Kiderült, hogy az invazív ázsiai lódarázs miért uralja le a hazai lódarazsakat

lódarázs lódarazsak rovarok veszélyes mérgező érdekes szép

Kiderült, hogy az invazív ázsiai lódarázs miért uralja le a hazai lódarazsakat


Az ázsiai lódarázs (Vespa velutina nigrithorax Lepeletier1836)

és az európai lódarázs (Vespa crabro L., 1758) két szociális, generalista (sokféle környezetben, sokféle táplálékon megélő faj) ragadozó darázsfaj, amelyek eredeti élőhelyükhöz képest nagymértékben elterjedtek, ökológiai aggályokat felvetve ezzel az újonnan benépesített régiókban. A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kutatóinak tanulmánya a két faj összehasonlító elemzését mutatja meg digitális mikroszkópia és mikro-CT képalkotás segítségével, morfológiai paraméterek alapján.

A MATE szakemberei a fajokat Magyarországon gyűjtötték be és vizsgálták meg. A tizenhat szempontot felsorakoztató vizsgálat során többek között a fajok testméretét és színezetét is összevetették, mindezeket a repüléssel kapcsolatos morfológiai különbségek minél pontosabb felmérése érdekében. A megfigyelésekből származó eredményeket tizennégy repüléssel kapcsolatos együttható, valamint az ezeken alapuló korrelációs mátrix és lineáris modell segítségével értékelték ki. 



A színelemzések eredményei szerint

az ázsiai lódarázs színezete szignifikánsan sötétebb volt az európai lódarázshoz képest. A morfológiai mérések megerősítették, hogy az ázsiai lódarázs viszonylag hosszabb lábakkal és testtömegéhez viszonyítva nagyobb szárnyfelülettel rendelkezik, mint európai társa. Az ázsiai lódarázs a legtöbb repüléssel kapcsolatos tulajdonságban – sebesség, manőverezés, egyensúlyozó képesség, lebegés és teherbírás – felülmúlta európai rokonát. 

Ezek az eredmények rámutatnak arra, hogy az ázsiai lódarázs jobb repülési teljesítménye állhat az európai lódarázs felett gyakorolt dominanciája hátterében. A tanulmány eredményeiből kiderül az is, hogy a morfológiai adaptációnak köszönhetően a ragadozó ázsiai lódarázs könnyebben boldogul a táplálékszerzés során, mint európai társa.


lódarázs lódarazsak rovarok veszélyes mérgező érdekes szép
Lódarázs | Fotó: Centauri

„Természetes ellenségek hiányában egy adventív ragadozó jelentős ökológiai előnyöket élvez, ellentétben őshonos társával” – fejtette ki Sipos Tamás, a MATE tanszéki munkatársa és Dr. Keszthelyi Sándor, a MATE Növénytermesztési-tudományok Intézet Agronómia Tanszékének egyetemi tanára. 

A kutatás összefoglalásaként elmondható, hogy további megfigyelésekre van szükség annak megállapítására, hogy az ázsiai lódarázs valóban hatással van-e az őshonos európai lódarázs populációjára, ugyanakkor elmondható, hogy az invazív ázsiai lódarázs viselkedési, morfológiai és fenotípusos adaptációja valós fenyegetettséget jelenthet az őshonos fajok számára, függetlenül a rokon európai lódarázs folyamatos jelenlététől.



szitakötő rovarok adomány szitakötők légivadászok pixa 4

Kedves olvasó,

lépj be a Klubba ITT, hogy elérhess minden támogatói tartalmat! Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).

Ha másként szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!   


még több „tücsök és bogár”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük