Magyarország vízgazdálkodása három területen is beavatkozásra szorul
A vízhálózati szivárgások felszámolása, a jogtalan vízkivételek visszaszorítása, és főképpen a táj vízmegtartásának erősítése szükséges a GKI Gazdaságkutató elemzése szerint.
Magyarországon a felszín alatti vizekből származik a közüzemi vízszolgáltatók által kezelt víz döntő többsége, a fürdőkben és gyógyászati célú létesítményekben használt víz, de az ipari és mezőgazdasági célú kivétel is jelentős. A Központi Statisztikai Hivatal 2023-as adatai szerint ez a kivétel 710 millió köbmétert tett ki. Az illegális vízhasználat mennyiségét az OECD 16 százalékra becsüli, tehát a teljes felszín alatti vízkivétel 850 millió köbméterre becsülhető.
A felszíni vízkivétel 260 millió köbméterre, az engedély nélküli fogyasztás beszámításával 310 millió köbméterre tehető. Ez az érték azonban nem tartalmazza a paksi és az egyéb erőművek vízkivételét, ugyanis ezek nagy része visszakerül az élő vizekbe.
Az ipari vízfelhasználás 2020 után nőtt.
A felszíni vízkivétel csökkent, de a felszín alatti víznyerés 2023-ig több mint megkétszereződött. A hazai ipar nettó vízfogyasztása 2023-ban 27 százalékkal volt magasabb, mint 2021-ben. Az azóta átadott akkugyárak valószínűleg jelentősen tovább emelték a felhasználást. A mezőgazdaság területén azonban még inkább nőtt a felhasználás. A klímaváltozásra adott válasz az öntözés erőteljes növelése, az agrárium 2023-as vízfelhasználása több mint megháromszorozódott 2010-hez képest.
A lakossági fogyasztás csak enyhe ütemben bővült, ugyanakkor a lakosságot kiszolgáló infrastruktúra állapota kritikus, a hálózatba betáplált víz 27 százaléka elszivárog. A veszteség lakossági tarifával számolva évente 50-55 milliárd forint kárt okoz. A vízközműszektor teljes árbevétele 2024-ben 380 milliárd forint volt, önköltsége pedig 500 milliárd forint, a 120 milliárd forintos különbséget költségvetési forrásokból fedezték.
Az elemzés szerint Magyarországon az egy főre jutó elméleti vízkészlet – csaknem évi 11 ezer köbméter – nagynak tűnik a Duna és a Tisza miatt, de ennek 94 százaléka külföldről folyik be, így rendkívül kitett az ország.
A GKI szerint a jövő kulcsa nem a fogyasztás drasztikus visszavágása, sokkal inkább szemléletváltásra lenne szükség. Az elemzésben a csőhálózati szivárgások felszámolása és a jogtalan vízkivételek kifehérítése mellett kiemelték a táj vízmegtartásának erősítését. Példaként említették az ellenőrzött elárasztásokat, a csatornahálózat átalakítását, illetve a szántóföldi művelés feladását a mélyebb fekvésű területeken, illetve azok felváltását erdőkkel, fás legelőkkel, amelyek sokkal jobban bírják és tartják a vizet.
Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket! Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá! | ITT KÉRJ INGYENES HÍRLEVELET ✉️ | Forrás: MTI | Borítókép: Pexels

Kedves olvasó,
lépj be a Klubba ITT, hogy elérhess minden támogatói tartalmat! Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha másként szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több víz










































„a táj vízmegtartásának erősítése”- remélem ez egy lényeges szempont lesz.