Irodalmunk gyermekkora, a középkor irodalma | Szerb Antal

A középkori hősi irodalom

---

Ha van alapmű, akkor ez az: Szerb Antal – A világirodalom története

Előző fejezet

Gátat nem ismerő mesefantázia a perzsa irodalomban | Szerb Antal

NEGYEDIK  RÉSZ

A középkori hősi irodalom

A középkorban kezdődik el a nyugati kultúrkör, amelyben mi is élünk.

A középkor alkotásai — minden naivitásuk dacára — inkább hozzánk tartoznak, mint az ókoriak; naivitásuk a mi irodalmunk gyermekkora. Bennük is már a mi kultúránknak, a „fausti“ kultúrának végtelen felé törő nyugtalansága, expanzív akarata nyilatkozik meg.

A „fausti” kultúrkörben az irodalomtörténet szerkezete is expanzív, imperialista. A görögöknél a műfajok és az irodalom tárgyai az irodalommal együtt születtek meg; a dráma, a mítosz náluk éppoly körülhatárolt valami, mint az emberi test. Új műfaj, új irodalmi tárgykör csak a hellénizmus korában keletkezett, a régi keretek széthullásaképpen, mint bomlási termék.

A mágikus kultúrában pedig nem növekedett, hanem egyre fogyott a műfaj és a tárgy, amint a levegő egyre fogyott a mágikus kupola alatt. A fausti irodalom ezzel szemben egyre újabb műfajokat, tárgyakat, nyelveket, lelki és térbeli birodalmakat hódít meg az irodalom számára. Az irodalomtörténet itt egy nagy szellemi terjeszkedés története, a végső cél felé : hogy szavakba öntsék, mondhatóvá tegyék a mindenséget. Progressive Universalpoesie, amint a német romantika mondta.

---

A középkori irodalom szerkezete oly bonyolult, mint azok a csavart nyakú ír madár-ornamentumok, amelyeket a kora középkor annyira kedvelt. Nemzetek és századok átnyúlnak egymáshoz, kölcsönhatások és messzemenő összefüggések beláthatatlan komplikációjában.

Ha szemléletes ábrázolásra törekszünk, nem ragaszkodhatunk szigorúan az időrendhez, mert egészen primitív kultúra fokon álló és ravaszul dekadens irodalmi jelenségek keletkeznek ugyanabban az évtizedben. Nemzetek szerint sem haladhatunk, mert a középkor irodalma általában nemzetközi jellegű. Mi is elfogadjuk tehát A. W. Schlegel felosztását, annál is inkább, mert szociológiái irányú irodalom szemléletünknek kitűnően megfelel: a középkor irodalmát társadalmi rétegződés szerint „hősi”, egyházi, lovagi és polgári irodalomra osztjuk fel. Ez a beosztás nagyobbára megfelel az időbeli sorrendnek is.

Első fejezet

Hősi irodalom

A középkorban az európai műveltség már addig is meglévő két eleméhez, az antikhoz és a kereszténységhez még egy harmadik járult hozzá: a műveltség új hordozóinak, a barbár nyugati népeknek ősi hagyományai, amelyeket a kereszténység felvétele nem tudott nyom nélkül megsemmisíteni.

A középkori irodalom tárgyalását ezzel kell kezdeni. A nyugati népek kereszténység-előtti időkbe visszanyúló irodalmi hagyatékát „hősi költészetnek” (Heldendichtung) szokás nevezni, mert a benne szereplő személyek, továbbá részben e költészet művelői és közönsége is „hősök”, barbár harcosok.

Erkölcsi eszményük a bátorság, erő, leleményesség, vendégszeretet, tetteik indítéka a dicsőségvágy, harci kedv és bosszú. Vallási tiltásokat alig ismernek, társadalmuk szerkezete igen egyszerű és kevés kötelességet ró rájuk, az aranykincset ugyan nagyon szeretik, de anyagi gondjaik nincsenek.

Életük szabadabb, mint bármely más történelmi kor embereié. Ez a hősi szabadság az oka annak, hogy e kor újra és újra nosztalgiát ébreszt a későbbi századok költőiben (és ebben az értelemben már a X. század is későbbi), e nosztalgia pedig életben tartja a hőskor nagy mondáit, minden barbár embertelenségük dacára.

A hőskor igazi kifejezési formája a hősmonda.

Magva valami nagy történeti esemény és kiemelkedő történelmi személy. Maga a monda még nem irodalom, csak anyag későbbi irodalmi művek számára. A hőskor a mondáit nem írta le, hanem dalolta vagy mesélte. Legelső irodalmi rögzítésük sok száz évvel a benne elmondott események után keletkezett. Az irodalomtörténet egyik nagy problémája, milyen utat futott be a hősmonda odáig, amíg leírták.

---

A múlt században úgy gondolták, hogy a hősmondák a nép ajkán születtek, valahogy kollektív módon, minden elbeszélő vagy énekes hozzáadott valamit, és a nép ajkán éltek is tovább, folyton alakulva, amíg végre le nem írták őket. Ma ellenhatásképpen — és talán éppoly túlzó módon — azt tanítják, hogy a hősmonda „udvari” költészet eredménye: a fejedelmek környezetében élő hivatásos költők (bárdok, skaldok) készítették a monda első megfogalmazását, a „hősdalt” és hivatásos költők, tudósok vagy papok írták le év századokkal később, saját ízlésükhöz alakítva.

Chadwick pl. négy állomást tételez fel a germán hősmondák történetében:

1. A mondában szereplő történeti eseményekkel kb. egykorú udvari dalok, a fejedelem dicsőítésére, (IV-VI . század.)
2. Ezeken alapuló írott eposzok, mint a Beowulf vagy a Hildebrandslied. (VIII. sz. eleje.)
3. Népdalok a VIII. és köv. századokban. Ezekből egy sem maradt fenn, de tudjuk, hogy Nagy Károly összegyűjttette őket, „barbara et antiquissima carmina”; tartalmukat ismerjük a későbbi izlandi Thidreks-sagából.
4. A népdalok alapján keletkezett költői feldolgozások a XII-XIII. században, amikor a hősmonda ismét divatba jön. (Ilyen a Nibelung-ének, az Edda-dalok, stb.)

---

Mindez bizonytalan. Csak annyi biztos, hogy magából a mondatermő korból, a népvándorlás írástudatlan századaiból, úgyszólván semmi költői emlék sem maradt fenn, az írott emlékek későbbiek és többé-kevésbé már a keresztény kultúra hatása alatt állnak.

Ilyen később leírt hősmondát négy nyugati irodalom őrzött meg: a kelta, az angolszász, az izlandi és a német. Ezek közül elhagyhatjuk a németet, mert csak egy emléke maradt, a 800 körül keletkezett Hildebrand-töredék. A mondák eredeti jellegüket csak a nyugati világ perifériáin elterülő szigeteken tudták — annyira, amennyire — megőrizni.

Folyt. köv.

---

Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket! Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá! | ITT KÉRJ INGYENES HÍRLEVELET ✉️ | Forrás: MEK, Wiki | Borítókép: Burgundiai hercegek és hölgyeik, francia, 15. század, historytoday.com

még több irodalom