Kánaán.

Ez a bőséges forrás

  • fontos tudományos adatbázis,
  • fontos betekintés az olvasóink és támogatóink számára,
  • és fontos alapanyag az ismeretterjesztéshez (könyvhöz is akár).

A most mentett szeptemberi termés egyfelől már szelektált, legalább 15 ezer felvételt máris töröltünk. A részletekbe most nem megyek bele, mert alighanem erősen érdektelen, de sok felvétel duplikátumban is megvolt (kisebb felbontásban). Akadnak gyenge minőségű, értékelhetetlen felvételek is. További szortírozás után körülbelül még 10 000 felvételt törlünk majd. Így is minimum 15 000 videó és fotó dokumentálja a rezervátum életét. És ez csak a kezdet. Még nem figyeljük a madarakat, az etetőket, a gázlókat…




Vadkamera agyagfal madarak vadak megfigyelés kutatás Leonardo 1

Kedves olvasó,

lépj be a Klubba ITT, hogy elérhess minden támogatói tartalmat! Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).

Ha másként szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!   


még több „Kert és vadon”

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

Mozgolódnak az őszi hollók

A rezervátumunkban immár hagyománnyá vált, hogy szeptember-október a hollók megfigyelésének, fotózásának és kutatásának időszaka. Tovább

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük