Fehérlepkék | Ismerd meg jobban!
köszönet az elődöknek
Alfred Brehm Az állatok világa (1863-69) című munkája nemzedékek tudását és életét határozta meg. Minden idők egyik legnagyobb szabású zoológiai összefoglaló munkája volt. E mű fejezeteivel a méltatlanul “elfeledett” szerzők munkája előtt tisztelgünk.
Időnként a hajdani szöveget kommentárral is ellátjuk, és ajánljuk a fajjal vagy témával kapcsolatos egyéb cikkeinket.
Néha azt hihetnénk, hogy ezekben a forrásokban már alig találni aktualitást. De ha nagyobbra nyitjuk érdeklődésünk látószögét, rögtön érzékeljük: ezek a munkák ma is ontják az érdekes megfigyeléseket, és minden nappal egyre tanulságosabbak azok a kontrasztok is, melyek a hajdani és mai szemléletek között feszülnek.
Alfred Brehm: A fehérlepkék vagy özöndékek (Pieridinae)
1863-69 | magyarul 1901-1907
A fehérlepkék vagy özöndékek (Pieridinae) a legelterjedtebb lepkék közé tartoznak. Felismerhetők fehér vagy sárgás, gyakran fekete, vagy némelykor tarka rajzú szárnyukról, amelynek középső sejtje mindig zárt.
A káposztapillangó (Pieris brassicae L.) közismert.
Úgyszólván egész nyáron, de főleg augusztus, szeptemberben repül olykor tömegesen a mezőn és kertben, miközben majd itt, majd ott leszáll a virágra, vagy pedig pajzán szerelmi játékban egymást körülforogva kergetőzik.
A fehér elülső szárny csúcsa fekete, azonkívül a nőstényé még két fekete kerek középfolttal s a belső szegély mentén fekete bunkóalakú folttal díszített. Az ugyancsak fehér hátulsó szárny elülső szegélyén szintén kisebb fekete folt tűnik szembe. A szárny fonákja sárgás, befelé szürkén porozott.
Hogy az éghajlat mennyire befolyásolja a fejlődést, kitűnik abból, hogy míg Közép-Európában évente két nemzedéke van a káposztapillangónak, addig Dél-Olaszországban három nemzedéke fejlődik. A nőstény sárga petéit csomókban ragasztja le a káposztafélék vagy a rokonnövények (keresztesvirágúak) levelének fonákjára.
Zöldesszínű, fekete foltokkal és sárga hosszsávokkal díszített hernyója a káposztafélék levelét rágja, majd kifejlődése után a szomszédos kerítés lécére, házfalra és más tárgyakra vándorol, ahol nemsokára feketén pontozott sárga színű, szegletes, feji részén kiemelkedő orommal, hátrább pedig néhány tövisszerű púpocskával felszerelt bábbá alakul át, amely a deréktájon fonallal van megerősítve. Az őszi nemzedék bábalakban telel.
A káposztapillangónak sok rovarellensége van.
A fürkészlegyek és fürkészdarazsak egész serege van elfoglalva azzal, hogy a káposztapillangót felkeresse és hernyójára vagy hernyójába rakja petéit. A később még említendő Apanteles glomeratus Rheinh. fürkészdarázson, amelynek sárga gubócskáit csomószámra találhatjuk a bábozódásra elvonult, de időközben elpusztult hernyó hulláján, valamint a kis Pteromalus puparum Swed. bábfémfürkészdarázson kívül, amely a bábból furakodik elő, még a picike Polynema ovulorum Hal. is, amelynek teljes fejlődése a petében folyik le, hasznossá teszi magát.
Baj van azonban akkor, ha ezek a hasznos rovarok részben vagy egészen eltűnnek, s a mellett még különös időjárási viszonyok is kedveznek a kártevőknek. A káposztapillangó ekkor nagyon elszaporodik és hernyói hihetetlen tömegben legelik a káposztaföldeket, sőt még közlekedési akadályt is okozhatnak, amint ezt Dohrn meséli, aki egyszer Brünnből Prágába utaztában vasúti akadályt szenvedett, vonata a nyilt pályán megállt.
„Ekkor láttam – mondja Dohrn – a teljes futásban lévő vonat megbénulásának éppen úgy nem sejtett, mint szinte hihetetlen okát. Ami nem sikerülne egy elefántnak, egy bölénynek, kivéve azt az esetet, hogy szétroncsolt hullájuk a vonatot a sínekről letérítené, azt megtette a Pieris brassicae jelentéktelen hernyója”; mert a hernyó lelegelvén néhány szomszédos káposztatáblát, óriási tömegben a pályatesten keresztül vándorútra kelt és szétzúzott testével síkossá tévén a sínt, a robogó vonat kerekeit megállásra kényszerítette.
A káposztapillangó hűséges kísérője a kis káposztapillangó, más néven:
répapillangó (Pieris rapae L.),
amely 1860 óta Észak-Amerikában is meghonosodott. Nagyon hasonlít az előbbihez, csakhogy a szárnycsúcs fekete rajza kisebb és homályosabb, a nőstény bunkóalakú fekete foltja a belső szárnyszegélyen rendszerint hiányzik, míg a hímnek gyakran fekete foltja van az elülső szárny közepén is. Bársonyszerűen szőrözött zöldszínű, a hátán és oldalán egy-egy sárgás vonallal díszített hernyója a káposztaféléken és rezedán él és alkalmilag gazdanövényén is, rendszerint azonban más alkalmas helyen bábozódik.
A fehér galagonyapillangó (Aporia crataegi L.),
amelyet könnyen felismerhetünk fekete szárnyerezetéről, júniusban, júliusban repül.
Sárga, palackalakú, csomókban lerakott petéiből a hernyók még nyár derekán, vagy ősszel kikelnek, a leveleket hámozgatják és egyenként vagy többesével összefonják azokat, úgyhogy selyemfényű szövedékek, az ú.n. „téli kis hernyófészkek” keletkeznek, amelyeket tél folyamán különösen a galagonyabokrokon és gyümölcsfákon látunk csüngeni, s a bennük rejtőző kis hernyóknak téli szállásul szolgálnak.
Következő tavasszal a hamuszürke, hátukon fekete és két narancspiros sávval díszített hernyók tovább folytatják a lomb pusztítását, amivel a gyümölcskertésznek sok kárt tesznek. A feketesárgán tarkált bábból két hét mulva kikelő pillangónak az a szokása van, hogy a bábkorában benne felgyülemlett vizeletét vérpiros nagy csepp alakjában kiadja magából.
Ha csak néhány pilléről van szó, ezek a vörös cseppek nem tünnek fel. Ha azonban tömegesen kelnek ki a lepkék és körülbelül egyidőben lövelik ki nedvüket, a vörös pettyek bevonják a lombot, ágakat, belepik a fa alakját is és előidézik a „véreső” néven ismert jelenséget, amely a régebbi időkben, amikor a babona dús virágzásban volt, különféle hiedelmekre adott okot.
A fehér lepkék között akadnak olyanok is, amelyeken a fehéret a sárga vagy narancspiros szín helyettesíti.
A mi hajnalpillangónk (Euchloe cardamines L.), más néven: aurórapille
hímjének elülső szárnycsúcsa tüzes narancspirosban pompázik. A hátulsó szárnyak fonákja mindkét nembeli alakon faalakúan elágazó mohazöld rajzot mutat. A hajnalpillangó hernyója karcsú, kékeszöldszínű, hátán rövid fehéres sávval, oldalán pedig ugyanolyan színű hosszú sávval; a kakukktormán és más keresztesvirágú növényeken él.
Szívesen köszöntött tavaszi hírnök
a citrompillangó (Gonepteryx rhamni L.),
amelyet téli dermedtségéből már korán keltenek életre a meleg napsugarak, s azután mint egyik legkorábbi pillangónk szálldos szerte a szabadban.
A zöld, oldalt fehér sávval díszített hernyója a bengebokrokon (Rhamnus cathartica és frangula) rág és szegletes, zöld, oldalt világosan sávozott és barnafoltos bábbá alakul; az új pille júliusban vagy augusztusban kél ki, petéit azonban csak telelés után rakja le.
A Földközi-tenger mellékén az egész mérsékelt övön honos citrompillét egy valamivel nagyobb, elülső szárnyán narancspiros díszítésű faj:
a Kleopátrapillangó (Gonepteryx Cleopatra L.) helyettesíti.
A külföldi fehér pillék közül említhetjük a Delias Eucharis Dr. és Hebomoia Glaucippe L. nevű két pompás indiai pillangót. A legtöbb külföldi faj túlnyomórészt fehér ruhájával és teljesen egyező viselkedésével honi fehér lepkéinkhez hasonlít, noha akadnak eltérő alakok is.
Egyike a legnevezetesebbeknek a Nyugat-Afrikában előforduló Pseudopontia paradoxa Feld nevű fehér lepke, majdnem teljesen átlátszó, lekerekített szárnnyal, véggomb nélküli csápjával s olyannyira eltérő erezettel, hogy egy ideig kétségben voltak a búvárok a felől, hogy vajon ez a lepke egyáltalában nappali pillangó-e?
Fotó: Wiki
Előre is köszönjük, ha megosztod ezt a cikket másokkal is!
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kedves olvasó,
ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több lepke
