Második világháborús vadászgép roncsait emelték ki a Balatonból

repülőroncs

Második világháborús vadászgép roncsait emelték ki a Balatonból


1941 júniusában Magyarország megkapta a jogot a legmodernebb haditechnika gyártására, így születhetett meg a hazai összeszerelésű, magyar gyártmányú motorral rendelkező Messerschmitt vadászgép. Ez volt a Messerschmitt Me 109, melynek jelenleg ez az egyetlen ismert példánya.


MTI/Koszticsák Szilárd

Azonban modern technika ide vagy oda, a repülő 1944-ben lezuhant, pilótája, Beregszászi Sándor szakaszvezető pedig mindössze 21 évesen hősi halált halt az amerikaiakkal vívott harcban.


MTI/Koszticsák Szilárd

A géproncshoz először 2020-ban merültek le, az első, felszínre került elemeket pedig 2021-ben mutatták be. A feltárás az idén folytatódott. A roncs mintegy öt méter mélyen volt, több eleme elkorrodált, de az iszappal fedett elemei jobb állapotban maradtak meg.


MTI/Koszticsák Szilárd

Most kiemelték a motor testének a szárnyhoz csatlakozó darabját Balatonakarattyánál, de a szakemberek tovább folytatják a terület átvizsgálását újabb elemek felkutatásának reményében.



Forrás és képek: MTI

Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!


Kedves olvasó,

ha nem vagy még támogató, lépj be a Patreon-tagok körébe ITT. Csupán havi két-három kiló kenyér áráért, 2200 forint támogatásért cserébe elérsz minden támogatói tartalmat, a heti videókat és írásokat is. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség ITT. Ha egyik mód sem megfelelő neked, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress meg mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is megköszönve, abban a reményben, hogy szövetségesek lehetünk. A legjobbakat, üdv, Cen’   

még több Balaton

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

Magyarország híres fái | Fotókiállítás

Május 4-én, szombaton 13 órakor nyílik meg az Évgyűrűkben őrzött történetek – Magyarország fáinak titkos meséi című kiállítás a badacsönyörsi Folly Arborétumban, amelyen Magyarország híres…

Képek | Ilyen lett a megújult Sió-zsilip

Átadták a megújult Sió-zsilipet, melynek egykori üzemi területét közösségi térré alakították. A felújítással korszerűsítették a zsilipet, és kétszeresére növelték a vízáteresztő kapacitását…Tovább

még több roncs

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

Hajóroncsok a tenger mélyén

Hajóroncsok a tenger mélyén Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de engem nagyon nehezen lehetne rávenni, hogy bármilyen formában is lemerüljek az óceán fenekére. Annyi…

Ókori hajóroncsra bukkantak Horvátországban

A horvát és az olasz haditengerészet flottájának aknaelhárító búvárai egy közös kiképzés során ókori fahajó maradványait fedezték fel Hvar mellett, Scedra szigeténél…Tovább

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük