Kiderült, hol élték túl az európaiak a jégkorszakot
Korábban írtunk arról, hogy a világvégét is túl lehet élni bizonyos kedvező adottságú helyeken, és most kiderült, hogy a jégkorszak zord körülményei között sem volt ez másként: Európának mintegy felét gleccserek tették lakhatatlanná, de volt néhány szeglete a kontinensnek, ahol az emberek menedékre találhattak a halálos fagy elől.
Mindez abból a kutatásból derült ki, melynek során a tudósok 356 vadászó-gyűjtögető ősember genetikai adatait elemezték, akik a 35 ezer – 5 ezer évvel ezelőtti időszakban éltek. Ebbe beleesett a jégkorszak leghidegebb része, amely 25 ezer évvel ezelőtt kezdődött és 19 ezer évvel ezelőtt ért véget.
Úgy tűnik, hogy azoknak a populációknak sikerült túlélniük, akik a mai Franciaország bizonyos részein illetve az Ibériai-félszigeten találtak otthonra. Az viszont meglepő, hogy az olaszországiak nem voltak ilyen szerencsések.
A csizma lakói nem érték meg a kedvezőbb időket, pedig korábban a kutatók azt hitték, ott is kellőképpen enyhe volt a hőmérséklet ahhoz, hogy át lehessen vészelni az örökös telet.
Olaszország ezzel szemben egészen a jégkorszak tetőzésének végéig lakatlan volt, és csak 19 ezer évvel ezelőtt jelentek meg itt újra az emberek, méghozzá a Balkán felől, akik aztán Európa-szerte elterjedtek, nagyjából 14 500 évvel ezelőtt kiszorítva mindenki mást, aki azelőtt itt élt. Az éghajlat ekkoriban kezdett melegedni, és 14-13 ezer évvel ezelőttre már Európa nagy részét erdők borították.
Forrás: Reuters, címlapkép: Unsplash
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kérj tőlünk hírlevelet!
Támogasd a Cenwebet extrákért, és hogy sokáig tartson ez a közös kaland!
Abban hiszek – és azt szeretném –, ha ezen a kérésen hamar túljutnál, és az oldal maga győzne meg arról, hogy érdemes ez a projekt a támogatásodra. Fontos a marketing, nem kétlem, de szeretném azt hinni, hogy az utóbbi 15 év a legjobb érv.
Feltételezem, hogy olyan vidékeken nagyobb volt sz esély a túlélésre, ahol kiterjedt barlang-rendszerek megóvták az élőket a jégkorszak kemény hatásaitól.
Híresek a franciaországi barlangok pl.: Cro magnoni .