A mikroRNS felfedzéséért járt az orvosi Nobel-díj
A héten adják át a Nobel-díjakat, kezdve ma az orvosi Nobellel, amit idén is a sejtek biokémiájának témájában osztottak ki. Az orvosi-élettani Nobel-díjat két amerikai kutatónak, Victor Ambrosnak és Gary Ruvkunnak ítélték a mikroRNS és szabályozó szerepének felfedezéséért – derül ki az Index cikkéből.
Victor Ambros amerikai biológus C. elegans fonálférgeket vizsgálva fedezte fel a fehérjék kódolása helyett a belső szabályozási működésekben részt vevő rövid RNS-szakaszokat, amelyeket mikroRNS-nek neveztek el. Kollégája, Gary Ruvkun amerikai biológus arra jött rá, hogy mi a mikroRNS pontos szerepe a sejt irányításában.
Elöször hibának tűntek
Mint a cikkben olvasható, a mikroRNS-ek 1993-as felfedezésükkor különös hibának tűntek, de később nagy meglepetést okozott, hogy a segítségükkel egy addig ismeretlen biológiai mechanizmusra bukkantak. A mikroRNS-nek abban van szerepe, hogy a DNS-átírás után szabályozza a genetikai üzeneteket továbbító mRNS-t, hogy az megfelelően “kézbesítse” az üzeneteket. Később az is kiderült, hogy nemcsak a fonálférgek, de az emlősök sejtjeiben is így működnek ezek a molekulák. A mikroRNS-ek jelentősége többek között abban áll, hogy fontos szerepet játszanak a tumorok fejlődésének elindításában és leállításában.
Kedden a fizikai, szerdán a kémiai Nobel-díj kitüntetettjeit ismerteti a Svéd Királyi Tudományos Akadémia, míg csütörtökön hirdetik ki az irodalmi kategória nyertesét, ezt a díjat a Svéd Akadémia ítéli oda. Október 11-én Oslóban hozzák nyilvánosságra a Nobel-békedíj idei kitüntetettjét, majd október 14-én ismét Stockholmban azt, hogy ki kapja a svéd jegybank által alapított közgazdasági Nobel-emlékérmet.
A díjakat, amelyek mellé 11 millió svéd korona (389,62 millió forint) jár, a szokásoknak megfelelően az elismerést alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján, december 10-én adják át.
Kép: Wikimedia
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
Ez nagyon szuper, a mikroRNS mint intracellulàris motor, vagy lòtifuti kisinas🥰szòval a tudomàny minden területe összekapcsolòdik a sejtjeinkben.