Élménybeszámolót tartott Kapu Tibor és Cserényi Gyula

Kapu Tibor élménybeszámoló


Élménybeszámolót tartott Kapu Tibor és Cserényi Gyula kutatóűrhajós szombaton Budapesten, a Millenáris parkban. A felkészülésről és az űrutazásról is beszéltek a közönségnek, és közös fotók készítésére, valamint autogramkérésre is lehetőség nyílt.

Az űrhajósok felidézték a programra való jelentkezés folyamatát

Mindketten az utolsó pillanatban adták be a pályázatukat, 245 további jelentkező mellett. Több kiválasztási kört teljesítettek, míg 2022 márciusában 44-en maradtak. Ekkor utaztak Hamburgba. Cserényi Gyula elmondta, hogy ezek után egyéves alapkiképzési fázis következett, amelyet négyen teljesítettek. Ez idő alatt Szakály Andrással és Schlégl Ádámmal örök barátságot kötöttek.

A következő fontos dátum 2024. május 26-a volt, amikor lezárták az alapkiképzést, és kiválasztották a két űrhajóst. Egyrészt letaglózó, másrészt pozitív pillanat volt, amikor a kiválasztási ceremónián a levelet elolvasták arról, hogy őket választották. A dátum megegyezik az első magyar űrhajós, Farkas Bertalan felbocsátásának 44 évvel ezelőtti dátumával.

2024 augusztusában kezdték meg az amerikai kiképzési szakaszt. Döntő részben Houstonban zajlott a felkészítés, a NASA, az Axiom Space és a SpaceX által. Mind a NASA, mind a SpaceX képzés gyakorlatias volt, a vészhelyzeteket szimulálták, többször végigmentek a folyamatokon.

MTI/Illyés Tibor

Kapu Tibor a csapatmunkát emelte ki,

mint mondta, a küldetésben összesen legalább ezren vettek részt. A magyar űrhajós és a parancsnok, Peggy Whitson mellett, aki a legtapasztaltabb amerikai űrhajós, Shubhanshu Shukla indiai és Sławosz Uznański-Wiśniewski lengyel űrhajós utazott az űrállomásra.

A várakozás időszakát tekintve rekordot döntöttek, ez volt a küldetés előtti leghosszabb megszakítatlan karantén, amely 32 napra duzzadt a 14 helyett. Floridában voltak karanténban, de reggelente futhattak a tengerparton, enélkül nem tudták volna végigcsinálni ezt az időszakot.

Arról is mesélt, hogy a felbocsátás pillanatait nagyon nehéz megfogalmazni: Peggy Whitson azt mondta, hogy még harminc év után sem találja a megfelelő szavakat ezeknek az élményeknek a leírásához. A centrifugában sokat gyakorolják, hogy milyen hatások érik majd őket, de amikor életre kel a rakéta, az ember szája mosolyra szalad.

Még az is gyermeki sikollyal fogadja a felbocsátás első másodperceit, akinek már van tapasztalata a repülésben.

MTI/Illyés Tibor

A zajszűrős fülhallgató ellenére

hallható a rakéta hangja, rezeg és vibrál, de érezhető, hogy az egész rakéta egyben van, stabil, ő pedig a szerkezet része. Az erőhatások, amelyek érik őket ugyanazok, amelyekre előre felkészültek. Száz kilométeres magasságba viszi el őket az első fokozat, 2 és fél perc alatt, utána leválik, a második fokozat még 6-7 percig működik, a terhelés, a zaj, a rázkódás egyre nő, majd egy pillanat alatt megszűnik minden, és beáll a súlytalanság és a világűr csendje. Ez a hatalmas kontraszt, amit ilyenkor átél az ember, egy akkora élmény, amire mindig emlékezni fogok – mondta.

Cserényi Gyula, aki a Földről segítette az űrállomáson dolgozó magyar kutatóűrhajós munkáját elmondta: A Kennedy Space Centerben nézte végig a felbocsátást, ami lenyűgöző volt. A 28 órás utazás után való dokkolást Floridában együtt nézték a Kapu-családdal, utána azonnal indultak Houstonba. A dokkolás után Kapu Tibor Nemzetközi Űrállomásra való megérkezése volt igazán katartikus pillanat, akkor érezte, hogy sikerült a küldetés.

Kapu Tibor elmondta: amikor megérkeztek, volt egy órájuk addig, amíg az üdvözlő ceremónia megtörtént. Ebben az egy órában csukott szemmel vezették be őket a kupolába, majd felhívhatták a szeretteiket. Ezek is olyan élmények, amire mindig emlékezni fog – mondta, majd felidézte az űrállomáson töltött napokat. Szólt az ott elvégzett 25 kísérletről, amelyeket kollégái precízen megterveztek, hogy mindent időben elvégezhessen, ezt közös sikernek tekinti.

A legjobb időtöltés számára az volt, ha a kupolában lehetett, és nézhette a Földet.

Az utolsó este 90 percet tölthetett ott egyhuzamban. A kupolában felfelé néztek a Földre, ami gyönyörű, nagyon fényes, színes, elképesztően izgalmas, látható, hogy mennyi minden történik egyszerre – mondta.
Kapu Tibor kiemelte: 18 napot töltöttek az űrállomáson, a visszatérés legizgalmasabb része az a 12 perc, amíg a plazmán átszáguldanak és nincs kommunikáció.

Kapu Tibor a színpadra érkező Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős kormánybiztosnak is köszönetet mondott. Kiemelte: az ő ötlete volt, hogy legyen egy következő magyar űrhajós, és az elmúlt hat-hét évben a program legerősebb motorja volt. Mint mondta, nélküle ez a küldetés nem jöhetett volna létre.


MTI/Illyés Tibor


Cenweb webshop bögre felirat

Kedves olvasó,

lépj be a Klubba ITT, hogy elérhess minden támogatói tartalmat! Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).

Ha másként szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!   


még több kozmosz

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

1 hozzászólás

  1. kedves mosolyuk van.
    Elképesztő élmény lehetett.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük