Meccsre megyünk, Izrael otthona lettünk
Most sajnos egy kicsit csökkentett üzemmódban tudok jelen lenni az oldalon, de reményeim szerint ez a helyzet csak átmeneti, és igyekszem mielőbb teljes terjedelemben visszatérni. Ennek jegyében is osztom meg, mi történt velem a minap.
Nemrég olvastam egy cikket arról, hogy a Z-generáció mennyire ódzkodik és szorong a telefonálástól és mindig lehalkítja a mobilját. A cikk szerint ennek az az oka, hogy nem a telefonálásánon, hanem a cseten, videocseten szocializálódtak ezek a fiatalok. Nos, én ebből a szempontból, ha másból nem is, maximálisan Z-generációsnak számítok, mert sosincs felhangosítva a telefonom, általában utólag észlelem, hogy kerestek. Pedig elvileg azok közé tartozom, akik telefonon szocializálódtak. De az is lehet, hogy egy hiátusgenerációt testesítek meg, vagy egy generáció hiátusát, elveszve valahol a vezetékes telefonok virágkora és a mobilok divatja közt félúton.
De ezen a napon épp egy hívást vártam,
ezért kivételesen felvettem a hangot, és Kápotifózá épp abban a pillanatban keresett. Azért hívott, hogy megkérdezze, megyek-e velük az olasz válogatott meccsére. Azt gondoltam, égi jel, hogy épp elért, és hogy vette a fáradtságot, hogy megkérdezzen azután is, hogy már annyi közös programot lemondtam. Igent mondtam.
Kápotifózával évtizedek óta vagyunk b-közepes olaszfoci-rajongók. Számos meccset néztünk együtt itt-ott, de élőben még sosem láttuk az olaszokat. Az egész még a gimi elején kezdődött, amikor az egyik vb után kitört az osztályban a fociláz és az olaszrajongás. Ennek az egész spontán fellángolásnak nagy szerep jutott abban, hogy összekovácsolja a közösséget kis osztályunkban, lányokat és fiúkat egyaránt. Aztán a mai napig velünk maradt.
Amikor viszont a jegyet vettem, bevillant:
nem veszélyes ez? Nem lesz terrorakció? Az ellenfél ugyanis Izrael. Az UEFA Nemzetek Ligája sorozatáról van szó, ami egyfajta barátságos Európa-bajnokságnak felel meg.
És az a különös helyzet állt elő, hogy miután Izrael nem tud otthon meccseket rendezni, Magyarországot jelölte ki semleges meccshelyszínnek. Kispesten lesz tehát az Izrael-Olaszország. Nem feltétlenül evidens döntés, főleg abból az elterjedt nézőpontból nem, hogy Magyarország mindig az utolsó opció, bármiről is legyen szó.
De lám, itt valaki önként és dalolva épp minket választott, talán épp azért, mert terrorizmus szempontjából viszont tényleg az utolsó opció vagyunk, hál‘ Istennek, és reméljük, nemcsak „egyelőre“. Realistábbak szerint pusztán a stadionbérleti díj volt a döntő szempont, még realistábbak szerint a kettő együtt, de talán közrejátszhatnak a két ország közti szoros kapcsolatok is.
A biztonságra mindenesetre biztosan adnak majd,
mert a meccset az izraeli szövetség szervezi, és személyiigazolvány-számot is kértek a jegyhez. Nekem ez teljesen újdonság volt, bár biztos, hogy ilyesmi gyakrabban fordul elő, mint amilyen gyakran én eseményekre járok.
De régebben rendszeresen mentem például focimeccsekre is. Eleinte, úgy emlékszem, szintén tartottam tőle egy kicsit, mert sok helyről hallottam, hogy veszélyes. Végül sokkal biztonságosabbnak és barátságosabbnak bizonyult a közeg, mint az kívülről látszott. A hírhedt B-középről például kiderült, hogy igazi hippitanya, de tény, hogy az elitszektor is alaposan cáfolta az ember elvárásait, amikor a konszolidált látogatók meghatott nosztalgiával idézték fel, ki melyik műanyagülést törte össze előzőleg a játék hevében. Érdekes társadalmi metszetet lehet kapni egy-egy tömegrendezvényen, nemcsak a meccseken. Persze balhékról és provokációkról rendszeresen lehetett hallani az ellenfélszurkolók között, de csak stadionon kívül. A terrorszorongás nekem teljesen új érzés.
Nem azt mondom, hogy békésebb volt a világ. Bizonyos szempontból talán igen, más szempontból viszont nem, mert korábban olyan terrorakciók is voltak, amilyenek ma már talán nem fordulhatnánk elő a kifinomultabb titkosszolgálati módszereknek hála. Lehet, hogy az agresszió és a feszültség mértéke valójában nem is változott, csak másképp oszlik el vagy másképp vagyunk hangolva (minden eseményről rögtön értesülünk, folyton téma a hírekben).
Akárhogy is, szédítő belegondolni, mi minden történt az eltelt harminc évben. Hányszor fordult a történelem, amíg szinte teljesen egyformán teltek a hétköznapok? Amíg megszoktuk az internetet, a mobilt, a Facebookot, az okostelefont, az európai éghajlat és közhangulat is sokat változott. De én azért bízom abban, hogy egy barátságos meccs minden szempontból barátságos lesz.
Kép forrása: Unsplash
Nem ismerek senkit-nos nem is igaz, mert Te Mara itt a virtuális térben ismerős lettél- aki kimegy nőként egy foci meccsre:-)) Jómagam életemben egyszer voltam gimisként foci meccsen egy építőiparis sráccal aki nagy ZTE drukker volt és oda vitt randira a:-)) ordítottam velük de semmit nem értettem a játékból- nos azóta sem néztem meg egyetlen meccset sem, valahogy ez nekem kimaradt az érdeklődési körömből. Amúgy tök jó lehet nosztalgiázni a baráti körrel és kicsit vissza menni a gondtalan egyetemi évekbe. Jó szórakozást! .
Igen, ez tényleg nosztalgiázás lesz, köszi! 🙂
Majd kérünk beszámolót a meccsről is! 🙂
Érthető, hogy nagyon vigyáznak a biztonságra – személyi igazolvány szám elkérése pl. -, de talán nem lesz rendbontás.
Én utoljára gyerekkoromban voltam focimeccsen.(Lehet, hogy írtam már itt?) A keresztapám és a fia – az unokabátyám – nagy fradi szurkolók voltak, és kivittek engem is a Népstadionba, ahol kettős rangadóra került sor éppen. Az FTC játszott az Újpesti Dózsával és a Vasas az MTK-val. Akkoriban volt ilyen is, csurig megtöltötték a stadiont a nézők.
Akkor még nem kellett a szurkolókat elkülöníteni egymástól, egymás mellett ülhettek a két ellenfél szurkolói, legfeljebb szóban ment a “csata” köztük. No meg akkor még focizni is tudtak a csapatok, élvezetes játék folyt a pályán. 🙂
Nahát, ez ma már kábé elképzelhetetlen, hogy egymás mellett üljenek az ellenfélszurkolók, boldog békeidők! 🙂 Majdnem azt is mondtam, annyira elképzelhetetlen, minthogy jól játsszanak..
Persze, hozok majd beszámolót, mindent dokumentálok. 🙂
🙂🙂
Egy ideje nem követem az olasz focit, sem, de valaha nagy rajongójuk voltam. Én még emlékszem, egy nagy válogatott sorra, Bettega, Causio, Rossi, Terdelli…….. Persze ez még azelőtt lehetett, hogy Mara te megkedvelted a focit. 🙂 Juve szurkoló voltam, mint az Apukám, és még halála után is, de ma már olyan a fluktuáció a csapatokban, követhetelen, már nem a CSAPAT-ról hanem a pénzről, üzletről szól az egész.
Nahát, nem is tudtam, hogy te is rajongó voltál. Én az Interből ábrándultam ki azután, hogy elfogytak belőle az olaszok, pedig Internazionale a neve, biztos nem véletlenül. Ez az olasz válogatott most kimondottan fakó az olaszok szerint is, de azért kíváncsi vagyok, milyenek lesznek élőben, egyáltalán, milyen lesz egy meccs élőben.
Egy meccs élőben egészen más, mint a tévében. Azt a hangulatot, ami a helyszínen van, a tévé nem tudja átadni. (Ezzel szemben a tévé közelről is mutat, és ismétel.) Már csak ezért is érdemes egyszer kimenni egy meccsre.
Én nagy kézilabda rajongó vagyok, és évekkel ezelőtt lementünk Veszprémbe egy Bajnokok Ligája meccs kedvéért. A Veszprém a Hamburggal játszott. Nagy élmény volt! (A belépőjegyet azóta is őrzöm. 🙂 )