A perzsa irodalom 2.
Előző fejezet
A perzsa irodalom 2.
Valóság és képzelet
Mint a középkor nagy eposzaiban, itt is józan realizmus és gátat nem ismerő mesefantázia találkozik sokszor egy lapon. De a keveredési arány valahogy egészen más — ezért nem tud a nyugati ember Firduszi iránt felmelegedni.
A perzsa ott realista, ahol a mi érzésünk szerint fantáziára lenne szükség és ott meseszerű, ahol realizmust várnánk. Szertelenül nagyít az események elmondásakor: hősei oly iszonyú nagy hősök, hogy harcuk irreálissá válik, nem is harc már, hiányzik belőle minden feszültség.
Rusztem játszva leöl ezer embert, sőt ezer div-et, rossz szellemet is, és mikor a hegy nagyságú fő-divvel találkozik, ízelitőül mindjárt levágja egyik lábát; lova, Reks is egy lábbal agyonrúg egy híres sárkányt. Viszont hiányzik a sejtelmes, a mesébe vesző háttér és ezáltal száraz és józan marad; hiányzik belőle a nagy titok, ami Wolframot Wolframmá teszi, a transzcendens borzongás, a tenger, az éjszaka.
A fausti elem hiányzik nekünk — túlságosan is a mágikus kultúrában vagyunk olvasása közben, zárt csodakupola alatt, ahonnan a távolok felé nem nyílik semmi út.
Sokkal közelebb áll az európai emberhez Omar Khajjam
(megh. 1123?), a rubai-k, a négysoros versek nagymestere.
Híres matematikus és csillagász volt, nagy tevékenységet fejtett ki korának naptárreformja körül. Szabad gondolkozása miatt állítólag sok üldöztetés érte. Költeményei Edward Fitzgerald szabad áttöltése révén (l. ott) Európa- és Amerika-szerte óriási népszerűségre tettek szert a múlt században.
Khajjam a bort és szerelmet ünnepli, mint a legtöbb perzsa lírikus, különösen a bort — de talán ő a világ legkeserűbb anakreontikusa. A bor a mulandóság ellen való orvosság, a múlandóság ellen, amely oly borzongató jelenlét Omar Khajjam verseiben, mint Horatius, Villon vagy Shakespeare nagy soraiban vagy hogy ne menjünk messzire, Berzsenyinél. Az enyészet képe annyira megszállva tartja, hogy borongása már nem szemlélődés, hanem kétségbeesett lázadás a vallás ellen, amely hamis vigasztalásokat kínál és Isten ellen, aki megengedi, hogy elmúljanak a dolgok és az emberek:
A nagy Mindenható az élet elemeit mikor kimérte,
Múlandóságot és hanyatlást, ki mondja meg, belé miért tett?
Hiszen ha jó az alkotása, akkor mért semmisíti meg?
Ha pedig rossz, amit teremtett, azért a gáncs ugyan kit érhet?
(Ford.: Csillik B.)
Ne keserítsük tehát elfutó életünket ostoba önmegtagadással, hiszen ha a Paradicsomban bor-folyó és feketeszemű hurik várják a jámborokat, akkor nyilván erkölcsös dolog a bor és a huri és nincs semmi értelme, hogy e földi létben lemondjunk róluk. De általában, mi az értelme az egésznek? — új meg új négysorosok variálják, hogy semmi.
A lelkeken könnyáradat és a szíveken.
Lépj már ki fátyolod mögül, Örök Igazság, Istenem!
Tervedről nem tud a tudós, s hallgat az Ég, a nagy konok. . .
Teljes te véled két világ . . . s jaj, nem talállak egybe sem.
(Ford.: Csillik B.)
Más négysorosokban viszont az Istennel való misztikus találkozás csillan fel, amely a csárda szegletét is megszentelheti.
Melyik vajon az igazi Khajjam, a misztikus vagy a hitetlen? Kortársai, mint veszedelmes istentagadóról beszélnek róla — a perzsa utókor azonban úgy tudja, hogy verseit jelképes értelemben kell olvasni: a csárda a természet, a bor az Istennel elteltség mámora, a szerelem a lélek szerelme Isten iránt. . . szóval úgy kell átértelmezni, mint ahogy az egyház magyarázza az Énekek Énekét.
Az európai tudósok véleménye megoszlik: egyesek keleties képmutatást látnak Khajjam misztikus verseiben, mások viszont az elragadott lélek szemérmes jelbeszédét bordalaiban. A kérdés eldöntését nagyon megnehezíti, hogy nem tudjuk, a négysorosok közül melyek az igazi Khajjam alkotásai és melyek utólagos járulékok.
A perzsák számos hosszú verses regényt írtak a romantikus szerelemről.
Firduszi is feldolgozta öreg korában Jusszuf és Zálicha, vagyis a bibliai József és Putifárné regényes történetét. Leghíresebb ilyen regény Nizámi (1141— 1202) Khozráu és Sirinje.
Ezek a regények meglehetősen konvencionálisak: a szerelmesek többnyire látatlanba beleszeretnek egymásba egy kép vagy egy álom alapján, a szerelem hatalma oly erős, hogy a legszendébb szüzek is azonnal megadják magukat sorsuknak.
A perzsák úgy látszik sosem unták meg az ilyesmit, mert pl. Leila és Medsnun története tizennyolc feldolgozásban maradt fenn és az egyes költemények közt, azt mondják, inkább csak technikai eltérések vannak. A konvencionális szerelem is a középkorra emlékeztet.
Szádi (1193— 1283) példázat-gyűjteményeiről, a Busztánról (Gyümölcsöskert) és a Gulisztánról (Rózsáskert) nevezetes. Közbeszőtt versekkel ékesített próza anekdotákban adja elő világias, udvari jellegű életbölcsességét.
A bölcs Szádi meglehetősen hétköznapi igazságai csak nyernek azáltal, hogy adomák és az adomákhoz fűzött magvas szentenciák formájában mondják el őket; de az európai olvasó nagyon meglepődik, amikor azt tapasztalja, hogy a szufitáknak, a mohamedán misztikusoknak legnagyobb költői, Ferideddin Attár (kb. 1119—1230) és Dzseláleddin Rumi (1207-1273) ugyanígy mondják el mély és titokzatos tanításukat.
A lélek világonkívüli útjának sejtelmes állomásairól beszélnek és az ember azt hiszi, hogy mulatságos történetet vagy állatmesét olvas. Minden misztikus dadog, amikor el akarja mondani a kimondhatatlant — a perzsa misztikusok legalább szórakoztatóan dadognak. Különösen a nagyszerű Dzseláleddin Rumi. ( ő alapította a táncoló dervisek szerzetesrendjét, maga is oszlop körül kerengve ejtette magát vallási révületbe.)
Művébe, a Meznévibe foglalt példázatok eléggé hátborzongatóak és furcsák: az orvos (Isten) titokzatos méreggel hirtelen öreggé tesz egy fiatal embert, hogy a leány (a lélek) ráeszméljen, milyen haszontalan dolog a külső szépséget és ifjúságot szeretni. De milyen csodálatos ez a történet: Salamon királyhoz egy nap besiet egy udvaronca és arra kéri, röpítse őt a varázshatalmú király a szelek szárnyán Indiába, mert most találkozott Ázráéllel, a halál angyalával és az fenyegetően nézett rá. A király teljesíti híve kívánságát és másnap a tanácskozásra érkező Ázráélt megkérdi, miért nézett fenyegetően arra az emberre.
„Én nem néztem rá fenyegetően, — mondja Ázráél — csak csodálkozva, mert azt a parancsot kaptam, hogy estére menjek érte Indiába és nem tudtam elgondolni, hogyan fog odautazni olyan rövid idő alatt.”
A Siráz-beli Háfiz (1320—1389) a szerelem és a bor legünnepeltebb költője,
a perzsa Anakreon. Az ő verseit is átértelmezték misztikus tanítássá, mint Omar Khajjaméit. Versformája a ghazel, csak minden második sor rímel, de ugyanaz a rím megy végig az egész költeményen.
Háfizt Goethe igen sokra becsülte és a XIX. század folyamán a németeknél olyan népszerű volt, mint az angolszászoknál Omar Khajjam; igen sok átköltője és utánzója akadt. Az átköltött Háfizból olyan nyárspolgári élet élvező lett, mint amilyenné Anakreont tették a rajongásukkal sújtó századok; de pontos fordításban versei sokkal kevésbé nyárspolgáriak és sokkal kevésbé egyszerűek is. Verseiben, mint az egész perzsa költészetben, lépten nyomon rózsával és fülemülével találkozunk.
Ez a költészet éppolyan konvencionális, mint a középkori trubadur-dal és Minnesang. Goethe kitűnően látta meg, hogy a konvencionális kellékek a hiányzó mitológiai apparátust pótolják: a perzsák rózsát mondanak, amikor a görögök Aphroditét, fülemülét, amikor a görögök Apollónt mondtak volna.
A perzsa klasszikusok sorában a legkésőbbi Dzsámi (1414—1492), a többiek epigonja és összefoglalója, rendkívül termékeny költő, írt példázat gyüjteményeket, mint Szádi, verses regényeket, mint Nizámi, és lírai ghazelekben dicsérte a bort, a szerelmet, a rózsát és a csalogányt, mint Háfiz.
A modern perzsa irodalom érdekességei a népi misztériumjátékok, amelyek Alinak, Hasszánnak és Husszeinnek és más síita mártíroknak történetét mutatják be évente, erősen naturalista ábrázolásban, igazi vér folyásával és rettenetes jajkiáltások közt, akárcsak a középkori mártír-misztériumok.
Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket! Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá! | ITT KÉRJ INGYENES HÍRLEVELET ✉️ | Forrás: MEK, Wiki | Borítókép: A Rózsaszín mecset (Nasir ol-Molk) Sirázban, Wikipédia
Kedves olvasó,
lépj be a Klubba ITT, hogy elérhess minden támogatói tartalmat! Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha másként szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több irodalom
Mennyire modern versek ezek? S azért nem kicsit mellbevágó, hogy már 1100 környékén regényekről beszélhetünk – mi meg akkortájt kezdtük feltalálni a sátorvasat.
Omar Khajjam is perzsa volt, töredékek jutnak eszembe egyik verséből és úgy tűnik, hogy a magyar fordításban is minden második sor rímel.