Kínában hasít a megújuló energia

Kínában hasít a megújuló energia


Az ország szél- és napenergia-termelő kapacitása március végére elérte az 1482 gigawattot (GW), először haladva meg a hőerőművek kapacitását – közölte pénteken a kínai energiaügyi hivatal (NEA)

A hivatal szerint a megújuló energiaforrások gyors bővülése tartósan fenntartja a szél- és napenergia fölényét a hőerőművekkel szemben. Az idei első negyedévben a kínai erőművek szél- és napenergia felhasználásával 536,4 milliárd kilowattórányi (kWh) áramot termeltek. Ez az ország teljes fogyasztásának 22,5 százalékát tette ki, ami éves összehasonlításban 4,3 százalékpontos növekedés.

A hivatalos adatok szerint a megújulóenergia-kapacitás 2024 végén elérte az 1410 gigawattot, amely az ország teljes áramtermelő kapacitásának már több mint 40 százalékát adta. A szélenergia 2013 óta a hatszorosára, a napenergia pedig több mint a 180-szorosára nőtt. Az éves új telepítések több mint 40 százalékát teszik ki a globális teljes mennyiségnek.

A kínai energiaipari átalakulásban egyre nagyobb szerepet kapnak a magánvállalatok is. A hivatal adatai alapján a szélturbina-gyártó cégek 60 százaléka, a napelemeket gyártó vállalatok többsége pedig magánkézben van.


Forrás: MTI | Borítókép: Napelempark Tunhuangnál, Unsplash

Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket!

Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!


Cenweb webshop bögre felirat

Kedves olvasó,

ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért elérsz minden támogatói tartalmat. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).

Ha egyik mód sem megfelelő, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!   


még több megújuló energia

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük